Hol volt Isten?

Jakab Bálint

BZs (és sokak) kér(d)ésére

„Isten van” - mondja Karl Barth. És hozzáfűzi: „Vajon nem olyan egyszerű-e ez a mondat, hogy nincs is szükség további kifejtésre, hogy elég az állítmányokról, Isten tetteiről beszélni, mert az alany magától értetődő”? Az alany (Isten léte - Gottes Sein) sem magától értetődő a posztszekuláris nyugati kultúrában, bár a lét határhelyzetekben nélküle nem értelmezhető még az egyháztól távol álló ember számára sem, de épp e premissza – hívőknek hitigazság – veti fel, a miért és hol van/volt Isten a történésekben kérdéseket túl az Isten-valóság barthi megfogalmazásán: Isten a cselekvésben létezik (Gottes Sein in der Tat).

Isten jelzései 2

P. Tóthné Szakács Zita

Csodáknak is nevezhetném. De csoda alatt sokszor természeti jelenséget, vagy kicsit hihetetlen dolgot, rendkívüli építészeti alkotást értünk. Mivel valamennyiszer Isten jelenlétét, közelségét érezhetjük meg, ezért nem csodának, hanem Isten jelzésének nevezem. Sok ilyen történet közül, amit megéltem,  most egyet szeretnék közreadni.

A mobil mindig megszólal - a Magyar Kultúra Napja

Köntös László
Néhány évvel ezelőtt, Szenteste napján úgy döntöttem, hogy egy közeli falusi templomba megyek el a karácsony esti istentiszteletre. Hideg volt. A templomban is lehetett vagy mínusz 3 – 4 fok, legalábbis így éreztem. Amint beültem a kényelmetlen padba, még valami bosszankodásféle is átfutott rajtam, miért is kellett nekem ide jönnöm, a fűtetlen és kényelmetlen templomba, most aztán elég lesz átfagyoskodnom ezt a röpke másfél órás református istentiszteletet.

Tanúvédelmi program az egyházakban

P.Tóthné Szakács Zita

Ha manapság egy balesetnél megállunk és látjuk az eseményeket, akkor sokan vannak, akik, mire kijön a rendőr, elpárolognak és nem tanúskodnak. Félnek a tárgyalóteremben való megjelenéstől, a nevüket, adataikat nem akarják kiszolgáltatni – talán a megtorlás miatti rettegésükben. Inkább  elhallgatják, amit láttak, csendben maradnak, megőrzik csak emlékezetükben a tapasztaltakat. Pedig ha elmondanák, segítenének az igazság kiderítésében.
S vannak persze olyan emberek, akik nagyon szeretnének a TV képernyőjére kerülni, s ezért szivesen tanúskodnak, akkor is, ha maguk nem látták az eseményeket, nem beszéltek a károsulttal, vagy épp a vétkessel. Ezért aztán félrevezető a megnyilatkozásuk és nem derül ki az igazság.

A reménység története

Köntös László
 
Telik az új évi naptáram. Imahét, gyülekezeti ház avatás, választások (!), dunántúli református napok... S tudom, alig lesz majd olyan nap, amikor nem kerül be valami újabb bejegyzés, s a végén már az lesz egészen zavarba ejtő, amikor „semmit sem kell tenni”.

Mindez persze csakis azért lehetséges, mert azt feltételezem, a nap holnap is felkel, s vele együtt én is. Ha tudnám, hogy délután meghalok, bizonyára fel sem kelnék, s félredobnám a naptáramat. A jelenben csak azért lehet élni, mert bízom abban, hogy a jövő meg fog történni. Ha nem a feltételezett jövő felől látnám a jelent, ha azt gondolnám, hogy holnap vége lesz a világnak, akkor vajon miképp lehetne értelmet adni a mának?

A predestináció-tan értékelése a 20. századi magyar református teológiában

Steinbach József

A predestináció kérdésköre, problematikája kikerülhetetlen, ha a Szentírást tanulmányozzuk. Erre bizonyíték az egész teológia és dogmatörténet. PÁL apostol nyomán már AUGUSTINUS is foglalkozott vele, sőt KÁLVIN mellett minden reformátor foglalkozik ezzel a területtel. LUTHER a „De servo arbitrio” (1525) c. ERASMUSHOZ címzett vitairatában fejtette ki ezzel kapcsolatos nézeteit. A Heidelbergi Kátéban erre vonatkozó külön kérdés nem szerepel, de megtalálható az 54., 52., 20. és 31. kérdésekben. A reformátorok kivétel nélkül tanították a predestinációt. Bibliaismeretük késztette őket erre a tanításra (pld Rm 8 és 9). A predestináció tana tehát nem kálvini specialitás, bár tény, hogy Kálvin mert a problémával a legteljesebben szembenézni, és a Szentírásra alapozva az egész problémakört (annak minden kérdését) módszeresen végiggondolni.

A Karácsony mint tiltakozás

Köntös László

A Karácsonyt a kommunizmus sem tudta megszüntetni. Lett légyen bármilyen agresszív is a hivatalos ateizmus, amelynek valódi tartalma a keresztyénség-ellenesség volt (a hivatalos ideológiává emelt ateizmusnak nem Zeusszal volt problémája, hanem Jézus Krisztussal), a Karácsony mint ünnep nagyon szívósnak bizonyult: ünnepelték még azok is, akiket különben sikerült eltávolítani az egyház környékéről. Valahogy az ünnep olyan mélyen benne élt a hagyományban, hogy valószínűleg nagy riadalmat váltott volna ki minden kísérlet Karácsony felfüggesztésére.