Ige, hagyomány, reflexió – néhány szó a református identitásról

Ha a magyar református identitásról beszélünk a Reformáció után közel 500 évvel, akkor véleményem szerint alapvető mindenekelőtt arról a közösségről számot adni, amelynek a történeti léte előfeltétele annak, hogy egyáltalán mai magyar református identitásról beszélhessünk.

Magyarán, ez a közösség, mielőtt bárki is közülünk református öntudatra jutott volna, már előzetesen létezett. Ezért számomra evidencia, hogy nem tudok úgy a magam reformátusságáról sem vallani, hogy ne valljak arról a közösségről, amely nélkül, mint református, nem is létezhetnék. Mindig csodálkozom azokon, akik lekicsinylően úgy beszélnek olykor némely református felebarátunkról, mint akik „csak” beleszülettek a reformátusságba. Én inkább azt mondom, hál’ Istennek, volt mibe beleszületni… Volt már előzetes közösségi hit, volt már előzetes közösségi tudás, volt már előzetes közösségi életforma. Mi más ez, ha nem Isten már eleve kiválasztó, elhívó és elrendelő végzésének és gondviselésének a jele?

Református vagyok - Szubjektív sorok a népszámlálásról

Túlzás nélkül, fél életemet autóban töltöm. S amikor autóban ülök, nem tudom miért, pontosabban nagyon is tudom, szemem mindig a templomtornyokat keresi. Nem kell sokáig kutakodnom. Amikor egy településhez közeledek, vagy magasabban fekvő úton haladok, csakhamar kirajzolódik egy-egy templom sziluettje. Ebben az országban a templomok egy-egy falu vagy város első és messze mutató hírnökei.  Előfordul, hogy vezetve az úton a falut nem is tudom beazonosítani, de a templomát, sőt a templomait látom. Nekem mindig ez az egyik érvem azok ellen, akik azt akarják bemagyarázni, hogy Magyarország nem keresztyén ország többé. Ugyan már, akkor tessék csak megnézni egy-egy település jellegadó épületeit!  Egészen mulatságos, amikor  egyes véleményformálók vakságban szenvedve nem veszik észre, hogy ez az ország kultúrájában keresztyén alapozású, még akkor is, ha az egyházias keresztyénség sok tekintetben a mai világias kultúra hatása alá került. De ettől még Magyarország kulturális értelemben keresztyén ország, amit számomra az is bizonyít – meglehet, eléggé mulatságos és ellentmondásos módon - hogy még az elvi szintű ateisták is a keresztyénséggel szemben fogalmazzák meg önmagukat. Nem a hinduizmussal van nekik bajuk, hanem a keresztyénséggel…

Hit, hitel, hitelesség

Harmadik éve, hogy megingott a világgazdaság: elveszett a végtelen fejlődésbe vetett hit, kipukkadt a lufi, hogy munka és termelés nélkül is lehet sok pénzt csinálni. Kalandorkodni egyéneknek, olykor még vállalatoknak is lehet, de ha tömegessé válik a kalandorkodás és netán még államok is beállnak a sorba, nem lehet következmények nélkül megúszni.

A parókiális rendszerről

Köntös László

A fiam elment Pestre, az egyetemre, tanulni. Itt maradt a szobája. Egyszer a feleségem be akart menni, s meglepődve tapasztalta, hogy még az ajtó kilincse is le van szerelve. A fiam úgy gondolta, nem enged semmilyen illetéktelen behatolást az ő területére, még családtagnak sem. Hál’ Istennek, a fiunkkal nagyon jó a kapcsolatunk, s meg sem fordult a fejünkben, hogy valamilyen szülői beavatkozást igénylő „súlyos titkokat” rejteget az a szoba. Habár, másrészt, miért is ne lehetnének titkai?

Szól a Scriptura?

ifj. Kuti József

Figyelemreméltó cikksorozatot közölt a Heti Válasz az elmúlt hetekben, ezeket itt, itt, itt és itt olvashatjuk.

A hivatkozott cikkek körültekintően és érzékletesen beszélnek az ősmagyar, vagy annak hitt vallásosság feléledéséről, azokról a társadalmi csoportokról, amelyek a keresztyénség előtti magyarság „újra-felfedezéséből” merítenek erőt napi küzdelmeikhez. A lap találóan fogalmaz:  a táltosok már a spájzban vannak!

Mit adhat az egyház az országnak?

ifj. Kuti József

(Az alábbiakban a 2008. április 2-án megrendezett, „Az ország lelke és az egyház” című konferencián elhangzott előadás szerkesztett változata olvasható:)

A konferencia szervezői a fenti címmel két, párhuzamos előadást terveztek egy katolikus és egy protestáns előadóval. Mindez átgondolt és korrekt előkészítésre utal, mégis úgy vélem, nincs erre a kérdésre kettéosztott válasz. Valamennyiünknek azonos a motivációnk: nem kívülről támogatjuk az országot, hanem benne élünk, hisz Istentől rendelt közösségünknek ismerjük azt. Adni meg azt adjuk mindnyájan, amit mi is Istentől kaptunk. Ha most mégis három konkrét dolgot fogok említeni, az nem azt jelenti, hogy ezeket csak mi, protestánsok adjuk az országnak. Inkább úgy fogalmaznék, hogy Isten sok szép kincséből például ezt a hármat mi protestánsok különösen is szeretjük s ezért nagy kedvvel és szeretettel igyekszünk ezt az ország számára is felajánlani.

Kálvin, a magyar

Köntös László
A Kálvin kapcsán, na meg  aztán a reformáció ünnepének a tájékán manapság van egy már-már sablonossá vált kérdésünk: mit jelent ma reformátusnak lenni? A kérdés felvetődésének nyilván történeti oka van: a református mibenlét ma már magyarázatra szorul. A magyar keresztyénség egyik jellegzetessége, hogy a 16. század óta a kialakult felekezeti identitások egymással szemben határozták meg önmagukat, s az identitást meghatározó viszonyítási pont mindig a másik volt. Ma viszont, mikor maga a keresztyénség egésze vált kérdésessé és magyarázatra szorulóvá, az önmagukat egymással szemben meghatározó felekezeti identitások nyilvánvalóan elbizonytalanodtak. Nem szűntek ugyan meg, s a mindennapi élet minősített fordulóin elő-előtörnek, de az emberek hétköznapi életében, egymáshoz való viszonyában a felekezeti hovatartozás egyre kevésbé orientációs pont. Elmúlt már az az idő, amikor a katolikus és református legények egymásnak estek a falu végén.