Pihenjetek meg egy kissé!

Jézus Krisztus mondja: „Jöjjetek velem csak ti magatok egy lakatlan helyre, és pihenjetek meg egy kissé." Márk 6,31

De sokan vannak, akik egy héten nyolc napot akarnak dolgozni, 60-80 év után pedig visszatekintenek és azt mondják végighajtottam, végigdolgoztam az egész életemet és nem is éltem igazán. Én nem szeretném elkövetni ezt a hibát! Senki nem akar kiégni, megkeseredni, egészségügyi problémákat összeszedni az évek során, mégis sokszor túlvállaljuk magunkat. Ezzel természetesen sok stressz, aggódás is jár és amikor ezt éveken keresztül csináljuk, akkor bizony egyszer csak tiltakozni kezd a szervezetünk, jön a magas vérnyomás és lassítani kell.

Csak néhány gondolat

Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok...

Magyar vagyok. Legszebb ország hazám...

Ilyen és ehhez hasonló versidézetek cikáznak bennem, de az én szívemhez mégis inkább Baksay gyönyörű vallomása áll a legközelebb. Hazaszeretet című prédikációjában az egykori dunamelléki püspök hazánk szeretetére nevel minket és arról beszél, hogy hazaszeretetünk kötelesség is, mindig tevékeny és mindig önzetlen kötelesség. Majd arra hívja fel a figyelmünket, hogy ne legyünk hálátlanok őseink iránt, hanem becsüljük meg örökségünket, szeressük hazánkat! Végül az említett igehirdetés a következőképpen fejeződik be: „Ó Magyarország, ó én hazám... Szeretlek téged, mint gyermek szereti anyját, mert te vagy az én atyáimnak országa. Szeretlek a kenyérért, mellyel táplálsz, a világosságért, melyet nyújtasz, szeretlek gyermekkori emlékeimért. Szeretlek az én benned eltöltött éltemért, az én szolgálatodban töltött édes napjaimért. Szeretlek még a fájdalmakért is, amelynek színtere voltál, a könnyekért is, melyekkel földed öntözém, szeretlek a sírokért, melyeknek megszentelő hantjai alatt atyáim nyugosznak s én is kívánok nyugodni. Szeretlek múltadért, mely szomorú bár, de dicsőséges, szeretlek jövődért, mely borús bár, de hiszek benne! Szeretlek, mert a szeretetnek ezer kapcsai kötik szívemet a te halmaidhoz és rónaságaidhoz, a te folyóidhoz és erdeidhez, a te váraidhoz és falvaidhoz, a te kunyhóidhoz és templomaidhoz...”

"Jó csapat!"

„Jó csapat!” - mondja nagy vágyakozással a kis piros autó kisfiam egyik kedvenc meséjében (Verdák), de azt hiszem ez mindannyiunk egyik nagy álma. Főhősünk a film elején még csak azt látja, hogy van nagyobb, gazdagabb, úgy véli jobb csapat, mint az övé és gyakran arról álmodozik, hogy egy napon ő is ennek a csapatnak lesz a versenyzője. Érdekes, hogy a film végéhez közeledve azt látjuk, hogy valóban nagyon nagy lehetőséget kap a fiatal autó, meghívást ebbe a szuper csapatba.

Nyitottság, elfogadás, befogadás

Egy anglikán lelkipásztor barátommal beszélgettünk, tőle hallottam, hogy náluk nyitva van mindig a templom ajtaja, igaz el is loptak már szinte mindent, ami mozdítható, de bárki bemehet bármikor és ez tetszik nekem. (Emlékszem még ifis koromban milyen sokat jelentett számomra, mikor egyik nyári hetünkön bemehettem az ottani református templomba elcsendesedni, Istennel kettesben lenni.) Elmondtam, hogy nálunk sajnos ez nem így van, a templomok általában zárva vannak, csak az alkalmakra nyitjuk ki az ajtókat. Bár én is nagyon fontosnak tartom a biblikusságot, és a református hitvallásosságot is, mégis azt gondolom, hogy részünkről sokkal nagyobb nyitottságra lenne szükség. Ki kellene tárnunk a sokszor bezárt, vagy csak résnyire nyitott templomajtóink mindkét szárnyát és beengedni, behívni, beszeretni az embereket a gyülekezeteinkbe, hogy nálunk, közösségünkben, Isten hajlékában ők is otthonra, békességre, elfogadó és befogadó szeretetre találjanak.