Giles Corey könyörög a köveknek -Egy salemi ítélet margójára-

Petrőczi Éva
Az 1690-92 között, az új-angliai Salemben zajló boszorkányperek sorában
egy megvádolt és halálraítélt személy ügyéről nem készült, nem is készülhetett
jegyzőkönyv. A 80 esztendős, önerejéből virágzó gazdaságot teremtő földműves, Giles Corey ugyanis, sorstársaival ellentétben,  nem volt hajlandó olyan bűnöket bevallani, amelyekben nem volt vétkes.Makacs hallgatását büntetve az akasztás helyett – amely gyorsabb, irgalmasabb halálnem – őt apránként fosztották meg életétől. Egy nyújtópadon, súlyos köveket halmozva mezítelen testére, három nap alatt kínozták halálra. Corey mindvégig néma maradt, azt is némán viselte el, amikor – Robert Calef korabeli szemtanú leírása szerint – a kínzástól szájából kilógó nyelvét a seriff nádpálcájával tömködte vissza. Jonathan Corwin bíró rendelkezése szerint holttestét jelöletlen sírba temették, az Akasztófák Hegyén.

Vörösiszap katasztrófa keresztyén szemmel

Sándor József

Mint azt a híradásokból tudjuk, és nyomon követtük, 2010. október 4-én az Ajka melletti Kolontárnál megtörtént, amire senki nem mert gondolni, az elszabadult vörösiszap sok ember életét döntötte nyomorúságba. Ha pedig baj van, mindig feltesszük kérdéseinket. Egy volt hittanosom, középiskolás diák kérdezte egyből: „Hol volt Isten, amikor ez történt? Miért történt ez meg?”
Van, amikor rossz kérdéseket teszünk föl, mint az előbbi kettő is. Vannak kérdéseink, amikre nem tudunk felelni, de vannak, amikre Isten Ígéjében feleletet találunk. Az ember minden tudása semmivé lesz, ha Isten titkos terveit akarja önerejéből kifürkészni, de az Úr kijelentéséből tudhatjuk azt, amit feltétlenül szükséges ismernünk.

„Mi hasznát vészed…?”

Petrőczi Éva

Nagyon nehéz manapság ünnepek idején a válogatott  ünneprontásokról, köztük a szeretetlenségről, igazságtalanságokról, mikrofonba gagyogott, sosemvolt, eredetieskedő, kegyesnek szánt szófordulatokról (egy példa a sok közül: Istengyermek vagy gyermek Jézus helyett – „Jézusgyermek”) megfeledkezni. A gyermek Jézus – maradjunk az Ő elnevezésében bátran hagyományőrzők – azonban mindig készít vigaszt a megszomorítottaknak, ünnepükben megzavartaknak. Ilyen karácsonyi ajándék, ilyen karácsonyi vigasz volt 2010 decemberének megszentelt napjaiban a Pápai Református Gyűjtemények látszólag teljesen dísztelen, mégis mindennél ékesebb karácsonyi üdvözlőlapja.

Hogyan ölhetjük meg a Kárpát-medencei imanapot?

Jakab-Köves Gyopárka

Kétszer elolvastam, mert azt hittem figyelmetlen voltam, és átfutottam rajta. Kétszer végigböngésztem a Kárpát-medencei imanap ez évi füzetét, a liturgikus részt, hogy meggyőződjek róla: aki 2010. december 5-én a füzet imádságait olvassa fel, nem fog imádkozni a magyar nemzet egységéért. Nem fog imádkozni a Kárpát-medence különböző államaiban élő magyarságért, nem fog imádkozni azért, hogy ez az országhatárokkal felszabdalt nemzet lélekben és szellemben egységes maradhasson, hogy a nehéz körülmények között élő testvéreink megmaradhassanak embernek és magyarnak, sem pedig azért, hogy a világ számos országában élő magyar magyarnak érezhesse magát a jövőben is.

Egy cikk margójára, avagy Eltartási szerződés

Botos Andrea

„Szép környezetben élő, csendes, kisigényű, öregedő vidéki gyülekezet eltartási szerződést kötne városi, dinamikusan fejlődő, fiatal egyházközséggel. A jelentkezéseket „Diakónia” jeligére várjuk a kiadóba.”

A fenti szöveget egy keserű szájízű napon alkottam, aznap, amikor megkaptam a hírt a következő temetésről. A hónapban a harmadikról. Tudom, hogy a három nem olyan ijesztően nagy szám. Ám a bejelentés az egyik szolgálati helyem igencsak megfogyatkozott, átlagéletkort tekintve nagyszülőkorú gyülekezetéből érkezett. Épp miután elolvastam a Parókia Portálján a „Miért hagyják el az egyházat ma az emberek?” c.  előadást. Nem örültem annak, hogy felfedeztem két újabb távozási irányt. Két olyat, amely errefelé igen „népszerű” és mégis hiányzik az írásból.

A templom mint közösségi tér – múlt és jelen

Köntös László

Amint erre a cím is utal, ez az írás nem kíván foglalkozni a templommal mint az építészettörténet tárgyával, vagy mint kulturális örökségünk részével. Sokkal inkább arra a kérdésre kíván válaszolni, hogy a templom, mint egy adott közösség számára létrehozott épület, mennyiben és hogyan felel meg a létrehozás eredeti céljának, vagyis a közösségi igényeknek.

Paradigmaváltás a holokauszt utáni teológiában az Egyház és Izrael egymáshoz való kapcsolódásának terén

Vajs Tibor
 Recenzió Dr. Tatai István: Az Egyház és Izrael c könyvéről

Hitből fakadó bátorságra vall – ismerve a társadalomban és a történelmi egyházakban is jelenlevő zsidósággal szembeni gyanakvó és előítéletekkel terhelt magatartást – megírni egy ilyen átfogó művet az Egyház és Izrael témakörében. A téma kiválasztása önmagában egy neuralgikus pontot érint. A szerző a kiválasztott témát, a tudós teológus mértéktartó és tisztességes megközelítésével kezeli. A mű könnyen olvasható, a szerző egyértelműen és választékosan fogalmaz. Hozzá mer nyúlni olyan, a történelmi egyházak részéről eddig mellőzött témákhoz, amelyek eddig a perifériára szorult keresztény irányzatok, szekták érdeklődésének középpontjában álltak.