Paradigmaváltás a holokauszt utáni teológiában az Egyház és Izrael egymáshoz való kapcsolódásának terén

Vajs Tibor
 Recenzió Dr. Tatai István: Az Egyház és Izrael c könyvéről

Hitből fakadó bátorságra vall – ismerve a társadalomban és a történelmi egyházakban is jelenlevő zsidósággal szembeni gyanakvó és előítéletekkel terhelt magatartást – megírni egy ilyen átfogó művet az Egyház és Izrael témakörében. A téma kiválasztása önmagában egy neuralgikus pontot érint. A szerző a kiválasztott témát, a tudós teológus mértéktartó és tisztességes megközelítésével kezeli. A mű könnyen olvasható, a szerző egyértelműen és választékosan fogalmaz. Hozzá mer nyúlni olyan, a történelmi egyházak részéről eddig mellőzött témákhoz, amelyek eddig a perifériára szorult keresztény irányzatok, szekták érdeklődésének középpontjában álltak.

A szolidaritás ideje – Trianon teológiai recepciója

ifj. Kuti József

Trianon teológiai megközelítésekor – még mielőtt a témára vonatkozó gondolatainkat megfogalmaznánk – arra a kérdésre kell válaszolnunk, vajon egy ilyen bonyolult történelmi, szociológiai, politikai kérdésben tud-e érvényeset s mások érdeklődésére számot tartó választ megfogalmazni a teológia, az „Istenről szóló tudomány”?

A lét maga

Köntös László

Hiába, egyetlen kor sem tudja átlépni a maga árnyékát. A mienk sem. A minap egy amolyan „kereső” fiatalemberrel beszélgettem, aki azt mondta, hogy az evangéliumokból megismert történeti Jézust még csak el tudja fogadni, sőt „nála nagyobb ember talán nem is volt”, de a feltámadásával már  nem tud mit kezdeni.

Volt egyszer egy Pilvax - avagy vannak-e még kávéházak?

Farkas Gergely

Minden évben keresem azokat a szimbólumokat, amelyek a magam számára gyermekkorom kedvenc ünnepét március 15-ét újra személyessé, megfoghatóvá, aktuálissá teszik.  Sok ikon-számba menő szimbólumot találhatunk, én hadd emeljek ki ezek közül egy kisebbet, amire talán csak egy mozzanat kapcsán szoktunk figyelni: a Pilvax kávéházat, ahonnan indult a forradalom, ahol a Tízek Társasága megfogalmazta a Tizenkét Pontot, ahol Petőfi  egy márványasztalon papírra vetette a Nemzeti Dalt. A magyar forradalom és szabadságharc bölcsője egy kávéház

Három a magyar igazság!? - Három százalék sok vagy kevés? – És egy?

Jakab István

Egy üzletben, azt látva, hogy „AKCIÓ! -1%“, bizony nem hatódnánk meg, talán tovább is mennénk, nem érdekelne bennünket ilyen csekély mértékű árengedmény. De meg merem kockáztatni, hogy kettő, vagy három százalék sem hozna lázba bennünket. Ha a bankunk azt mondaná, hogy évenként három százalék kamatot ad a pénzünkre, nem tartom valószínűnek, hogy megérné ott tartani a megtakarításunkat. Van egy hitelkártyám, és az elköltött pénz egy illetve három százalékát írja jóvá a bank, de ez sem egy eget verő összeg. Sok, vagy kevés tehát három, illetve egy százalék?

Isten-világ-ember – avagy, mirõl szól a Biblia?

Köntös László 

Jó volna végre 

lenni vagy nem lenni már

sok a kevésből

  (Fodor Ákos: Sóhaj)

 

Mirõl szól a Biblia? Ez a kérdés akár megbotránkoztatónak is tûnhet a hívõ olvasó szemében. Számunkra, hívõ református emberek számára,  nem kérdés, hogy mirõl szól a Biblia: arról, hogy Isten  miként kínálja fel az üdvösség lehetõségét egyszülött Fiának halála és feltámadása által mindenkinek, aki azt hit által elfogadja. Ugyanakkor, ha megkérdezzük a mai embert, tartok tõle, hogy a többség nem tudna válaszolni erre a kérdésre. Jobb esetben azt mondanák, hogy a Biblia a múlt fontos kultúrtörténeti emléke, amelynek ismerete hozzátartozik az egyetemes  mûveltséghez. Vagy azt mondanák, hogy a Biblia üzenetérõl ugyan fogalmuk sincs, de azt tudják, hogy  templomokban használják, s a vallásos emberek is szokták olvasni. Talán  némelyikük még arra is emlékszik, hogy a nagymamája kezében is látta a Bibliát. Különös módon, amikor a Biblia szóba kerül „egyházi körökön” kívül, beszélnek a múltbeli jelentõségérõl, a hívõ emberek életében betöltött szerepérõl, de arról egyáltalán nem,hogy a Biblia súlyos állításokat fogalmaz meg az emberrõl és a világról.

Emlékezés a velünk élő múltra

Jakab Bálint

A korábbi évekhez hasonlóan a napokban újra felkért egy civilszervezet a kommunizmus áldozatainak emléknapján, február 25-én egy rövid imádságra az egykori ÁVO-s börtön falán elhelyezett emléktáblánál történő megemlékezésen. Nem egyedül engem, a történelmi egyházak képviselőit mindig hívják. Az esemény nem mozgat meg tömegeket, meglepő módon fiatalok legalább annyian vannak, mint idősek. Ez a két tény, a kevés résztvevő és benne az idősebb nemzedék emlékezetének hiánya engedi megkockáztatni azt a véleményt –legalább is a tömegek vonatkozásában -, hogy a mögöttünk hagyott rendszer emberarcára és viszonylagos jólétére sokkal többen emlékeznek, mint annak gyötrelmeire, a kettétört emberi életekre, zátonyra futtatott egzisztenciákra, szétomlott családokra, megbélyegzett emberekre.