Hang a szivacsfalon túlról

Jakab Bálint
Miért vagyunk mi (így kollektíve!), lelkipásztorok sok tekintetben olyan passzívak? – ezt a korántsem költőinek nevezhető kérdést tette fel néhány keserű tapasztalat birtokában egyik egyházi elöljárónk, aki a szivacsfal effektussal írja le az elpazarolt energiák miatti hatékonysághiányt. Mielőtt megkísérelném a választ, látszólag messze kanyarodom egy történet erejéig.

Játék a szivacsfallal

Miért vagyunk mi, lelkipásztorok sok tekintetben olyan passzívak?

Szerintem ezt a kérdést már mindenki feltette, amikor valamilyen alkalmat szervezett, kiküldte a meghívókat, elmondta lelkészértekezleten, az esperes körlevelet küldött, pontosan leírva a jelentkezési határidőket, tudnivalókat, s aztán, mint aki elvégezte a feladatát, jó érzésekkel várta a visszajelzéseket. S nemsokára ara kellett rádöbbennie, hogy nem csinált semmit sem: a befektetett energia messze nem volt arányos az eredménnyel.