Szubjektív sorok 2012-ről

Az utcán járva-kelve, saját szeretteinkkel beszélgetve, közösségeinkben forgolódva azt tapasztaljuk, hogy egyre több emberen vesz erőt a félelem, a reménytelenség, a csüggedés. Bár korábban is mindig hallatszottak ilyen hangok, -lehet, hogy rosszul vagyunk kódolva, vagy csak a sok évszázados történelmi tapasztalat mondatja ezt velünk-, mindenesetre most nemcsak siránkozásról, hanem valódi félelemről van szó. Eddig csak mondogattuk, hogy minden egyre rosszabb lesz, most azonban tényleg a saját bőrünkön érezzük, mennyire labilis, bizonytalan a jövő. Az egész világ megváltozott körülöttünk, olyan események követik egymást, amire egyáltalán nem számítottunk. Mindezek következtében nemcsak hogy drágább, hanem egyenesen finanszírozhatatlan lett az élet. Nemcsak bizonytalan a jövő, hanem egyenesen kilátástalan. Sőt, ha miniszterelnökünk továbbra sem hajlandó ideküldött helytartóként viselkedni, lehet, hogy még az ENSZ főtitkára is levelet ír a magyar demokrácia és a Klubrádió elvett frekvenciájának ügyében. De még az is megtörténhet, hogy egyes ellenzéki képviselők kétségbeesve vetik át magukat a kínai vagy a fehérorosz nagykövetség kerítésén, hiszen, mint azt nemrég a hvg.hu egyik cikkéből megtudtuk, Orbán szándékosan tolja az államcsőd felé az országot, hogy aztán bevezethesse a szükségállapotot. Az aggódók szánalmas aggódását és a viccet félre téve, látom, tudom, sőt érzem, hogy meglehetősen komoly téttel bír minden egyes mondat, levél, leminősítés, hiszen a saját bőrünkről, az ország jövőjéről van szó. 

Karácsony, avagy látomás a globalitásról

A globalizáció valósággal szétveri a hagyományos struktúrákat életmódban, gondolkodásban, a viselkedésmintákban, az emberek egymáshoz való viszonyában, a közösségi formákban. Valami olyasmi történik körülöttünk és bennünk, amit alig lehet követni, s főleg értelmezni. Ez a félelmetesen gyors változás az emberek mindennapi életében inkább csak érzület, semmint tudatos alkalmazkodás. Inkább kényszer, semmint végiggondolt döntés. Kétségtelen, a globalizációnak sodrása van, fogyasztási kényszerpályák alakulnak ki, s egyre kevésbé vagyunk abban a helyzetben, hogy kívül maradjunk. Ma már nem választás kérdése, hogy birtokoljuk-e a globalizációnak olyan szignifikáns termékét, mint mondjuk az internet. Még ha egyéni értékrendünk szerint elutasítóak lennénk is, amennyiben részt kell vennünk a mai társadalmi életben, munkahelyen, iskolában, vagy akárhol, nem lehet nem élni vele. Kimaradni a globalizációból annyit jelent, mint kivonulni a társadalomból.

„… azt boldoggá teszi cselekedete”

„Legyetek az igének cselekvői, ne csupán hallgatói, hogy be ne csapjátok magatokat. Mert ha valaki csak hallgatója az igének, de nem cselekszi, olyan, mint az az ember, aki a tükörben nézi meg az arcát. Megnézi ugyan magát, de elmegy, és nyomban el is felejti, hogy milyen volt. De aki a szabadság tökéletes törvényébe tekint bele, és megmarad mellette, úgyhogy nem feledékeny hallgatója, hanem tevékeny megvalósítója: azt boldoggá teszi cselekedete.” (Jak 1:22-25.) - írja Jakab apostol, akinek levelét december első felében olvastuk református bibliaolvasó vezérfonalunk szerint újszövetségi napi igeként.

Jakab levele az egyháztörténelem során - többek között Luther, a nagy reformátor részéről is - komoly kritikát kapott, mondván: a hittel, a hit alapvető és meghatározó voltával szemben túlhangsúlyozza a cselekedetek fontosságát. Valóban, a reformáció korában, amikor a „SOLA SCRIPTURA, SOLA FIDE, SOLA GRATIA” (értelmező fordításban: „Egyedül a Szentírás, egyedül hit által, egyedül kegyelemből.”) reformátori elvek elementáris erővel robbantak bele az „adok-veszek” szintjére süllyedt egyházi közállapotokba, mindenekelőtt való módon kellett, volt szükséges hangsúlyozni a HIT és a KEGYELEM elsődlegességét. Ma viszont, amikor valami tudattalanul cinikus nemtörődömséggel dől hátra korunk keresztyénsége a fűtött imaházak párnázott karosszékeiben, hogy elandalodva hallgathassa Krisztus értünk cselekvő szeretetének evangéliumát, újra lét-fontosságú, hogy úgy mondjam: ÜDVÖSSÉG-KÉRDÉS, hogy a hittel elfogadott krisztusi kegyelemre alapozottan újra összeszedje magát a gyülekezeteiben élő egyház és CSELEKVŐ EGYHÁZ-zá legyen.

Isten cselekszik értünk. Ezt fejezi ki már az ádvent is, amely egy isteni processzusnak az emberben tudatosulására adatott időszak, az eljövetel, Krisztus eljövetelére felkészülésünk időszaka. De tudunk-e mi magunk is cselekvő hittel válaszolni erre? Olyan cselekvő hittel, mely az Isten iránti hálából, az Isten iránti elkötelezettségből fakad, de mégis mindig mások, a másik ember felé mutatkozik meg - nagyon is gyakorlati módon.

Azaz a kérdés ma így hangzik: tud-e a karácsonyi, értünk véghezvitt isteni élet-csodára élettel, hit-élettel, élő hittel válaszolni az ember? Mert - Jakab apostol leveléből tudjuk - „a hit is, ha cselekedetei nincsenek, halott önmagában.” (Jak 2:17.)

További cselekvő hittel teljes ádventet kívánva: 

                                                                                                                        Hajdú Zoltán Levente

                                                                                                                                 lelkipásztor

Üres kalóriák

Sokszor intenek bennünket a táplálkozás szakértői, hogy figyeljünk oda arra, hogy mit eszünk. Modern világunk paradoxonjainak egyikével találkozunk ezen a területen is. Egyik oldalról egyre többet fogyasztunk, és túlsúlyossá válik a lakosság ennek minden negatív körülményével, másik oldalról pedig a bevitt élelmiszerek tápértékhiánya miatt valósággal éhezik szervezetünk. Egyszerre eszünk egyre többet, üres kalóriákat, közben egyre inkább sejtjeink, megfelelő táplálékért kiáltanak. A bevitt üres kalóriák eltöltenek ugyan, élvezetet is adnak (ó, egy nagy tábla mogyorós csoki!!! vagy egy jó karéj friss puha kenyér a pörkölt mellé!!!), egyre lomhábbá tesznek, külsőleg és belsőleg is deformálnak. Sunyi módon rászoktatnak bennünket az üres kalóriák tömkelegét tartalmazó ételekre és italokra, és egyre többet kívánunk belőlük, egyre több kell a jóllakottsághoz. . 

Szív-ügyem: Kárpát-medencei imanap

Nemrég Ausztriában jártam egy női konferencián, ahol is rajtam kívül kizárólag német anyanyelvűek vettek részt, ugyanakkor volt köztük néhány olyan erdélyi szász, aki még a 80-90-es évek fordulóján költözött ki Nyugatra. Doris már előző este feltűnt keresetlen kedvességével, és szót szót követve kiderült, hogy szebeni születésű. A szász hölgyekkel olyan viszonyba kerültem, mintha együvé tartoznánk, és valóban nyilván a közös tapasztalatok, a diktatúra élménye rokonná tesz mindannyiunkat. Valamit tudunk, amit egy osztrák nem tudott megtapasztalni. Szóval, Doris iránt egyre mélyebb barátságot éreztem.

Ige, hagyomány, reflexió – néhány szó a református identitásról

Ha a magyar református identitásról beszélünk a Reformáció után közel 500 évvel, akkor véleményem szerint alapvető mindenekelőtt arról a közösségről számot adni, amelynek a történeti léte előfeltétele annak, hogy egyáltalán mai magyar református identitásról beszélhessünk.

Magyarán, ez a közösség, mielőtt bárki is közülünk református öntudatra jutott volna, már előzetesen létezett. Ezért számomra evidencia, hogy nem tudok úgy a magam reformátusságáról sem vallani, hogy ne valljak arról a közösségről, amely nélkül, mint református, nem is létezhetnék. Mindig csodálkozom azokon, akik lekicsinylően úgy beszélnek olykor némely református felebarátunkról, mint akik „csak” beleszülettek a reformátusságba. Én inkább azt mondom, hál’ Istennek, volt mibe beleszületni… Volt már előzetes közösségi hit, volt már előzetes közösségi tudás, volt már előzetes közösségi életforma. Mi más ez, ha nem Isten már eleve kiválasztó, elhívó és elrendelő végzésének és gondviselésének a jele?

Ajánlás Farkas József igehirdetései elé

Farkas József igehirdetéseinek egyik alapgondolata a 2Korintus 3,6-al foglalható össze: „A betű megöl, a Lélek pedig megelevenít”. Vallja, hogy a kijelentés több, mint a Biblia. Mi a Szentíráson keresztül találkozhatunk igazán a kijelentéssel, de ahogy az önmagát kijelentő Isten nincs kiszolgáltatva az embernek, ugyanúgy nincs kiszolgáltatva a Szentírás 66 könyvének sem. Hangsúlyozza, hogy a Szentírás Isten Igéjének egy formája, de nem az egyetlen. A Szentírás a konkrét eszköze Isten kijelentő munkájának, amely által emlékezhetünk az Ő egykori, és az első igehirdetők által hirdetett (majd lejegyzett) kijelentésére, és várakozhatunk az Ő mai kijelentésére. Vallja, hogy a Szentírás Isten Igéjének írott formája, de hangsúlyozza, hogy ez nem azt jelenti, hogy a Szentírás egyenlő Isten Igéjével, vagy hogy a Szentírásban teljesen benne van az Isten Igéje, és hogy az Íráson kívül nem létezik az Isten Igéje. A Szentírás nem burka, börtöne, korlátja az Isten Igéjének. A Szentírást Igévé nem előállásának módja, hanem tartalma teszi. Ezért nem a betű, hanem a Szentlélek által megelevenített betű, az üzenet számít.

Hit jog erkölcs összefüggései a jogász munkájában

Élve a megtisztelő lehetőséggel, hogy a hit, és a jog a gyakorló jogász számára szövevényes kapcsolatrendszeréről szólhassak, megnyilvánulásom műfaját stílszerűen tanúvallomásban jelölném meg.

Megragadható-e, értelmezhető-e, ebben a kapcsolatrendszerben a keresztyén értékrend lényegi vonása a teleologikus irányultság?

 Két oldalról közelítem meg a kérdést. Nevezetesen, miként gondolkodik a keresztyén ember a jog lényegi tartalmáról, másfelől, mit jelent számára mindennapi jogalkalmazói gyakorlatában keresztyén hite?

Margitka levendulája - Gondolatok a balatonfüredi nőszövetségi konferencia margójára

Az alábbi sorok nem protokoll-beszámolónak készültek, inkább hangulatjelentésnek, egy olyan derűs, szinte nyárbúcsúztató október közepi hétvégéről, amilyet minden testvéri léleknek, férfiaknak-nőknek egyaránt kirendelhet Isten, még a mai, egyre zordabb időkben is. A Dunántúli Református Nőszövetség konferenciáján, a napi gondok malmából kiszakadva, már a nyitó napon részt tudtam venni, ráadásul korai érkezőként. A témára kicsit ráhangolódni akarván körülnéztem Füred szépséges városában, milyen, a témához köthető látványt vihetnék majd innen magammal a helybéli, nagyon gazdag múzeumi kínálatból. Végül a Vaszary Villa „Hungarikonok” című kiállításának egyik „nőtörténeti” alkotása maradt meg bennem igazán, Szávoszt Katalin „Zsolnayk emléke” című, felejthetetlen montázsa, amelyen egy akár-Zsolnay-Vilmosnéé-is-lehetett csipkegallér karéjában mosolygott egy szépiabarna fényképen a Zsolnay –család gyermekeinek orgonasípja. Ilyen csipkegallér-ölelésű biztonságban érezhette ki-ki magát a dunántúli asszonytestvérek társaságában.

Jaj, elveszünk?

Szólok és hívok Mindenkit! Hívok a másokért, már elesettekért és a még nem, de egyre reménytelenebb helyzetű kínlódókért való kiáltásra! Hívom az embert és a magyart!

A paragrafusok igazságának ideje lejárt. Sokáig azt gondoltam én is, megfellebbezhetetlen a tétel miszerint, aki kölcsönt vett fel, fizesse is vissza!  Alapvetően ma is ezt gondolom, csakhogy, ami mostanában történik a lakáshitelek körül, már nem erről szól, hanem a hosszú távra betervezett profit kikényszerítéséről. Ebbe pedig emberek, családok, fiatalok és gyerekek fognak belerokkanni, netán lakás nélkül maradni. Vagy néhány tíz, netán százezer ember keseredik bele a kilátástalanságba. Mert megtévedtek sokan. De sokakat megtévesztettek. Megvizsgálták őket hitelminősítők, banki szakemberek és alkalmasnak találták, hogy pénzt adjanak nekik.

A presbiteri tisztségről a Szentírás tükrében

Engedtessék meg nekem, hogy a címben szereplő sorrendet felcseréljem, és a presbiteri tisztség bibliai előzményeiről beszéljek. Hisz talán – tisztelet a kivételnek – sokan nem is tudjuk, nem gondoljuk át, hogy amikor egy gyülekezet és presbitérium megválaszt egy tisztségviselő presbitert, akkor az új presbiter nemcsak egyházunk több száz éves tisztségét vállalja, hanem egy több ezer éves szervezetbe, a kiválasztottak közösségébe lép, illetve tartozik. Sokszor hangsúlyoztam korábbi szolgálati helyemen, Őriszentpéteren, és szinte minden presbiteri gyűlésen elmondtam Bakonyszentkirályon, Cseszneken is, hogy becsüljük meg azt, hogy gyarlóságaink ellenére mégis méltónak talált Isten után egy közösség, gyülekezet erre a megtisztelő tisztségre.

Református vagyok - Szubjektív sorok a népszámlálásról

Túlzás nélkül, fél életemet autóban töltöm. S amikor autóban ülök, nem tudom miért, pontosabban nagyon is tudom, szemem mindig a templomtornyokat keresi. Nem kell sokáig kutakodnom. Amikor egy településhez közeledek, vagy magasabban fekvő úton haladok, csakhamar kirajzolódik egy-egy templom sziluettje. Ebben az országban a templomok egy-egy falu vagy város első és messze mutató hírnökei.  Előfordul, hogy vezetve az úton a falut nem is tudom beazonosítani, de a templomát, sőt a templomait látom. Nekem mindig ez az egyik érvem azok ellen, akik azt akarják bemagyarázni, hogy Magyarország nem keresztyén ország többé. Ugyan már, akkor tessék csak megnézni egy-egy település jellegadó épületeit!  Egészen mulatságos, amikor  egyes véleményformálók vakságban szenvedve nem veszik észre, hogy ez az ország kultúrájában keresztyén alapozású, még akkor is, ha az egyházias keresztyénség sok tekintetben a mai világias kultúra hatása alá került. De ettől még Magyarország kulturális értelemben keresztyén ország, amit számomra az is bizonyít – meglehet, eléggé mulatságos és ellentmondásos módon - hogy még az elvi szintű ateisták is a keresztyénséggel szemben fogalmazzák meg önmagukat. Nem a hinduizmussal van nekik bajuk, hanem a keresztyénséggel…

Meditáció a bicikliről

Annyi biciklit összezsúfolva, egymásra szórva soha életemben nem láttam, mint a minap Amszterdam utcáin. Az európai egyházi könyvtárak nemzetközi konferenciáján voltam kint, de - mi tagadás - , bennem maradandó élményt mégis a biciklik látványa okozott...

Először is, ha Amszterdamban közlekedsz, meg kell tanulnod, hogy mindenütt bicikliutak vannak, s mi több, azokon még közlekednek is...Nem csak úgy, hébe-hóba, egy-két mániákus biciklis, hanem tízezrével...Nem számoltam, de egy autóra biztosan jut vagy harminc bicikli. Autós forgalom egy átlagos napon alig van,olyan, mint mondjuk itthon Budapesten, vasárnap reggel. S nem arra kell jobban figyelned, mikor jön az autó, hanem arra, hogy mikor jön a bicikli. S bizony, nem egyszer megesett velem, hogy egy biciklistának csöngetnie, vagy fékeznie kellett, nehogy elüssön, mert a bicikli utat járdának véltem... Nekem, a „modern” magyarnak, aki a bicikliről azt gondolja, hogy idejétmúlt eszköz, nem állt rá rögtön a szemem, mert csak az autókra figyeltem...

Hit, hitel, hitelesség

Harmadik éve, hogy megingott a világgazdaság: elveszett a végtelen fejlődésbe vetett hit, kipukkadt a lufi, hogy munka és termelés nélkül is lehet sok pénzt csinálni. Kalandorkodni egyéneknek, olykor még vállalatoknak is lehet, de ha tömegessé válik a kalandorkodás és netán még államok is beállnak a sorba, nem lehet következmények nélkül megúszni.

Magyar fúga - Vallomás zsoltárral és eperrel

Petrőczi Évát a refdunantul blog olvasóinak nem kell bemutatni, hiszen a Pécsen született költőnő számos szállal kötődik a Dunántúli Református Egyházkerülethez, publicisztikáinak helyet adott a honlap közéleti blogja. Az Ünnepi Könyvhétre jelent meg legújabb verseskötete, A patak éneke a Kálvin Kiadónál.

EGYHÁZUNK SPIRITUALITÁSÁRÓL

Írásomban röviden szeretnék felvetni egy problémát. Ennek kifejtésére most nincs lehetőségem, csak utalni tudok rá, de amelyet nemcsak egyre több helyről hallok, hanem a problémát én magam is tapasztalom. Ez a probléma egyházunk spiritualitásával kapcsolatos.

Drezdálás (2)

(a folyópart és a híd)

A jóság, a keresztyén öröm át és átjárja az egész várost. Részeg embert sem látni, a főpályaudvar környékén délután néhány punkos, pírszinges fiatalember viaskodik az egyensúllyal, ők a közeli településről vagy a külvárosból lehetnek. Aki kirchentagos, valamiféle azonosítót hord magán: nyakba akasztott kulcstartót a hüvelyk és mutató ujjal szívet formáló logóval, amin éppen a közlekedésre jogosító bérlet lóg, vagy egy stílusos, három euróért kapható sálat. Mindenki igyekszik az odatartozást valami módon demonstrálni. A napok áhítattal kezdődnek és végződnek. Közöttük minden megtalálható a klasszikustól a táncosig, a meditációtól a rockosig. Némelyik meredeknek tűnik a magunkfajta embernek: a kivágott dekoltázsú hölgy lenge tánclépései valahogy nem az áhítatot mélyítik el az emberben, bármennyire is a zsoltár szövege jön a hangszóróból.

Drezdálás (1)

(a város és az emberek)

Krisztusi korba érkezett az idén a németországi protestánsok nagy fesztiválja, az Evangelischer Kirchentag, amelynek Drezda adott otthont. Sajátos német rendezvényről van szó, amelynek eredete a 19. századra nyúlik vissza, de új lendületet a második világháború után kapott, amikor a milliószám szülőföldjükről elűzött németeknek, katolikusoknak és protestánsoknak fórumot teremtett. Éves váltásban rendezik ma is a Kirchentagokat. Lehetne magyarítani a szót, de a lényegét fejezi ki így eredetiben: az egyház nagy ünnepéről van szó.

„…a teljes szeretet kiűzi a félelmet”

- Bolyki Jánosnak, János apostol lelki rokonának

Az alábbiakban következő néhány sor nem nekrológ, nem búcsúztató, még csak nem is laudáció, s nem is most eltávozott, nem mindennapi jóságú és szellemi teljesítményű atyai barátunk érdemeinek lajstromozása akar lenni. Mindössze egy rövidke életbe-visszaszólítás, annyi, amennyi egy ember erejéből telhet, addig is, amíg a Teremtő megadja Bolyki Jánosnak a boldog feltámadást.

Tágas tér - Gondolatok Steinbach József: Tágas tér – Üzenetek a 18. zsoltárból (Pápa, 2011) című prédikációs kötetéről

Dr. Kádár Ferenc

Egy könyv sorsa sok esetben már akkor eldől, amikor az ember kézbe veszi. Az érintés, a borítólap látványa, az egész könyv kivitele kedvet adhat arra, hogy elolvassuk, de el is veheti a kedvünket ettől.

Steinbach József püspök úr prédikációs kötetével való első találkozásom felemelő és inspiráló élményt jelentett. Kézbe vettem, és a könyv már a borítólapjával lenyűgözött. A képen egy templombelső, egy istentiszteleti tér látható, amely nyitott. A padok sora egy csodálatos tájban, a balatoni panorámában „folytatódik”. Biztos voltam benne, hogy nem véletlen ez az indítás: a könyvben olyan igehirdetéseket, magyarázatokat és történéseket fogok találni, amelyek nyitottak kifelé és befelé. Biztos voltam benne, hogy az evangéliumi szabadság, s a léleknek oly szükséges tágas tér fog várni engem a lapokon.

Nem csalódtam. Az igehirdető a 18. zsoltár alapján prédikál, ahogy erre a kötet címe és alcíme is utal (Tágas tér – Üzenetek a 18. zsoltárból). Az egész zsoltárt feldolgozza, egyes részeit többször, több szempontból is. Vállalkozása a sorozatprédikálás szép példája, és a kontextuális látás megvalósítása, ami az egésznek és a részeknek harmonikus egymás mellettiségét, egymásra utaltságát jelenti.

Steinbach József igehirdetései olyanok, mint egy sok ablakos ház. Mindenfelé nyitott, minden oldalra ki lehet tekinteni, s mindenfelől árad befelé a fény.

MAGYAR FÚGA

Jakab-Köves Gyopárka

Bizony, volt idő, amikor a magyar szellemi élet zömét reformátusaink adták. Iskoláink éppúgy letéteményesei voltak ennek az értelmiségi boomnak, mint az a szellemi hozzáállás, amely magából a hagyományos kálvinizmusból eredt. Az ész és az ismeret, amely kézben jár a hittel. Nos, keserű az összehasonlítás a mával, hiszen nemhogy motorja nem vagyunk a mai kulturális, szellemi életnek, de semmilyen szinten nem mutatkozik meg jelenlétünk.  Belőlem is hiányzik az a reformkortól, sőt a felvilágosodástól egész a kommunizmusig végighúzódó pátosz, amely még fennen hirdette, hogy a művelődés, a kultúra, az alkotás része kell legyen az egyház mindennapjainak. 

A szeretet hatalmának tündöklése a sötétség uralmának idején

Vajs Tibor

Corrie ten Boom önéletrajzírója hirtelen azon kapta magát, hogy férjével, John-nal kezdte átültetni a gyakorlatba mindazt, amit Corrie ten Boomtól tanultak, majd felsorol néhány dolgot a megtanultak közül. E könyv olvasásának a célja, hogy mi magunk is alkalmazzuk az életünkben azokat a tanulságokat, amelyeket e könyv olvasása által felismerünk. Noha Corrie önéletrajza áll a középpontban, korántsem csupán az ő élete szolgálhat példaképül a számunkra.

A „gyülekezeteiben élő egyház” csak divatos egyházpolitikai jelszó?

 Köntös László

Az egyszázalékos kampányfilm óta azt hittem, Pásztory Ádám engem nem tud többé meglepni. Tévedtem. Az országos honlapon Csepregi Botond főszerkesztő készített vele egy interjút, amelyben a Zsinati Hivatal kommunikációs vezetője, immár ki tudja hányadik kísérletében, azt akarja kommunikálni a belső egyházi közönségnek, hogy a kampányfilm mit akart kommunikálni. A szpot egyházi fogadtatásával nyilván baj van. Ez egyértelműen kiderül abból, hogy az értelmezési kísérletek már-már túlsúlyosak az alkotással szemben. 

Üzenet Japánból

Köntös László 

Nézem az egyik televíziós csatorna hírműsorát a Japánban történt földrengésről. Szörnyű és sokkoló képek arról, hogy miként tud viselkedni a mi emberi tudatunkban szilárdként elkönyvelt Föld: mozog. Sőt, nemcsak, hogy mozog, valósággal hullámzik. Olyanná válik, mint a tenger. És ami a legijesztőbb: a Föld közömbös, semmi részvét vagy figyelmesség nincs benne, s olyan helyeken is megmutatja önmagát, ahol az ember már figyelemre méltó tehetséggel felépítette a maga világát: lakóházakat, utakat, gyárakat. A „világ” az a mód, ahogyan az ember a Földön, a természetet átalakítva a maga életét megszervezi.

Mai magyar keresztyénség és a készülő alkotmány

Köntös László

Egy alkotmány egy adott társadalomnak, mint közösségnek a kifejeződése. Más szavakkal, egy alkotmány arra az előzetes feltételezésre épül, hogy egy társadalom nem pusztán egymástól függetlenül élő individuumok számtani összessége, hanem azon egyének, akik egy történelmileg kialakult , valamilyen szempont szerint  körülhatárolt földrajzi területen együtt élnek, valamiféle gazdasági, kulturális, érdek-és értékközösséget alkotnak.

„Balatonfüreden nagyon sok jó ember van” Petrőcz Lászlóné lelkipásztor-hitoktató portréja –

Petrőczi Éva

Bensőséges, minden protokolltól mentes ünnepe volt Balatonfüred hagyományosan műveszetbarát városának 2010. november 29-én. Petrőcz Lászlóné nagytiszteletű asszony, Füreden és környékén „mindenki Marikája” tiszteletére zsúfolásig megtelt a Városi Múzeum Pálóczi terme. Itt egy körülbelül kétórás műsor erejéig összegyűltek mindazok, akik már eddig is ismerték a 75 esztendős lelkipásztor- hitoktató-költőasszony példaértékű életútját, sokágú vállalásait, Isten és az emberek iránti, kifogyhatatlan szeretetét.

Giles Corey könyörög a köveknek -Egy salemi ítélet margójára-

Petrőczi Éva
Az 1690-92 között, az új-angliai Salemben zajló boszorkányperek sorában
egy megvádolt és halálraítélt személy ügyéről nem készült, nem is készülhetett
jegyzőkönyv. A 80 esztendős, önerejéből virágzó gazdaságot teremtő földműves, Giles Corey ugyanis, sorstársaival ellentétben,  nem volt hajlandó olyan bűnöket bevallani, amelyekben nem volt vétkes.Makacs hallgatását büntetve az akasztás helyett – amely gyorsabb, irgalmasabb halálnem – őt apránként fosztották meg életétől. Egy nyújtópadon, súlyos köveket halmozva mezítelen testére, három nap alatt kínozták halálra. Corey mindvégig néma maradt, azt is némán viselte el, amikor – Robert Calef korabeli szemtanú leírása szerint – a kínzástól szájából kilógó nyelvét a seriff nádpálcájával tömködte vissza. Jonathan Corwin bíró rendelkezése szerint holttestét jelöletlen sírba temették, az Akasztófák Hegyén.