Mit jelent nekem a Reformáció?

A Reformációra emlékezvén, ma hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy mi is volt annak az igazi alapkérdése. Az alapkérdés nem az volt, hogy miképpen lehetne az egyházat úgymond „megjobbítani”, „megreformálni”,hanem az, hogy az egyház miképpen felel meg Istentől kapott hivatásának. A Reformáció az egyház egyház voltára kérdezett rá. S ha arra a megállapításra jutottak az Ige vezetése alapján, hogy nem mindenben felel meg, márpedig arra jutottak, akkor az természetesen olybá tűnt sokak szemében, mintha a reformátorok valamiféle egyházi ellenzéki mozgalmat indítottak volna, sőt egyenes "új" egyházat akartak volna létrehozni. Holott erről nyilvánvalóan szó sem volt. A Reformációt egyedül az Ige mérlegén megálló igazság érdekelte, s ha képviselői úgy találták, hogy a korabeli egyházi gyakorlat ezen a mérlegen nem áll meg, akkor rettenthetetlen bátorsággal ki is mondták azt. 

Venyicska a misszionárius - Venyegyikt Jerofejev: Moszkva – Petuski (Jelenkor Kiadó, 2010.)

Ez a könyv maga a kárhozat. Nem úgy ahogyan Dante vagy Bosch tanított róla, nem is úgy, amint az a néplélek képeiben felsejlik üstben rotyogó, kárhozott életekkel, vörös-patás, vasvillával hadonászó ördögökkel, hanem abban az értelemben, hogy lehetett volna, de... nem lett. Lehetett volna szép élet, de nem sikerült. Lehetett volna szerelem, találkozás, de nem lett. Lehetett volna üdvösség, de nem lett, mert az élet belefulladt az alkoholba, és maradt helyette a féléber kárhozat. A regény röviden így foglalható össze a számomra.

Éjjeli hőbuta - (a Hajnali részegség után szabadon)

Forró nyári éjjelen harminc fokos hálószobában aludni próbálok – sikertelenül. Jobb híján nyomkodom a tévé tévirányítóját, persze hang nélkül, mert feleségem mellettem már álomba szenderült. Egy-két természetbulvár csatorna fekete elítéltekkel, árverésekkel, majd a kereskedelmiek végtelen(ül primitív) sorozatokkal. Megállapodom egy sportcsatornán. Pankráció. Olyan, mintha igazi sport lenne szorítóval, bírókkal, közönséggel és persze harcosokkal. Korábban is láttam már ilyet és tudom, hogy a kommentátorok is úgy beszélnek róla, mintha valódi sporteseményről tudósítanának. Így némán azonban inkább hasonlít egy olcsó komédiához.

Egy régi számadás

1942. szeptember 20.-án mondta el Joó Sándor az alábbi igehirdetést, mely a Számadás című kötetben jelent meg. (Budapest, 2012.)  Amíg a második felét begépeltem, azon gondolkodtam, hogy mennyi jó szándék és akarat, kísérlet és próbálkozás……és mi változott 70 év alatt, vagy miért is csodálkozunk a népszámlálási  adatok felett? A megfogalmazott gondolatok ma is aktuálisak.

A 2011-es népszámlálási adatok után: engedelmesség az Úrnak vagy az ateizmus fekete gyümölcsei?

„Maga pedig a békesség Istene szenteljen meg titeket teljesen, és őrizze meg a ti lelketeket, elméteket és testeteket teljes épségben, feddhetetlenül a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére. Hű az, aki elhív erre titeket, és Ő meg is cselekszi azt. Testvéreim, imádkozzatok értünk is. Köszöntsetek minden testvért szent csókkal. Nyomatékosan kérlek titeket az Úrra, hogy olvassátok fel ezt a levelet minden testvérnek! A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme legyen veletek (1 Tessz 5, 23-28).”

Kedves Testvéreim! Jézus igéje és örömüzenete megszentel és megőriz minden körülményben (1 Tessz 5, 23)! A 2011-es elszomorító népszámlálási adatok tudomásulvétele után is. Feltevődött a hitvallásos keresztyén életre mutató kérdés: valljalak vagy tagadjalak Istenem (József Attila)? A Sátán sok mindent felajánl, (kisért: v.ö Mt 4. részt), azt is, hogy tagadjuk meg Jézust. De tudjátok, hogy bármi, ami a Sátántól jön, megkötözöttséget, Istentől való eltávolodást, bűnt és bűntudatot, rossz lelkiismeretet hoz. És önvádat, küldetésünk és Istenünk elhagyását jelenti. Végül pedig a halál marad számunkra és az örök gyötrődés, szenvedés. Pedig lehet életünkben Jézus a legnagyobb ajándék és a vele való közösség is, amely számunkra mindig a legfőbb jó. Jézus Istennek a legszebb, legáldottabb, legszentebb, legfontosabb ajándéka. Felfoghatatlan és gyönyörűséges ajándék az Ő hűsége is! Feltehetjük a kérdést újból és újból, mint József Attila, hogy valljalak-e, vagy tagadjalak a népszámlálás után? De a Jézus kereszten való hűsége arra késztet, hogy megvalljuk az Urat, ahogy Ő is elfogadott és hűségesen, utolsó csepp vérével is szeretett! És értünk imádkozott a keresztfán is („Atyám, bocsásd meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek” Lk 23, 34.). Jézussal nem a tagadás a mi jövőnk, sem nem küldetésünk! Sem a Sátán hazug incselkedése. Hanem „Láttam az Urat magam előtt mindenkor…, azért vidul fel a szívem és ujjongott a nyelvem, még testem is reménységben fog nyugodni, mert nem hagyod lelkemet a halottak birodalmában…megismerteted velem az élet útját” (Ap csel 2, 25, k.). Egyrészt Dávid népszámlálása jut eszünkbe, amely Isten szemében nem volt sem jó, sem megáldandó, hanem büntetendő magatartás (1Krón 21). Másrészt néhány fontos különbségre figyeljünk a hitvallásosság terén:

Tavasz

Annyira egyértelműnek vettük a tavaszt, hogy elfelejtettünk imádkozni érte. Ez az a gondolat, amely már napok óta foglalkoztat. Tavaly, amikor jó időért imádkoztunk, és áldást kértünk a földekre, sokan babonaságnak tartották mindezt. A mai, "modern" ember babonaságnak tartja ezt, hiszen jól tudja, hogy a természet körforgásának megvan a maga menete. Jön a tavasz, lehet szántani, majd végre elvetni a tavaszi vetést - aztán minden megy a maga rendje szerint, visszafordíthatatlanul.