2014. július 16., szerda

Egy aszimmetrikus háború jellemrajza!

A 2Kor.5,17-20 négy versszakában ötször fordul elő a BÉKE szavunk valamilyen formában. 
Ha békéről beszélünk, azt jelent, hogy előtte háború volt, vagy annak valamilyen formája. A háború meghatározásával foglalkozó tanulmányok több változatot is ismernek, én csak hármat hadd említsek: 1. korlátozott (csak egy bizonyos cél eléréséig tart) 2. totális (az egyik fél teljes megsemmisüléséig tart) 3. asszimetrikus (a résztvevők egyenlőtlen feltételekkel vívják meg a háborút)


Ha jól belegondolunk, nap, mint nap ennek az aszimmetrikus háborúnak vagyunk a szem és fültanúi. A porszem ember háborúzik. A mindenható Isten meg tűri. Néha tűzszünetet is köt az ember, amikor nagy bajba kerül. ekkor segítséget kér és kap az „ellenségtől”, de amint elmúlik, a veszély újra folytatja a támadást. Mindeközben a megtámadott fél nem él vissza helyzeti fölényével, mert békülni akar.

Az alapkonfliktus az embertől indul. Ő változtatta a békét békétlenséggé. 
Isten meg akarta és máig meg akarja szüntetni ezt az állapotot és békejobbot nyújt az embernek: „Ne félj, mert én veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok Istened! Megerősítlek, meg is segítlek, sőt győzelmes jobbommal támogatlak” (Ézs. 41,10)
Az ember azonban nem fogadja el, sőt újra és újra fegyverkezik és támad.

A katonai műveletekkel kapcsolatban minden tevékenység összefügg a terepen való megbízható tájékozódással. A biztos tájékozódáshoz egy célt (egy pont és egy irány) állandóan azonosítani kell a terepen és a térképen. Ez a biztos pont a hívő embernek Isten, az irány pedig a Béke követe által mutatott út: „Monda néki Jézus: Én vagyok az út, az igazság és az élet” (Ján.14,6)

Sokan követték ezt az utat a háború poklában is. A manapság oly sokszor emlegetett első világháborúban történt, hogy a szemben álló magyar és olasz csapatok parancsnokai megegyeztek, hogy Karácsonykor nem fogják lőni egymás állásait, mégis csak a szeretet ünnepe következik. A magyar felsőbb vezetés nem tudott erről a megállapodásról és tűzparancsot rendelt el az ellenséges csapatok irányába. A magyar főhadnagy pedig, aki a szóbeli megállapodást kötötte főbe lőtte magát, mert hát az adott szó ugye…

A háborúban mindig lesznek sebesültek. A mi háborúinkban is vannak. Istennel való hadakozásba bele lehet rokkanni. Férj-feleség, szülő-gyermek, főnök-beosztott háborúinkba is meg lehet sérülni, életre szóló sebeket lehet ejteni és szerezni.

A háborúban halottak is lesznek. Akik annyira elutasítják Isten békekövetét, hogy hallani sem akarnak róla, akik úgy viszonyulnak hozzá, mint az a nő, akit a riporter megkérdez az utcán, hogy mikor született Jézus Krisztus. A válasza így hangzott: „én annyira ateista vagyok, hogy én azt nem tudom”. De ebben a háborúban egymás számára is meghalnak emberek, akik összevesznek a jusson, akik haraggal válnak el, akik annyira gyűlölik egymást, hogy ha nem félnének, a törvénytől agyonütnék a másikat.


A katonai tereptan azt tanítja, ha elvesztettük a célt (pont és irány), menjünk vissza az előző ismert pontra és onnan induljunk neki újra. Mi ezt úgy hívjuk: megtérés. Ne legyünk restek, induljunk neki újra és újra, mert nem csak az bízatott ránk, hogy mi kössünk békét, hanem a békéltetés szolgálatát is megkaptuk. Éljünk vele mi, hogy éljenek utódaink is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése