Köntös László
Az egyszázalékos kampányfilm óta azt hittem, Pásztory Ádám engem nem tud többé meglepni. Tévedtem. Az országos honlapon Csepregi Botond főszerkesztő készített vele egy interjút, amelyben a Zsinati Hivatal kommunikációs vezetője, immár ki tudja hányadik kísérletében, azt akarja kommunikálni a belső egyházi közönségnek, hogy a kampányfilm mit akart kommunikálni. A szpot egyházi fogadtatásával nyilván baj van. Ez egyértelműen kiderül abból, hogy az értelmezési kísérletek már-már túlsúlyosak az alkotással szemben. 2011. április 9., szombat
2011. március 15., kedd
Üzenet Japánból
Köntös László
Nézem az egyik televíziós csatorna hírműsorát a Japánban történt földrengésről. Szörnyű és sokkoló képek arról, hogy miként tud viselkedni a mi emberi tudatunkban szilárdként elkönyvelt Föld: mozog. Sőt, nemcsak, hogy mozog, valósággal hullámzik. Olyanná válik, mint a tenger. És ami a legijesztőbb: a Föld közömbös, semmi részvét vagy figyelmesség nincs benne, s olyan helyeken is megmutatja önmagát, ahol az ember már figyelemre méltó tehetséggel felépítette a maga világát: lakóházakat, utakat, gyárakat. A „világ” az a mód, ahogyan az ember a Földön, a természetet átalakítva a maga életét megszervezi.

2011. február 28., hétfő
Mai magyar keresztyénség és a készülő alkotmány
Köntös László
Egy alkotmány egy adott társadalomnak, mint közösségnek a kifejeződése. Más szavakkal, egy alkotmány arra az előzetes feltételezésre épül, hogy egy társadalom nem pusztán egymástól függetlenül élő individuumok számtani összessége, hanem azon egyének, akik egy történelmileg kialakult , valamilyen szempont szerint körülhatárolt földrajzi területen együtt élnek, valamiféle gazdasági, kulturális, érdek-és értékközösséget alkotnak.

2011. január 30., vasárnap
„Balatonfüreden nagyon sok jó ember van” Petrőcz Lászlóné lelkipásztor-hitoktató portréja –
Petrőczi Éva
Bensőséges, minden protokolltól mentes ünnepe volt Balatonfüred hagyományosan műveszetbarát városának 2010. november 29-én. Petrőcz Lászlóné nagytiszteletű asszony, Füreden és környékén „mindenki Marikája” tiszteletére zsúfolásig megtelt a Városi Múzeum Pálóczi terme. Itt egy körülbelül kétórás műsor erejéig összegyűltek mindazok, akik már eddig is ismerték a 75 esztendős lelkipásztor- hitoktató-költőasszony példaértékű életútját, sokágú vállalásait, Isten és az emberek iránti, kifogyhatatlan szeretetét.

2011. január 9., vasárnap
Giles Corey könyörög a köveknek -Egy salemi ítélet margójára-
Petrőczi Éva
Az 1690-92 között, az új-angliai Salemben zajló boszorkányperek sorában
egy megvádolt és halálraítélt személy ügyéről nem készült, nem is készülhetett
jegyzőkönyv. A 80 esztendős, önerejéből virágzó gazdaságot teremtő földműves, Giles Corey ugyanis, sorstársaival ellentétben, nem volt hajlandó olyan bűnöket bevallani, amelyekben nem volt vétkes.Makacs hallgatását büntetve az akasztás helyett – amely gyorsabb, irgalmasabb halálnem – őt apránként fosztották meg életétől. Egy nyújtópadon, súlyos köveket halmozva mezítelen testére, három nap alatt kínozták halálra. Corey mindvégig néma maradt, azt is némán viselte el, amikor – Robert Calef korabeli szemtanú leírása szerint – a kínzástól szájából kilógó nyelvét a seriff nádpálcájával tömködte vissza. Jonathan Corwin bíró rendelkezése szerint holttestét jelöletlen sírba temették, az Akasztófák Hegyén.

2010. december 30., csütörtök
Vörösiszap katasztrófa keresztyén szemmel
Sándor József
Mint azt a híradásokból tudjuk, és nyomon követtük, 2010. október 4-én az Ajka melletti Kolontárnál megtörtént, amire senki nem mert gondolni, az elszabadult vörösiszap sok ember életét döntötte nyomorúságba. Ha pedig baj van, mindig feltesszük kérdéseinket. Egy volt hittanosom, középiskolás diák kérdezte egyből: „Hol volt Isten, amikor ez történt? Miért történt ez meg?”
Van, amikor rossz kérdéseket teszünk föl, mint az előbbi kettő is. Vannak kérdéseink, amikre nem tudunk felelni, de vannak, amikre Isten Ígéjében feleletet találunk. Az ember minden tudása semmivé lesz, ha Isten titkos terveit akarja önerejéből kifürkészni, de az Úr kijelentéséből tudhatjuk azt, amit feltétlenül szükséges ismernünk.

2010. december 24., péntek
„Mi hasznát vészed…?”
Petrőczi Éva
Nagyon nehéz manapság ünnepek idején a válogatott ünneprontásokról, köztük a szeretetlenségről, igazságtalanságokról, mikrofonba gagyogott, sosemvolt, eredetieskedő, kegyesnek szánt szófordulatokról (egy példa a sok közül: Istengyermek vagy gyermek Jézus helyett – „Jézusgyermek”) megfeledkezni. A gyermek Jézus – maradjunk az Ő elnevezésében bátran hagyományőrzők – azonban mindig készít vigaszt a megszomorítottaknak, ünnepükben megzavartaknak. Ilyen karácsonyi ajándék, ilyen karácsonyi vigasz volt 2010 decemberének megszentelt napjaiban a Pápai Református Gyűjtemények látszólag teljesen dísztelen, mégis mindennél ékesebb karácsonyi üdvözlőlapja.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)