Kell egy jó presbiter!

Április 22-én Kutasiné Molnár Boglárka Reposzt-beli írásában a 2017-ben esedékes presbiterválasztásokról írt. Nagy örömmel olvastam sorait, és remélem nagyon sokan olvasták lelkészek, presbiterek és gyülekezeti tagok is.

Ugyanis a presbiterválasztásról való eszmecsere már egy évvel a választások előtt  is nagyon fontos, nagyon időszerű

Fontos, hogy tudatosan készüljön egyházunk a választásra, és még fontosabb, hogy legyen akarat a tudatosságra. Nemcsak azért, hogy a zsinat-presbiteri elvek teljesüljenek, hanem azért is, mert ennek sikere vagy sikertelensége nagyban meghatározza egyházunk életét, jövőjét. A sikert  nyilvánvalóan nem arra értem, hogy sikeres és eredményes lesz-e a választás, hanem arra, hogy sikerül-e olyan presbitereket választani, akik egyházunkat ismerik, és képesek egy egyházközség életét úgy szabályozni,befolyásolni, hogy azáltal a gyülekezet csak fejlődhet, úgy lelkileg, mint fizikailag.

Már a 2011-es választások előtt is ilyen célok fogalmazódtak meg, de csak minimális eredményt sikerült elérni. Mi lehet ennek az oka, és mi lehet a megoldás?

1994-ben az akkori gondnokunk, úgy kért fel presbiternek, hogy „ gyere mert kevesen vagyunk  fát vágni és a temetőt kaszálni”. Akkor a presbitérium 26 tagú volt. Sajnos  ez a fajta presbiterjelölés még a mai napig  sok gyülekezetben létezik. Ma is azt gondolják sokan, hogy az a jó presbiter, aki az ilyen munkákban részt vesz. Az ilyen gyülekezetek valószínű így voltak, vannak  - divatos szóval - szocializálva.  Ma 14-en vagyunk és természetesen ma is vannak olyan fizikai munkák , amelyeket el kell egy presbiternek végezni,de ha sok ilyen munka van, azt mondjuk a presbitereknek, hogy „mindenki hozzon magával egy embert”.  Ezt a módszert ajánlom más gyülekezetnek is. És ha ez sikerül, akkor az az egy-két ember be fog épülni a gyülekezetbe, és majd később presbiterséget is vállal, illetve alkalmas lehet rá. Mert aki a gyülekezetben él, annak látni kell,hogy a presbiterek rendszeres templombajárók, különböző beosztásokban szolgálók ,stb. De főleg azt is látni kell, hogy a presbiterek Isten ügye iránt elkötelezett emberek, akik meg  merik és meg tudják vallani Jézus Krisztust. Ha kell, bizonyságot tudnak tenni  hitükről.

Vajon miért nehéz alkalmas presbitert találni? A gyülekezeti tagok- (a potenciális presbiter jelöltek) azért azt jól látják, hogy az egyházunkat egy túlzott lelkészközpontúság jellemzi.(Ami lehet, hogy nem baj! Csak akkor nem kell túlzottan hangsúlyozni a paritás elvét.) Ebben az esetben a presbiterjelölt is hamar átlátja, hogy hiába van neki esetleg jobbító szándékú  javaslata, amennyiben az a lelkésznek nem tetszik, nem lesz belőle semmi. Ez vonatkozhat egyházmegyei, kerületi,zsinati szintekre is. És itt van nagy szerepe a gondnok személyének, hogy oda tud-e állni a jó ügy mellé esetleg a lelkész ellenében is. De ez igaz fordítva is: ki tud –e állni a gondnok a lelkész mellett? Ez csak akkor lehetséges, ha  a gondnok rendelkezik megfelelő egyházi ismeretekkel. Szomorúan kell megjegyeznem, hogy különböző konferenciákon, megbeszéléseken történt megnyilatkozásokból azt lehet megállapítani, hogy sok gondnoknak fogalma nincs az egyház működéséről. (választójogi, gazdálkodási  stb törvényekről rendelkezésekről). Ahol ilyen gondnok szolgál, ott valószínű, hogy a presbitérium is hiányos ismeretekkel rendelkezik… Persze, azért azt is tudni kell, hogy egyházmegyei rendeletek, állásfoglalások, ritkán jutnak el közvetlenül a gondnokokhoz, és hogy a gondnok tudomást szerez –e róla, az leginkább a lelkészének a hozzáállásán múlik. Ebből következik, hogy célszerű lenne, ha legalább egyházmegyei szinten gyakoribb tájékoztatást kapnának a gondnokok az  egyházat érintő ügyekről, tervekről.

Mit  kellene tenni az elkövetkező egy évben, hogy minőségileg jobb presbitériumok alakulhassanak ?

Már most ki kell választani a lelkésznek, gondnoknak, és egy diakóniával, misszióval foglakozó presbiternek (ha van ilyen !) azokat a személyeket, akik Isten ügye, egyháza iránt elkötelezettek. Ha kell, tételesen el kell mondani az egyház belső felépítését, a gyülekezeti adminisztráció fontosabb tételeit, a gazdálkodás, a diakónia minden formáját. Ha ezek ismeretében vállalja a felkeresett személ, akkor folyamatosan képezni kell a fenti témákban, és meghívni presbiteri ülésekre, hogy mire választásra kerül a sor már „képben legyen”

Felmerül a kérdés, hogy mi van akkor, ha nincs a gyülekezetben olyan, aki megfelelne a fentieknek, és csak ún. önjelöltek vannak? Akkor legyen ő mindenfajta elkötelezettség nélkül?

Szerintem ilyen embert nem kell presbiternek jelölni, megválasztatni. Inkább legyen a gyülekezetnek kevesebb presbitere, de „mindenki hozzon magával még egy embert”

Balogh István