A lét maga

Köntös László

Hiába, egyetlen kor sem tudja átlépni a maga árnyékát. A mienk sem. A minap egy amolyan „kereső” fiatalemberrel beszélgettem, aki azt mondta, hogy az evangéliumokból megismert történeti Jézust még csak el tudja fogadni, sőt „nála nagyobb ember talán nem is volt”, de a feltámadásával már  nem tud mit kezdeni.

Volt egyszer egy Pilvax - avagy vannak-e még kávéházak?

Farkas Gergely

Minden évben keresem azokat a szimbólumokat, amelyek a magam számára gyermekkorom kedvenc ünnepét március 15-ét újra személyessé, megfoghatóvá, aktuálissá teszik.  Sok ikon-számba menő szimbólumot találhatunk, én hadd emeljek ki ezek közül egy kisebbet, amire talán csak egy mozzanat kapcsán szoktunk figyelni: a Pilvax kávéházat, ahonnan indult a forradalom, ahol a Tízek Társasága megfogalmazta a Tizenkét Pontot, ahol Petőfi  egy márványasztalon papírra vetette a Nemzeti Dalt. A magyar forradalom és szabadságharc bölcsője egy kávéház

Három a magyar igazság!? - Három százalék sok vagy kevés? – És egy?

Jakab István

Egy üzletben, azt látva, hogy „AKCIÓ! -1%“, bizony nem hatódnánk meg, talán tovább is mennénk, nem érdekelne bennünket ilyen csekély mértékű árengedmény. De meg merem kockáztatni, hogy kettő, vagy három százalék sem hozna lázba bennünket. Ha a bankunk azt mondaná, hogy évenként három százalék kamatot ad a pénzünkre, nem tartom valószínűnek, hogy megérné ott tartani a megtakarításunkat. Van egy hitelkártyám, és az elköltött pénz egy illetve három százalékát írja jóvá a bank, de ez sem egy eget verő összeg. Sok, vagy kevés tehát három, illetve egy százalék?

Isten-világ-ember – avagy, mirõl szól a Biblia?

Köntös László 

Jó volna végre 

lenni vagy nem lenni már

sok a kevésből

  (Fodor Ákos: Sóhaj)

 

Mirõl szól a Biblia? Ez a kérdés akár megbotránkoztatónak is tûnhet a hívõ olvasó szemében. Számunkra, hívõ református emberek számára,  nem kérdés, hogy mirõl szól a Biblia: arról, hogy Isten  miként kínálja fel az üdvösség lehetõségét egyszülött Fiának halála és feltámadása által mindenkinek, aki azt hit által elfogadja. Ugyanakkor, ha megkérdezzük a mai embert, tartok tõle, hogy a többség nem tudna válaszolni erre a kérdésre. Jobb esetben azt mondanák, hogy a Biblia a múlt fontos kultúrtörténeti emléke, amelynek ismerete hozzátartozik az egyetemes  mûveltséghez. Vagy azt mondanák, hogy a Biblia üzenetérõl ugyan fogalmuk sincs, de azt tudják, hogy  templomokban használják, s a vallásos emberek is szokták olvasni. Talán  némelyikük még arra is emlékszik, hogy a nagymamája kezében is látta a Bibliát. Különös módon, amikor a Biblia szóba kerül „egyházi körökön” kívül, beszélnek a múltbeli jelentõségérõl, a hívõ emberek életében betöltött szerepérõl, de arról egyáltalán nem,hogy a Biblia súlyos állításokat fogalmaz meg az emberrõl és a világról.

Emlékezés a velünk élő múltra

Jakab Bálint

A korábbi évekhez hasonlóan a napokban újra felkért egy civilszervezet a kommunizmus áldozatainak emléknapján, február 25-én egy rövid imádságra az egykori ÁVO-s börtön falán elhelyezett emléktáblánál történő megemlékezésen. Nem egyedül engem, a történelmi egyházak képviselőit mindig hívják. Az esemény nem mozgat meg tömegeket, meglepő módon fiatalok legalább annyian vannak, mint idősek. Ez a két tény, a kevés résztvevő és benne az idősebb nemzedék emlékezetének hiánya engedi megkockáztatni azt a véleményt –legalább is a tömegek vonatkozásában -, hogy a mögöttünk hagyott rendszer emberarcára és viszonylagos jólétére sokkal többen emlékeznek, mint annak gyötrelmeire, a kettétört emberi életekre, zátonyra futtatott egzisztenciákra, szétomlott családokra, megbélyegzett emberekre.

Sorsok és könyvek (1.)

Jakab Bálint

Utolsó tanúk egyike Sándor bácsi, aki még emlékszik a Felvidékről való kitelepítésükre. Suhanc gyermek volt, amikor szüleivel együtt Rimaszombat mellől, színmagyar református faluból kiűzték őket. Aprócska batyuval érkeztek „az anyaországba”, amit engedélyeztek a csehszlovák hatóságok elhozni: ruhák, kevéske élelem, régi fényképek az évszázadokon át együtt élő nagycsaládról, egy végképp elveszett paraszti jómódról, és az elvesztett szülőföldről. S mikor az anyaországba érkeztek, a nyugati határ mellett egy olyan faluba telepítették őket, ahol németek laktak. Nem értették egymást – mesélte, és nem értették a helyzetet, amibe kerültek, nekik azért kellett elhagyni a szülőföldet, mert magyarok voltak, s aztán megérkeztek Magyarországra, ahol meg nem értették a magyart. De a szeretet áttört minden korlátot. Legnagyobb elégtétele az volt a családnak, hogy az érkezés után nem sokkal meghalt nagymama temetésére meghúzták a falu katolikus templomának harangját (merthogy más nem volt). A plébános nem akarta, kálvinistáknak nem, mondta, azok eretnekek, s akkor a kicsi német ember, akinek házában laktak, elment a katolikus püspökhöz és valamit nagyon mondhatott németül vagy tört magyarsággal, mert a harangok megszólaltak.

Az áthallások mesterműve - (Nemcsak) születésnapi gondolatok Ambrus Lajos Eldorádó című regénye kapcsán

Jakab-Köves Gyopárka
   
Egyházashetyén, a Berzsenyi-napon többedmagunkkal üldögéltünk Ambrus Lajos dunántúli házának alacsony, apróablakos első szobájában. A férfiak bort ízlelgettek, köztük két környékbeli szőlősgazda, s az idősebb közülük azt találta mondani az írónak: „Most már te is egészen olyan lettél, mint mi.” Meghökkent mosollyal adott igazat Ambrus Lajos, de bennünk azonnal megfogalmazódott, hogy a szőlő-, a bor-, a kemenesaljai táj szeretetén túl mekkora teremtő erő, és mekkora enciklopédikus tudás teszi mindig is mássá, nagyobbá az írót.