2009. december 31., csütörtök

A predestináció-tan értékelése a 20. századi magyar református teológiában

Steinbach József

A predestináció kérdésköre, problematikája kikerülhetetlen, ha a Szentírást tanulmányozzuk. Erre bizonyíték az egész teológia és dogmatörténet. PÁL apostol nyomán már AUGUSTINUS is foglalkozott vele, sőt KÁLVIN mellett minden reformátor foglalkozik ezzel a területtel. LUTHER a „De servo arbitrio” (1525) c. ERASMUSHOZ címzett vitairatában fejtette ki ezzel kapcsolatos nézeteit. A Heidelbergi Kátéban erre vonatkozó külön kérdés nem szerepel, de megtalálható az 54., 52., 20. és 31. kérdésekben. A reformátorok kivétel nélkül tanították a predestinációt. Bibliaismeretük késztette őket erre a tanításra (pld Rm 8 és 9). A predestináció tana tehát nem kálvini specialitás, bár tény, hogy Kálvin mert a problémával a legteljesebben szembenézni, és a Szentírásra alapozva az egész problémakört (annak minden kérdését) módszeresen végiggondolni.


2009. december 24., csütörtök

A Karácsony mint tiltakozás

Köntös László

A Karácsonyt a kommunizmus sem tudta megszüntetni. Lett légyen bármilyen agresszív is a hivatalos ateizmus, amelynek valódi tartalma a keresztyénség-ellenesség volt (a hivatalos ideológiává emelt ateizmusnak nem Zeusszal volt problémája, hanem Jézus Krisztussal), a Karácsony mint ünnep nagyon szívósnak bizonyult: ünnepelték még azok is, akiket különben sikerült eltávolítani az egyház környékéről. Valahogy az ünnep olyan mélyen benne élt a hagyományban, hogy valószínűleg nagy riadalmat váltott volna ki minden kísérlet Karácsony felfüggesztésére.

2009. november 28., szombat

Most az országosat is

Jakab Bálint
Hiába, anya nélkül lassabban mennek a dolgok. Megkésik a vacsora, a fürdés, hosszabb a mese. Aztán nehezebben is találja a gyermek a helyét. Ha anya van, olajozottan mennek a dolgok (legalábbis apa szerint), mellé kell bújni a nagy ágyban, egy kis susmutolás és jöhet az álom. De anya nincs. Csak ma, egyetlen este nincs, épp ezért nagyon nehéz megtalálni az utat az álom felé a legkisebbiknek. Először kiszorítja kisebbik bátyót a nagyobbik mellől, hátha úgy menne. A középső, vagyis a kisebbik bátyó nehezen adja fel az esténkénti eszmecserék helyét, ahol a villanyoltás után még megbeszélik az iskolás tesóval a számukra fontos dolgokat.

2009. november 23., hétfő

„Az igazságot a szétlőtt városokban kell keresgélnünk…” Egy könyvről az imanap kapcsán

Jakab-Köves Gyopárka

… Lábunk alatt meg-megcsillantak a töltényhüvelyek. Ezrével betonozták be a talapzatba, mindet itt találták annak idején a Vukovár melletti Ovcsara egykori mezőgazdasági színében, amely most emlékhelynek lett kialakítva. Néztük az áldozatok időről-időre, a semmi sötétségből felvillanó arcképeit. Mögöttem valaki megszólalt, „hát még milyen borzalmas a Jad vasem, az a sok kisgyerek”, mire indulatosan hátraszóltam, „szerintem ez éppoly borzalmas”, pedig valójában ettől a közjátéktól még megdöbbentőbbé vált az élmény. Hiszen nem csak a rengeteg halállal szembesültünk, de az utókor manipuláló történelemformálásával is: a mögöttem bámészkodó hölgy kijelentése éppúgy megerősítette ezt, mint a horvát idegenvezető tárgyilagosnak tűnő – valójában csak féligazságokat, és a mítoszteremtésre alkalmas csúsztatásokat tartalmazó felvezetése.

2009. november 16., hétfő

Hang a szivacsfalon túlról

Jakab Bálint
Miért vagyunk mi (így kollektíve!), lelkipásztorok sok tekintetben olyan passzívak? – ezt a korántsem költőinek nevezhető kérdést tette fel néhány keserű tapasztalat birtokában egyik egyházi elöljárónk, aki a szivacsfal effektussal írja le az elpazarolt energiák miatti hatékonysághiányt. Mielőtt megkísérelném a választ, látszólag messze kanyarodom egy történet erejéig.

November 16. – International Day For Tolerance (a Tolerancia Nemzetközi Napja)

Bozsoki-Sólyom János
A Balatonkiliti Református Egyházközség istentiszteletein évek óta közreműködnek azok a fogyatékkal élő fiatalok, akik a gyülekezettel egyazon városrészben élik mindennapjaikat. A Tolerancia Nemzetközi Napja alkalmából pedig még nagyobb figyelmet szentelnek a sérült embereknek – ez a fokozottabb odafigyelés fogalmazódik meg az istentiszteleteken is.

Isten jelzései 1.

P. Tóthné Szakács Zita
Csodáknak is nevezhetném. De csoda alatt sokszor természeti jelenséget, vagy kicsit hihetetlen dolgot, rendkívüli építészeti alkotást értünk. Mivel valamennyiszer Isten jelenlétét, közelségét érezhetjük meg, ezért nem csodának, hanem Isten jelzésének nevezem. Sok ilyen történet közül, mit megéltem,  most egyet szeretnék közre adni.

2009. november 11., szerda

A parókiális rendszerről

Köntös László

A fiam elment Pestre, az egyetemre, tanulni. Itt maradt a szobája. Egyszer a feleségem be akart menni, s meglepődve tapasztalta, hogy még az ajtó kilincse is le van szerelve. A fiam úgy gondolta, nem enged semmilyen illetéktelen behatolást az ő területére, még családtagnak sem. Hál’ Istennek, a fiunkkal nagyon jó a kapcsolatunk, s meg sem fordult a fejünkben, hogy valamilyen szülői beavatkozást igénylő „súlyos titkokat” rejteget az a szoba. Habár, másrészt, miért is ne lehetnének titkai?

2009. november 8., vasárnap

Szól a Scriptura?

ifj. Kuti József

Figyelemreméltó cikksorozatot közölt a Heti Válasz az elmúlt hetekben, ezeket itt, itt, itt és itt olvashatjuk.


A hivatkozott cikkek körültekintően és érzékletesen beszélnek az ősmagyar, vagy annak hitt vallásosság feléledéséről, azokról a társadalmi csoportokról, amelyek a keresztyénség előtti magyarság „újra-felfedezéséből” merítenek erőt napi küzdelmeikhez. A lap találóan fogalmaz:  a táltosok már a spájzban vannak!

A Dunántúli Egyházkerület kommunikációja

ifj. Kuti József

2007-ben, 2008-ban, a közegyházi választások előtt lelkészi-baráti körben sokat beszélgettünk egyházkerületünk aktuális állapotáról, a lehetséges utakról, az elvégzendő feladatokról. A sok téma között szerepelt a címben felvett kerületi kommunikáció is. Maga az a tény, hogy az akkor írt vitaindítót kerületi honlapon lehet publikálni, jelzi: ezen a téren (is) gyors változásokat hozott a tisztújítás.
A magam részéről e 2008-ban írt szöveggel (állapot-felméréssel) köszöntöm a kerületi honlap „Publicisztika” rovatát, mintegy előre igenelve és üdvözölve azt. Remélem azt is, hogy e visszatekintés által érzékelhetővé válik a megtett út, s ellenőrizhető lesz annak iránya és kívánatos mértéke.

Mit adhat az egyház az országnak?

ifj. Kuti József

(Az alábbiakban a 2008. április 2-án megrendezett, „Az ország lelke és az egyház” című konferencián elhangzott előadás szerkesztett változata olvasható:)

A konferencia szervezői a fenti címmel két, párhuzamos előadást terveztek egy katolikus és egy protestáns előadóval. Mindez átgondolt és korrekt előkészítésre utal, mégis úgy vélem, nincs erre a kérdésre kettéosztott válasz. Valamennyiünknek azonos a motivációnk: nem kívülről támogatjuk az országot, hanem benne élünk, hisz Istentől rendelt közösségünknek ismerjük azt. Adni meg azt adjuk mindnyájan, amit mi is Istentől kaptunk. Ha most mégis három konkrét dolgot fogok említeni, az nem azt jelenti, hogy ezeket csak mi, protestánsok adjuk az országnak. Inkább úgy fogalmaznék, hogy Isten sok szép kincséből például ezt a hármat mi protestánsok különösen is szeretjük s ezért nagy kedvvel és szeretettel igyekszünk ezt az ország számára is felajánlani.

2009. november 4., szerda

A nő, az antikarrierista

Jakab-Köves Gyopárka

    Miért van az, hogy nagyon sok nő szívesebben dolgozik beosztottként, mert nem szereti felvállalni a vezetőséggel járó felelősséget? Ha viszont rábízzák egy harminc főnyi óvodáscsoport felügyeletét, az ezzel járó felelősséget minden különösebb gondolkodás nélkül felvállalja? S miért van az, hogy mindez a férfiaknál pont fordítva működik? Hogy szívesen élére állnak egy cégnek, egy hivatalnak, egy munkacsoportnak, egy falunak, egy katonai ezrednek, de harminc ovistól megijednének?
    Ilyen és hasonló fifikás kérdések merültek fel bennem egy új könyv kapcsán, ami éppen ezt a kérdéskört járja körül. Nevezetesen, miért nem kerül több nő a vezetői szintekre, holott a politika egyenesen elvárná, hagy javuljanak a statisztikai mutatók e tekintetben?

2009. november 1., vasárnap

Halottak napja református szemmel

Steinbach József

A halottak napja (november 2) a holtakról való megemlékezés napja a római katolikus egyházban. A clúnyi kolostorból indult el a holtakra való emlékezés és a holtakért való imádkozás szokása a X. században. A XIV. században általánosan is bevezették. Mára az előtte való nap, november 1 (mindenszentek) munkaszüneti nappá lett és egy országos „temetőjárás” kezdődik, amely a gyakorlatban messze túlnőtte a katolikus kereteket, ezért fel kell tennünk a kérdést, hogyan viszonyuljunk a halottak napjához mi reformátusok? Válaszaim: I.. Biblikus látással. II. Élő reménységgel. III. A feltámadás hitének lángjával.

2009. október 31., szombat

Kálvin, a magyar

Köntös László
A Kálvin kapcsán, na meg  aztán a reformáció ünnepének a tájékán manapság van egy már-már sablonossá vált kérdésünk: mit jelent ma reformátusnak lenni? A kérdés felvetődésének nyilván történeti oka van: a református mibenlét ma már magyarázatra szorul. A magyar keresztyénség egyik jellegzetessége, hogy a 16. század óta a kialakult felekezeti identitások egymással szemben határozták meg önmagukat, s az identitást meghatározó viszonyítási pont mindig a másik volt. Ma viszont, mikor maga a keresztyénség egésze vált kérdésessé és magyarázatra szorulóvá, az önmagukat egymással szemben meghatározó felekezeti identitások nyilvánvalóan elbizonytalanodtak. Nem szűntek ugyan meg, s a mindennapi élet minősített fordulóin elő-előtörnek, de az emberek hétköznapi életében, egymáshoz való viszonyában a felekezeti hovatartozás egyre kevésbé orientációs pont. Elmúlt már az az idő, amikor a katolikus és református legények egymásnak estek a falu végén.

2009. október 26., hétfő

Nehéz szavak 

Elkészült az új  Polgári törvénykönyv. A hozzáértők azt mondják, sok a baj vele. Hogyan készült, meddig készült, mit rontottak el, mi benne a jó – jelen esetben mindegy, hagyjuk meg a szakértőknek…
Egy dolgot emelnék ki. Kiderült, hogy a XXI. században a hűség már nem jog-kompatibilis fogalom, ugyanis kikerült a házasságról szóló részből, nincsen már benne. Igen, benne volt – eddig! Most vegyünk hát egy mély lélegzetet, eresszük el első megütközésünket, hisz való igaz, tényleg nehezen kezelhető jogi értelemben, régóta szemet hunytak felette. Az anyagi résszel, a gyermekek sérelmeivel lehet mit kezdeni, vizsgálható, kiszámolható. Hűség?!? Nem kézzelfogható, és különben is, a mai világban már, hűségről beszélni…

2009. október 23., péntek

Életünk része, '56

 A mi szerencsétlen magyar népünk mélységes megosztottságának az egyik legnyilvánvalóbb jele, hogy nincsenek közös ünnepeink. Vannak ugyan közös emlékeink, de nincs közös emlékezet. Az utolsó ünnep, amelyet még úgy-ahogy együtt tudunk ünnepelni 1848. március 15. Aztán vége.

Azért van ez így, mert a közös ünneplés feltétele valamiféle közös megegyezés arról, hogy mirõl is szól történelmünk.  Ami pedig különösen is a 20.századi történelmünk értelmezését illeti , vegyük akár a két háború közötti idõszakot, vegyük akár a magát szocialistának nevezõ korszakot, mi magyarok készek vagyunk akár ölre is menni a különbözõ álláspontok védelmében. Észre sem vesszük, s valóságos szellemi-lelki polgárháború bír gyorsan keletkezni akár még kisközösségekben is, ha szóba kerül a Horthy rendszer, 56, Nagy Imre, Kádár János, vagy a rendszerváltás.

2009. október 20., kedd

A református publicisztikáról

Református publicisztika, ilyen pedig nincs. És ezzel nem azt mondom, hogy nem írtak még egyetlen egyet sem, de azt igen, hogy nagyon keveset. S az a kevés hatásában nemhogy a közéletben, hanem befelé az egyházban is annyira hatott, mint gyermekkoromban Lunga Pista mámora a húsvéti locsoláskor, aki a lemenő napra pillantva megjegyezte a templom előtt bámészkodó gyermektömegnek, hogy ma már kétszer kijózanodtam, inni kéne még valamit. Pedig milyen egyszerű lehetne, úgy, elméletileg.

Játék a szivacsfallal

Miért vagyunk mi, lelkipásztorok sok tekintetben olyan passzívak?

Szerintem ezt a kérdést már mindenki feltette, amikor valamilyen alkalmat szervezett, kiküldte a meghívókat, elmondta lelkészértekezleten, az esperes körlevelet küldött, pontosan leírva a jelentkezési határidőket, tudnivalókat, s aztán, mint aki elvégezte a feladatát, jó érzésekkel várta a visszajelzéseket. S nemsokára ara kellett rádöbbennie, hogy nem csinált semmit sem: a befektetett energia messze nem volt arányos az eredménnyel.

2009. október 2., péntek

Az oldal születéséről

A Dunántúli Református Egyházkerület ezzel az oldallal egy újabb kommunikációs csatornát szeretne megnyitni a dunántúli reformátusság előtt. Szeretnénk egyházi közéletünk dolgairól eszmét cserélni, nem a szóbeszédek, pletykák szintjén, hanem a közös útkeresést, együttgondolkodást névvel is vállaló, leírt vélemények komolyságával.