Szerintem ezt a kérdést már mindenki feltette, amikor valamilyen alkalmat szervezett, kiküldte a meghívókat, elmondta lelkészértekezleten, az esperes körlevelet küldött, pontosan leírva a jelentkezési határidőket, tudnivalókat, s aztán, mint aki elvégezte a feladatát, jó érzésekkel várta a visszajelzéseket. S nemsokára ara kellett rádöbbennie, hogy nem csinált semmit sem: a befektetett energia messze nem volt arányos az eredménnyel.
A mi belső egyházi életünknek van egy olyan jelensége, amit én csak „szivacsfal-effektusnak” nevezek. Sokszor van olyan érzésünk, hogy az egymásközti kommunikáció olyan, mintha az ember egy szivacsfallal labdázna: dobod a falnak a labdád, várnád, hogy a fizika törvényszerűségei szerint visszapattan, a fogadására összeszeded magadat, s aztán döbbenten és csalódottan tapasztalod, hogy a labda nem pattan vissza. Fáradtan lehull, és ott állsz zavarodottan, s azt tapasztalod, hogy van valami titokzatos erő itt, ami egész egyszerűen elnyeli az energiákat.
Ez a tapasztalat a vissza nem pattant labdáról engem többször is letaglózott az utóbbi napokban. S hogy ne csak a levegőbe beszéljek, lehangoló élményeimet meg is osztom a Tisztelt Olvasóval.
Történt, hogy a Kerület vezetése meghívta az ifjúsági előadókat Pápára a székházba, hogy váltanánk néhány szót az ifjúság körében végzendő misszióról. A találkozón a Kerület részéről ott volt a püspök, a főgondnok, a lelkészi főjegyző és a püspöki főtanácsos. Valamint az előadók részéről megtisztelte az ügyet 2, azaz kettő ifjúsági előadó! Azt viszont örömmel vettük tudomásul, hogy eljött a Zsinati Iroda képviselője is. Ennyi. Egyébként természetesen: az ifjúsági munka mindnyájunk számára őrületesen fontos...
Más: A Pápai Református Teológiai Akadémia nemrég Kálvin konferenciát rendezett. Több esperes kiküldte a meghívót a kollegáknak, a program felkerült a honlapra, szóval lehetett róla tudni. Egyébiránt a program láttán arról is, hogy a konferencia magas színvonalúnak ígérkezik, határon innenről és túlról érkezett teológusok és történészek vitatják majd meg a téma sok szempontját. Egy kezemen meg tudom számolni, hány lelkipásztor gondolta úgy, hogy erre a konferenciára talán érdemes eljönni...Egyébként természetesen: Kálvin mindnyájunk számára őrületesen fontos.
Más: A püspök (a Főtiszteletű!!!) előállt egy ötlettel. Mi lenne, ha a dunántúli szószékeken elhangzott prédikációkból megjelentetnénk egy kötetre-valót? Nosza, ment a levél, még a nyár folyamán, kérve a kollegákat, hogy szeptember 30-ig küldjenek be egy-egy prédikációt az elmúlt egy év „terméséből”. A megadott határidőig érkezett is vagy tíz. Nem baj, biztos nyár volt, meleg volt, ifjúsági táborok, nem volt idő elolvasni a levelet, különben is, ki tud észben tartani ilyen jó előre jelzett határidőt, stb., stb. Jöttek is a kérdések, hogy most akkor: mi van? Asztalostól asztalt? Mit kell csinálni? Meddig is? Hova kell küldeni? Nem baj, még egy körlevél.
Egyébként pedig: nagyon nagy a baj. Ha itt mindent többször kell elhatározni, többször kell elmondani, többször kell nekifutni, akkor tevékenységünk java része szimpla energia
pocsékolás, gyilkosan fárasztó túlfeszített semmittevés. Játék a szivacsfallal. Isten nevibe.
