Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok...
Magyar vagyok. Legszebb ország hazám...
Ilyen és ehhez hasonló versidézetek cikáznak bennem, de az én szívemhez mégis inkább Baksay gyönyörű vallomása áll a legközelebb. Hazaszeretet című prédikációjában az egykori dunamelléki püspök hazánk szeretetére nevel minket és arról beszél, hogy hazaszeretetünk kötelesség is, mindig tevékeny és mindig önzetlen kötelesség. Majd arra hívja fel a figyelmünket, hogy ne legyünk hálátlanok őseink iránt, hanem becsüljük meg örökségünket, szeressük hazánkat! Végül az említett igehirdetés a következőképpen fejeződik be: „Ó Magyarország, ó én hazám... Szeretlek téged, mint gyermek szereti anyját, mert te vagy az én atyáimnak országa. Szeretlek a kenyérért, mellyel táplálsz, a világosságért, melyet nyújtasz, szeretlek gyermekkori emlékeimért. Szeretlek az én benned eltöltött éltemért, az én szolgálatodban töltött édes napjaimért. Szeretlek még a fájdalmakért is, amelynek színtere voltál, a könnyekért is, melyekkel földed öntözém, szeretlek a sírokért, melyeknek megszentelő hantjai alatt atyáim nyugosznak s én is kívánok nyugodni. Szeretlek múltadért, mely szomorú bár, de dicsőséges, szeretlek jövődért, mely borús bár, de hiszek benne! Szeretlek, mert a szeretetnek ezer kapcsai kötik szívemet a te halmaidhoz és rónaságaidhoz, a te folyóidhoz és erdeidhez, a te váraidhoz és falvaidhoz, a te kunyhóidhoz és templomaidhoz...”
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok...
Magyar vagyok. Legszebb ország hazám...
Ilyen és ehhez hasonló versidézetek cikáznak bennem, de az én szívemhez mégis inkább Baksay gyönyörű vallomása áll a legközelebb. Hazaszeretet című prédikációjában az egykori dunamelléki püspök hazánk szeretetére nevel minket és arról beszél, hogy hazaszeretetünk kötelesség is, mindig tevékeny és mindig önzetlen kötelesség. Majd arra hívja fel a figyelmünket, hogy ne legyünk hálátlanok őseink iránt, hanem becsüljük meg örökségünket, szeressük hazánkat! Végül az említett igehirdetés a következőképpen fejeződik be: „Ó Magyarország, ó én hazám... Szeretlek téged, mint gyermek szereti anyját, mert te vagy az én atyáimnak országa. Szeretlek a kenyérért, mellyel táplálsz, a világosságért, melyet nyújtasz, szeretlek gyermekkori emlékeimért. Szeretlek az én benned eltöltött éltemért, az én szolgálatodban töltött édes napjaimért. Szeretlek még a fájdalmakért is, amelynek színtere voltál, a könnyekért is, melyekkel földed öntözém, szeretlek a sírokért, melyeknek megszentelő hantjai alatt atyáim nyugosznak s én is kívánok nyugodni. Szeretlek múltadért, mely szomorú bár, de dicsőséges, szeretlek jövődért, mely borús bár, de hiszek benne! Szeretlek, mert a szeretetnek ezer kapcsai kötik szívemet a te halmaidhoz és rónaságaidhoz, a te folyóidhoz és erdeidhez, a te váraidhoz és falvaidhoz, a te kunyhóidhoz és templomaidhoz...”