Miért hagyják ott az egyházat a fiatalok?

Ezzel a címmel olvastam a közeli múltban egy cikket egy észak amerikai keresztyén honlapon. A cikk tulajdonképpen egy vázolt beszámoló egy kérdőíves felmérésről.  Én magam  elkövettem azt a hibát, hogy nem rögzítettem az olvasmány helyét és így most csak az első jegyzeteimre vagyok utalva, amelyet a cikk olvasása után, egy előadásra felkészülvén, vázlatként lejegyeztem. De talán jobb is, mert a kérdések itt a lényeges szereplők, mármint, hogy egyáltalán kérdezünk-e egyházi életünk bizonyos jelenségeivel, tapasztalataival kapcsolatban, avagy elfogadottnak tekintjük a tényeket, amelyek következményei pl. sorvasztják vagy éppen emelik a mérőszámokat.

Csehov Három Nővére - és mindaz, ami ma történik velünk

Csehov „Három Nővér” című drámája megy a Nemzetiben, egészen újszerű rendezésben (Andrei Serban), figyelemre méltó szereposztásban. Ez a darab arról szól, amiről soha nem beszélünk, és egyre inkább nem, de ami minden ember kínja. A darab kellemetlenül mélyre megy. Mindent elmond arról, ami az „élet”. Ennek elemzésére most nem térhetek ki, mert nem a darabról akarok írni, hanem arról az egy szempontról, ami a mai egyházi és közéleti kontextusunkban különösen hangsúlyossá lett számomra. Ez a téma sem túl kellemes. 

Csehov drámájában a három nővér elvágyódik innen-oda; oda, ahol végre boldogok lehetnének. Szeretnék, ha végre teljesebb lenne az életük, ha végre valami történne velük. Erről az „elvágyódásról” szól az egész darab. Az iskolában tanult elemzések szerint tudjuk a lecke-ízű üzenetet: elvágyódnak Moszkvába, de nem tesznek érte semmit; hát mi akadályozza őket, hogy felszálljanak a következő vonatra, és végre eljussanak Moszkvába, és ott végre új életet kezdjenek. A három nővér „elvágyódik”, de csak tehetetlenül vágyódnak, és nem tesznek a célért semmit, ezért depressziósan üres, gyámoltalan és szánalmas lesz az életük. Ez Csehov „Három nővér” c. drámájának klasszikus értelmezése, és bizonyára ez az üzenet benne is van a darabban.