Narratív tér az Apostolok cselekedetei 10–11. fejezetében

Bevezetés

Az Apostolok cselekedetei szerzője rendkívül fegyelmezetten tárja az olvasó elé az evangélium terjedésének útvonalát. A könyv első fejezete szerint a feltámadott Krisztus mennybemenetele előtt így szólt tanítványaihoz: „Hanem vesztek erőt, minekutána a Szent Lélek eljön reátok: és lesztek nékem tanúim úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samáriában és a földnek mind végső határáig.” 1,8. Lukácsnak ez az ígéret jelenti az evangélium terjedésének azt a programját, amelyhez művét igazítja. Az evangéliumot tehát először Jeruzsálemben, majd Júdeában és Samáriában, végül a föld minden részén hirdetni fogják.

     A 10. és 11. fejezetekben található két tengerparti város, Joppé és Cézárea ezért nem csak ártatlan helyszínei az eseményeknek. Az 1,8-ban megfogalmazott ígéret értelmében a két település mélyebb jelentőséggel bír. Ezentúl a történetben szereplő házak (Simon háza, Kornélius háza), a megnyíló ég és a föld, és a köztük zajló nagyfokú mozgás külön figyelmet érdemel. Dolgozatomban a két fejezet narratív terének bemutatására vállalkozom.

Térképek

Mind a Lukács evangéliuma, mind az Apostolok cselekedetei meghatározott útvonalon vezetik végig szereplőiket. Az evangéliumban Krisztus Galileában kezdi meg szolgálatát, majd Júdeán keresztül megérkezik a szent városba. A mű második kötete, vagyis az Apostolok cselekedetei szerint a korai egyház igehirdetése ezt az utat fordítva járja be: először Jeruzsálemben vannak jelen az apostolok, majd Júdeába, Samáriába mennek, és végül elérik a pogányokat a föld minden részén. Ennek megfelelően az Apostolok cselekedetei első hét fejezete a jeruzsálemi közösség létrejöttét és kezdeti időszakát mutatja be. A nyolcadik fejezet elején megtudjuk, hogy István kivégzése után a közösség tagjai szétszóródtak Júdea és Samária területén. Még ugyanebben a részben olvasunk Fülöp tevékenységéről a heretikusnak számító samaritánusok között. További jelentős lépés az etióp kincstárnok megkeresztelése. Ez utóbbi esemény már a missziói tevékenység negyedik állomását jelenti: az evangélium elterjed a föld végső határáig. Az Apostolok cselekedeteiben túlnyomó részben Pál lesz felelős e munka végzéséért.

     A 10. és 11. fejezet a lukácsi program negyedik állomásának, vagyis a pogányok megtérésének teológiai alapvetését végzi el. Péter látomása és Kornéliussal való találkozása alapján válik lehetségessé a pogányok befogadása a korai egyházba.

     Az apostol látogatásának értelmezése nem egészen egyértelmű. Első olvasatra az a benyomás alakulhat ki az olvasóban, hogy Péter viszi el az evangéliumot a pogányok közé. Vagyis Péter Cézáreába érkezése jelentené a határátlépést[1] a zsidók és pogányok között. Ez igaz lehet azzal a kiegészítéssel, hogy nem ő az első, aki Cézáreában evangéliumot hirdet. Korábban Fülöp is volt már ebben a városban (8,40), valamint Saul is időzött ott (9,30) Tarzusba vivő útján.[2] Az etióp kincstárnok megtérésével és hazatérésével maga válik az első misszionáriussá. Martin Hengel német újszövetség-kutató, történész szerint Péter amolyan vizsgálódó útra indult, amelynek során meglátogatta a már létező keresztyén közösségeket, és határozott irányt szabott a már elkezdődő pogánymissziónak. Lukács természetesen nem azt akarja bemutatni, hogyan terjedt át a keresztyénség a környező vidékekre. Hiszen Júdeában és Galileában is voltak Krisztust követő közösségek korábban is. Péter útja során megvizsgálja, hogyan teljesül Jézus küldő parancsa. [3]

     Lukács nem az egész utat beszéli el, hanem az evangélium nagyfokú terjedésének csak a fontosabb állomásainál áll meg. Egyetlen rövid vers (9,32) foglalja össze Péter júdeai látogatásának nagy részét. Egy kisebb liddai tartózkodás után a szerző azonnal elviszi Pétert a zsidók által lakott terület szélére, Joppéba, az utolsó tengerparti zsidó városba. Lukács számára Cézárea ezzel szemben nem tartozott Júdeához (12,19). A város pogány jellege miatt a zsidó világon kívülinek számított.[4]

     A fentebb leírtak szerint az Apostolok cselekedetei tudatosan és következetesen bánik az helységnevekkel, amikor az evangélium terjedését mutatja be. Ez a következetesség azonban nem minden földrajzi vonatkozásról mutatható fel. Zavaró lehet például, hogy Lukács a Júdea megnevezést nem mindig ugyanúgy érti. Egy esetben római provinciaként tekint rá, amelynek része Júdea és Samária, és amely Galileától eltérően közvetlen római uralom alatt állt (L 3,1). Más esetekben viszont egész Palesztinát nevezi Júdeának (L 1,5; 7,17; 23,5; Act 10,37). Legtöbbször azonban Palesztina zsidók lakta területeinek az összességét illeti ezzel a megnevezéssel (L 4,44; 5,17; Act 1,8; 9,31; 11,29; 12,19; 15,1; 20,10; 26,20; 28,21). Ez utóbbiba nem tartozott bele Samária, Galilea és még Cézárea sem.[5] Martin Hengel szerint a következetlenség a politikai helyzet és a határok változékonyságával magyarázható. Ennek köszönhetően ezen a területen még a hivatalos megnevezéseket nem alkalmazták mindig következetesen. Egy további oknak tartja, hogy Lukácsot a LXX „Júdea földje” kifejezés is befolyásolhatta (L 6,17; Act 1,8; 8,1).[6] A német történész hozzáteszi, hogy a szerzőt nem a földrajzi pontosság, hanem a teológiai mondanivaló érdekelte.[7]

     Hengel megközelítése tehát összeveti az adott kor földrajzi leírásai alapján rekonstruálható térképet a lukácsi korpuszban elénk táruló térképpel. Az eltéréseket Lukács hiányos földrajzi ismereteivel, esetleges forrásaival, végül a szerző teológiai meggyőződésével magyarázza. Loveday C. A. Alexander, a sheffieldi egyetem professzora egy másik megközelítést javasol. A New Atlas of the Bible kiadása kapcsán fejti ki, hogy azt nem történelmi és nem is földrajzi térképek gyűjteményének lehet nevezni. A megjelenő atlasz a „kognitív földrajz” területéhez tartozik.[8] Alexander az Apostolok cselekedetei irodalmiságát tárgyaló könyve megközelítési módjául az úgynevezett „implicit térkép” rekonstruálását tartja előremutatónak. Ez azt jelenti, hogy egy olyan térképet hozunk létre, amelyet a szöveg teremt meg az olvasóknak.[9] Ennek értelmében Joppé és Cézárea egy éles határvonal két oldalán találhatóak. Joppé a zsidó világ utolsó városa, míg Cézárea az azzal szemben álló pogány világ megtestesítőjeként szerepel az elbeszélésben.

Joppé és Cézárea

A narratív tér számos aspektust jeleníthet meg. A földrajz a Bibliában gyakran ellentéteket fejez ki a zsidó föld és az idegen föld, Júdea és Galilea között. Más elbeszélések a topográfia alapján jelenítenek meg feszültséget tenger és szárazföld, lakott terület és elhagyott terület, város és vidék között. Az Apostolok cselekedetei 10-11 Cézárea és Joppé közötti ellentétre épít. Péter Joppéban, egy Simon nevű tímár házában tartózkodik (9,43). A város neve számos alkalommal olvasható a szövegben (10,5.8.23.32; 11,5.13). Cézárea, Kornélius lakhelye szintén fontos szerepet tölt be az elbeszélésben (10,2.24; 11,11). Simon háza és Kornélius háza lehetőséget adnak belépésekre, távozásokra és találkozásokra. Az elbeszélésben domináns másik tér a menny, amely megnyílik és bezárul, amelyből aláereszkedik a lepedőhöz hasonló tárgy, majd visszatér oda. A menny mint önálló tér feltételezi a földet, még ha külön nem is nevezi azt meg.

     A fent nevezett helyszínek között horizontális és vertikális mozgások történnek. Többször esik szó horizontális mozgásról. Először az angyal Cézáreában bement (εἰσελθόντα πρὸς αὐτὸν) Kornélius házába (10,3). Ugyanez az angyal utasítja a századost a követek küldésére (καὶ νῦν πέμψον ἄνδρας εἰς Ἰόππην) és Péter meghívására (καὶ μετάπεμψαι Σίμωνά τινα ὃς ἐπικαλεῖται Πέτρος) (10,5). Kornélius a jelenet végén elküldi (ἀπέστειλεν αὐτοὺς εἰς τὴν Ἰόππην.) a követeket Joppéba (10,8). Megérkezésük után Péter behívta (εἰσκαλεσάμενος) és vendégül látta a százados küldötteit (10,23). Péter másnap kiment (ἐξῆλθεν σὺν αὐτοῖς) Joppéból (10,23) és bement (εἰσῆλθεν) (10,24) Cézáreába és belépett (εἰσῆλθεν) a házába (10,27). A tisztasági törvények ellenére hajlandó volt ott is tartózkodni (10,28). Az angyal elmenetele (ἀπῆλθεν ὁ ἄγγελος) és Péter távozása adják a két jelzett kilépést az elbeszélés során.

     A vertikális mozgás legalább ennyire erőteljes. Péter látta leszállni (καὶ θεωρεῖ… καταβαῖνον σκεῦός τι) a mennyből a lepedőt (10,11), majd ugyanezt látta felemelkedni (ἀνελήμφθη τὸ σκεῦος εἰς τὸν οὐρανόν) (10,16). Péter a Lélek utasítása szerint (10,20) alászállt (καταβὰς δὲ Πέτρος) a ház tetején lévő teraszról a küldöttekhez (10,21). Kornélius leborult (πεσὼν ἐπὶ τοὺς πόδας) Péter lába elé (10,25). A Szentlélek leszállt (ἐπέπεσεν τὸ πνεῦμα τὸ ἅγιον) az apostol beszédét hallgatókra (10,44).

     A lefelé irányuló mozgást ellensúlyozzák a két fejezet felfelé irányuló mozgást jelentő igéi. Kornélius imádsága és jótékonysága feljutottak (ἀνέβησαν) az Istenhez (10,4). Péter felment (ἀνέβη Πέτρος ἐπὶ τὸ δῶμα) a ház tetejére imádkozni (10,9). Jézust ellenségei a fára feszítve (κρεμάσαντες ἐπὶ ξύλου) ölték meg (10,39). Végül Péter felment (ἀνέβη) Jeruzsálembe (11,2).[10]

     E mozgások egyszerre többféleképpen értelmezhetőek. Amikor Péter a ház tetején imádkozik, akkor ez felfogható kulturális kódként. Egy fontos adatot közöl a szerző a kor építészetéről. Ugyanakkor ezt a felmenetelt szimbolikus szinten úgy is értelmezhetjük, hogy Péter elérhetővé teszi magát Istennek.

     Az Apostolok cselekedetei 10–11 tehát két város, Joppé és Cézárea közötti mozgás körül bontakozik ki, majd az egyetlen központ, Jeruzsálem felé tekint feloldásért. Az elbeszélést erőteljes horizontális és vertikális mozgás teszi eseménydússá. A követek elküldése, befogadása, Péter elindulása, megérkezése és belépése a két világ közötti átjárás lehetőségét mutatja. Ez az erőteljes mozgás jelzi a zsidók és pogányok közötti ősi elválasztófal lebontását. Végül Péter elviszi a pogányok megtérésének hírét Jeruzsálembe.[11]

     A vertikális irányú mozgás ugyanakkor a földi és mennyei események összekapcsolódását emeli ki. Minden isteni megérkezés, alászállás emberi cselekedeteket indít el, amelyek kedvező emberi fogadtatásra találnak. Péter igehirdetése közben a Lélek leszáll a pogány hallgatókra, ezzel mintegy beteljesítve és maradandóvá téve a két tér összekapcsolását.

Befejezés

Az Apostolok cselekedeteiben az evangélium meghatározott terjedésének visszaigazolása rendkívül fontos szála az elbeszélésnek. Krisztus üzenete ezért el kell, hogy jusson a népekhez, a pogányokhoz. Kornélius, valamint korábban az etióp kincstárnok az első pogány megtérő az elbeszélésben. Az evangélium terjedése ugyanakkor földrajzi értelemben is meghatározott úton halad. A népek közötti előrelépés egybeesik a földrajzi terjeszkedéssel. A Joppé és Cézárea közötti vándorlás a két terület átjárhatóságát erősíti. Az egymás házaiba történő belépés még konkrétabbá teszi a szellemi határok átlépését.

     Mindez azonban nem isteni irányítás nélkül történik. Hiszen az angyal, a mennyi hang, a Lélek több ponton is bátorítja, vagy egyenesen utasítja a szereplőket az elindulásra, befogadásra.

     A cselekmény hátteréül szolgáló narratív tér tehát kiábrázol egy ellentétekkel terhelt helyzetet. Az erőteljes vertikális mozgás isteni legitimációt ad a történéseknek. A horizontális mozgás pedig tarthatatlanná teszi a rögzített határok fenntartását. Végül az ügy rendezése Jeruzsálemben történik, amikor is kimondják, hogy Isten a pogányoknak is megadta a megtérést.

Barta Zsolt

Felhasznált irodalom

Alexander, Loveday C. A.: Acts in its Ancient Literary Context: A Classicist Looks at the Acts of the Apostles. T&T Clark International, London—New York 2005.

Hengel, Martin: The Geography of Palestine in Acts. in Richard Bauckham (szerk.): The Book of Acts in Its Palestinian Setting. William B. Eerdmans Publishing Company, Grand Rapids, Michigan 1995.

Johnson, Luke Timothy: The Acts of the Apostles. The Liturgical Press, Collegeville, Minnesota 1992.

Marguerat, Daniel — Bourquin, Ivan: How to Read Bible Stories SCM Press, London 1999.

---

[1]           A szót a narratológia terminusaként használom

[2]           Luke Timothy Johnson: The Acts of the Apostles. The Liturgical Press, Collegeville, Minnesota 1992. 186.

[3]           Martin Hengel: The Geography of Palestine in Acts. in Richard Bauckham (szerk.): The Book of Acts in Its Palestinian Setting. William B. Eerdmans Publishing Company, Grand Rapids, Michigan 1995. 51.

[4]           Uo. 53.

[5]           Uo. 32.

[6]           Uo.34.

[7]           Uo. 36.

[8]           Loveday C. A. Alexander: Acts in its Ancient Literary Context: A Classicist Looks at the Acts of the Apostles. T&T Clark International, London—New York 2005. 97.

[9]           Uo. 98.

[10]          Daniel Marguerat — Ivan Bourquin: How to Read Bible Stories. SCM Press, London 1999. 81.

[11]          Uo.