Fényes elszigeteltség

Giannotto, a párizsi posztókereskedő tisztességes üzletember és jó keresztyén volt. Szoros barátság fűzte egy Ábrahám nevű dúsgazdag kereskedőhöz, aki tisztességes kereskedő és jó zsidó volt. Órák hosszat tudtak beszélgetni a világ dolgairól, de Giannotto leginkább egy valamiről szeretett beszélgetni Ábrahámmal. Mivel nagyon szerette őt, nem tudott belenyugodni abba, hogy barátja nem keresztyén, így hát furtonfurt traktálta, hogy amaz lássa be végre, a keresztyén az egyedüli üdvözítő hit. Ábrahám jó zsidó lévén járatos volt törvényben és a prófétákban, de idővel a barátja unszolására a következő elhatározásra jutott.

Elmegy Rómába, s megnézi magának, hogyan is élnek az egyház vezetői. Ha hitelesnek találja, ami a szeme elé tárul, felveszi a keresztyénséget. De ha nem, akkor többet erről nem beszélget barátjával. Nekikeseredett ennek hallatára Giannotto, mert tudta, hogyha a Rómában látottakon múlik szeretett barátja megtérése, akkor bizony oda az üdvösség. Próbálta hát lebeszélni Ábrahámot az útról, de amaz hajthatatlan maradt. Ábrahám balra el, Giannotto tépelődve helyén marad.

Hanem ami Ábrahámot Rómában fogadta, az már igencsak a reformációért kiáltott. A test, a has és a pénz szerelmében tobzódott az örök város, az egyházkormányzás neve pedig simónia volt. Nem is kellett a jóérzésű, derék Ábrahámnak sokáig ott időznie, elég rövid idő alatt tárult a szeme elé elég sok minden ahhoz, hogy meghozza döntését. Gyorsan vissza is tért Párizsba, ahol Giannotto már nagyon várta, s gyorsan kikérdezte a röpke római vakáció élményeit.

Ábrahám pedig elmondta, hogy amit látott, a paráznaság, fösvénység, gonoszság, s még az ezeknél is borzalmasabb bűnök bizony azt mondatják vele, hogy az egyház székhelye nemhogy nem az isteni cselekedetek műhelye, hanem egyenesen boszorkánykonyha, ahol azon iparkodnak, hogy az egyházat minél gyorsabban elveszejtsék. Képzelhetjük, hogyan süppedt kényelmes székében Ábrahám szavai hallatára egyre mélyebbre Giannotto, de az úti élmények itt még nem értek véget.

Mert Ábrahám úgy folytatta, hogyha mindannak ellenére, amit Rómában látott, az egyház még mindig áll, sőt terjeszkedik, akkor az nem lehet másnak a műve, mint Isten Szentlelkéé, aki a mérhetetlen emberi gyarlóság ellenére is újabb és újabb embereknek adja a hit drága ajándékát. Ezért hát nem is lehet más eredménye Ábrahám római útjának, mint a keresztség felvétele, amit a Notre-Dame templomban rögvest meg is ejtettek, s Giannotto, aki pedig az utazásból pont az ellenkező következtetést várta volna levonni, a világ legboldogabb emberének érezte magát.

Eddig a Dekameron második novellája.

A jóval a reformáció előtt írt novelláskötet második darabja máig érvényes tapasztalatunkat adja vissza: az, hogy még áll a keresztyén anyaszentegyház, a Szentlélek egyik legfontosabb bizonyítéka.

Mindannak ellenére, amivel megterheljük ezt a hajót, még nem süllyedt el, sőt újabb és újabb kisebb és nagyobb csodáival halmoz el minket – ez nem lehet más, mint a Szentlélek műve.

Szentlélek nélkül nem lenne egyház, így benne nem lennénk mi sem, kívüle pedig nem azok lennénk, amik vagyunk. Az a fajta fényes elszigeteltség, mely egyre több jelét mutatja körülöttünk, s egyre többször már bennünk is, Isten Szentlelke nélkül csak még jobban hatalmába kerítene.

Lám, Giannotto nem tudott nyugodni, hogy legjobb barátja nem keresztyén, s türelmesen, a maga egyszerű módján kitartott a bizonyságtétel mellett mindaddig, míg barátja elhatározásra nem jutott. Igaz persze, hogy az elhatározás, nevezetesen a római út joggal ijesztette meg Giannottót, de a novella vége mégiscsak happy end lett. A fényes elszigeteltség, hogy jó neked benn, az akolmelegben, a magad kis világában, csak ne törődj a másikkal, nem Giannotto alap pozíciója volt.

Jóllehet, Bocaccio nem evangéliumot írt, de jó érzékkel látta meg a lényeget, hogy a Szentlélek az emberek közötti kapcsolatban fejti ki a hatását. S nem véletlenül fejeződik be a novella azzal, hogy Ábrahámot barátja a legkiválóbb tudósokkal taníttatta meg a hit legfontosabb dolgaira.

Legyen több erőnk és lendületünk ahhoz, hogy Giannotto lelkesedésével tudjunk másokat elvezetni addig a pontig, ahonnan már ők maguk tudnak a Szentlélek erejével tovább menni Jézus megismerésében. A fényes elszigeteltségből átlépni egy még fényesebb közösségbe, az Anyaszentegyházba.

Iván Géza