A vallási élet „szerkezetváltozása”, avagy az élményegyház „alaprajza”

„Itt a szép új világ, ahol mindenki elégedett, ha elég élményben van része, s ahol a régi, a »nagy« kérdések már a köd homályába vesznek.”

(Török Csaba: Hit és élmény. Új Ember, 2013. december 22.)

Jó ideje gondolkozom azon, hogy mit szólna Max Weber ahhoz, ha az ő szavaival élve a „csupán érzelmi vallásosság dilettantizmusának” újraéledéseként definiálnám azt a jelenséget, ami manapság a református egyházat egyre markánsabban jellemzi, s amit a következőkben az élményegyház fogalmán keresztül próbálok bemutatni. Nem tudom, igazat adna-e nekem, mindenesetre a következő terjedelmesebb írásomban ezt a kijelentésemet járom körbe. Fontos az elején rögzítenem, hogy trendeket vizsgálok. Olyan gondolkodásmódokról, észjárásokról és cselekvésmintákról lesz tehát szó, amelyeket a francia társadalomtudós Pierre Bourdieu minden bizonnyal habitusnak nevezne, s amelyek nagyjából a kétezres évektől jelentkeztek, s értelemszerűen – és ezt szeretném hangsúlyozni – nem az egész református egyházat jellemzik, csupán annak egy egyre markánsabban jelenlévő szeletét. 

Mi SZÁMít?

A mennybemenetel ünnepe és  pünkösd között megfogott Mátyás apostollá választásának története. Jézus már nincs – Szentlélek még nincs – pótcselekvésbe kezdenek a tanítványok. A 12-es kör legyen ismét 12! A hagyomány az hagyomány! A tanítványi körön támadt rést be kell tömni! A múlthoz ragaszkodni kell.  Jézus emléke így kerek, egész.

Elváltak? Most azért hagyjuk el? A családpasztoráció lehetőségei és áldásai: itt és most

Ifjú családokat kerestem fel a házasság hetében. Mentem az utcán és számoltam, hogy ki jöhetne számításba? Kivel lehetne beszélgetni és imádkozni? Nem a csalódottakat idegesítő romantika hajtott, hanem az a felismerés, hogy „ha csak annyi gondoskodást nyerünk, amennyit adunk”, akkor sok házasság dől be, akkor, amikor már majdnem minden bedőlt a krízisben, ami bedőlhetett. Inkább az a felismerés indított, hogy van egy külső szeretet, amely akkor is működik, ha mi már megfáradtunk. Ez a szeretet az alapja az evangéliumnak, az örömhírnek is.

Fényes elszigeteltség

Giannotto, a párizsi posztókereskedő tisztességes üzletember és jó keresztyén volt. Szoros barátság fűzte egy Ábrahám nevű dúsgazdag kereskedőhöz, aki tisztességes kereskedő és jó zsidó volt. Órák hosszat tudtak beszélgetni a világ dolgairól, de Giannotto leginkább egy valamiről szeretett beszélgetni Ábrahámmal. Mivel nagyon szerette őt, nem tudott belenyugodni abba, hogy barátja nem keresztyén, így hát furtonfurt traktálta, hogy amaz lássa be végre, a keresztyén az egyedüli üdvözítő hit. Ábrahám jó zsidó lévén járatos volt törvényben és a prófétákban, de idővel a barátja unszolására a következő elhatározásra jutott.