Karácsony, avagy látomás a globalitásról

A globalizáció valósággal szétveri a hagyományos struktúrákat életmódban, gondolkodásban, a viselkedésmintákban, az emberek egymáshoz való viszonyában, a közösségi formákban. Valami olyasmi történik körülöttünk és bennünk, amit alig lehet követni, s főleg értelmezni. Ez a félelmetesen gyors változás az emberek mindennapi életében inkább csak érzület, semmint tudatos alkalmazkodás. Inkább kényszer, semmint végiggondolt döntés. Kétségtelen, a globalizációnak sodrása van, fogyasztási kényszerpályák alakulnak ki, s egyre kevésbé vagyunk abban a helyzetben, hogy kívül maradjunk. Ma már nem választás kérdése, hogy birtokoljuk-e a globalizációnak olyan szignifikáns termékét, mint mondjuk az internet. Még ha egyéni értékrendünk szerint elutasítóak lennénk is, amennyiben részt kell vennünk a mai társadalmi életben, munkahelyen, iskolában, vagy akárhol, nem lehet nem élni vele. Kimaradni a globalizációból annyit jelent, mint kivonulni a társadalomból.

„… azt boldoggá teszi cselekedete”

„Legyetek az igének cselekvői, ne csupán hallgatói, hogy be ne csapjátok magatokat. Mert ha valaki csak hallgatója az igének, de nem cselekszi, olyan, mint az az ember, aki a tükörben nézi meg az arcát. Megnézi ugyan magát, de elmegy, és nyomban el is felejti, hogy milyen volt. De aki a szabadság tökéletes törvényébe tekint bele, és megmarad mellette, úgyhogy nem feledékeny hallgatója, hanem tevékeny megvalósítója: azt boldoggá teszi cselekedete.” (Jak 1:22-25.) - írja Jakab apostol, akinek levelét december első felében olvastuk református bibliaolvasó vezérfonalunk szerint újszövetségi napi igeként.

Jakab levele az egyháztörténelem során - többek között Luther, a nagy reformátor részéről is - komoly kritikát kapott, mondván: a hittel, a hit alapvető és meghatározó voltával szemben túlhangsúlyozza a cselekedetek fontosságát. Valóban, a reformáció korában, amikor a „SOLA SCRIPTURA, SOLA FIDE, SOLA GRATIA” (értelmező fordításban: „Egyedül a Szentírás, egyedül hit által, egyedül kegyelemből.”) reformátori elvek elementáris erővel robbantak bele az „adok-veszek” szintjére süllyedt egyházi közállapotokba, mindenekelőtt való módon kellett, volt szükséges hangsúlyozni a HIT és a KEGYELEM elsődlegességét. Ma viszont, amikor valami tudattalanul cinikus nemtörődömséggel dől hátra korunk keresztyénsége a fűtött imaházak párnázott karosszékeiben, hogy elandalodva hallgathassa Krisztus értünk cselekvő szeretetének evangéliumát, újra lét-fontosságú, hogy úgy mondjam: ÜDVÖSSÉG-KÉRDÉS, hogy a hittel elfogadott krisztusi kegyelemre alapozottan újra összeszedje magát a gyülekezeteiben élő egyház és CSELEKVŐ EGYHÁZ-zá legyen.

Isten cselekszik értünk. Ezt fejezi ki már az ádvent is, amely egy isteni processzusnak az emberben tudatosulására adatott időszak, az eljövetel, Krisztus eljövetelére felkészülésünk időszaka. De tudunk-e mi magunk is cselekvő hittel válaszolni erre? Olyan cselekvő hittel, mely az Isten iránti hálából, az Isten iránti elkötelezettségből fakad, de mégis mindig mások, a másik ember felé mutatkozik meg - nagyon is gyakorlati módon.

Azaz a kérdés ma így hangzik: tud-e a karácsonyi, értünk véghezvitt isteni élet-csodára élettel, hit-élettel, élő hittel válaszolni az ember? Mert - Jakab apostol leveléből tudjuk - „a hit is, ha cselekedetei nincsenek, halott önmagában.” (Jak 2:17.)

További cselekvő hittel teljes ádventet kívánva: 

                                                                                                                        Hajdú Zoltán Levente

                                                                                                                                 lelkipásztor

„Mi hasznát vészed…?”

Petrőczi Éva

Nagyon nehéz manapság ünnepek idején a válogatott  ünneprontásokról, köztük a szeretetlenségről, igazságtalanságokról, mikrofonba gagyogott, sosemvolt, eredetieskedő, kegyesnek szánt szófordulatokról (egy példa a sok közül: Istengyermek vagy gyermek Jézus helyett – „Jézusgyermek”) megfeledkezni. A gyermek Jézus – maradjunk az Ő elnevezésében bátran hagyományőrzők – azonban mindig készít vigaszt a megszomorítottaknak, ünnepükben megzavartaknak. Ilyen karácsonyi ajándék, ilyen karácsonyi vigasz volt 2010 decemberének megszentelt napjaiban a Pápai Református Gyűjtemények látszólag teljesen dísztelen, mégis mindennél ékesebb karácsonyi üdvözlőlapja.

A Karácsony mint tiltakozás

Köntös László

A Karácsonyt a kommunizmus sem tudta megszüntetni. Lett légyen bármilyen agresszív is a hivatalos ateizmus, amelynek valódi tartalma a keresztyénség-ellenesség volt (a hivatalos ideológiává emelt ateizmusnak nem Zeusszal volt problémája, hanem Jézus Krisztussal), a Karácsony mint ünnep nagyon szívósnak bizonyult: ünnepelték még azok is, akiket különben sikerült eltávolítani az egyház környékéről. Valahogy az ünnep olyan mélyen benne élt a hagyományban, hogy valószínűleg nagy riadalmat váltott volna ki minden kísérlet Karácsony felfüggesztésére.