2014. október 28., kedd

Az élő tradíciók

Nagyon tetszett a  múlt heti írása Bella Péternek és bevallom, megelőzött a témában, tehát újat mondani ezzel kapcsolatban igazából nem fogok, de továbbgondolom a kérdéskört egy kicsit kiszélesítve a horizontot.

2014. október 22., szerda

Az élő tradíció

Számomra az éve egyik legszebb és legigazibb egyházi élménye egy keresztelő volt. Pünkösdkor a Budai Református Gyülekezetben keresztelték meg a testvéremet és még sok felnőtt társát. Voltak, akiknek csak a konfirmáció hiányzott, ők fogadalmat tettek. Hitvallás- és bizonyságtételek  következtek egymás után, aztán mindkét szentségünk, nagyon nagy ereje volt. Ebből az élményből szeretnék kiemelni most egyetlen részletet. 

2014. október 14., kedd

Az egyház könyve

Idén áprilisban megjelent a revideált új fordítású Biblia legújabb kiadása. Az azóta eltelt időszakban lehetőségem volt kézbe venni és olvasgatni ezeket az új formájú kiadványokat. Ahogy szemlélem a színes és fekete könyveket, két irányba indulnak meg a gondolataim: a múltba és a (lehetséges) jövőbe, hogy végül megérkezzek a jelenhez. 

2014. október 7., kedd

Ki olvas ma Bibliát?

Írásom aktualitását az a hétköznapi esemény adta, hogy a napokban fiatal gimnazistákkal beszélgettem, vajon mennyire ismerik a Bibliát. Ki olvas ma Bibliát a tizenéves fiatalok között? Mi a hitük tartalma, ha nem rendelhetők mellé vallásos, biblikus fogalmak? A Biblia ismert könyv, a bibliaolvasás nem ismert életgyakorlat! A kötelező műveltségi minimumot a legtöbben teljesíteni tudták, de volt aki bevallotta, hogy nem volt még a kezében Biblia. Bár református fiatalokról volt szó, a bibliai idézetek már sok másik memoriterrel keveredtek össze. 

2014. szeptember 30., kedd

Krisztus, az Isten háta mögött... avagy széljegyzet egy napló margójára.

Az idei évre is kaptunk meghívást egy kedves családtól, barátainktól, hogy az ország másik felében, egy kicsiny faluban lévő takaros parasztházukban, Abaújkéren tölthessünk el néhány napot. 
A nagy tervezések ellenére mégis úgy alakult, hogy előbb indulhattunk néhány nappal és így a hétvégét nem kellett az utazással töltenünk, hanem már berendezkedve, otthonosan ért bennünket a vasárnap.

2014. szeptember 9., kedd

Konfirmálni vagy nem konfirmálni: ez itt a kérdés

Már a címből kiderül, nem új témát vetek fel. De nem szeretném soraimmal csupán szaporítani a konfirmációval foglalkozó írásokat. Nem a grafománia vagy az önközlés íratja velem ezeket a mondatokat, sokkal inkább egy dilemma, ami évek óta nem hagy nyugodni. Sőt, a tanévkezdéssel inkább felerősödik bennem.

2014. augusztus 27., szerda

Megfelelni, de kinek, minek?

Magánéletben és a munkám során is azt tapasztaltam, hogy gyakorlatilag alig van ember, akinek ne lenne valamiféle megfelelési kényszere: szülők irányába, család irányába, barátok irányába, társuk irányába, főnök irányába...