2014. november 4., kedd

„… már Mózes is rámutatott…”



„A református ortodoxiában megfogalmazott „semper reformanda” (mindig reformálandó) elv a folyamatos formálódást, megújulást, a gyökerekhez való újra meg újra visszatérést jelöli ki a reformáció lényegeként. A biblikus alapokon álló atyák Jézus azon mondatára utaltak ezzel, amikor meghökkentőnek tűnő mondatait és tetteit számon kérték rajta kortársai: „Nem azért jöttem, hogy eltöröljem a törvényt, hanem hogy betöltsem”. Vagyis a reformáció lényegét tekintve nem egyszerű ünnep vagy emlékezés a múltra, hanem egy életforma a jelenben. Nem a régiek eltörlése, nem mindennek a felforgatása, hanem a meglévő értékekhez való visszatalálás, a bennünk lévő krisztusi lelkület újrafelfedezése. Helyünkre kerülés belül és kívül.” (Zsengellér József)




All Hallow Een alkonyán – zsoltározva, dicséreteket zengve – mécsesekkel (s nem töklámpásokkal) vonultunk a siófoki református templomtól az evangélikusig. Reformáció ünnepére gyülekeztünk, melyet a környék (dél-balatoni régió) protestánsai hagyományosan együtt ünnepelnek. Természetesen nemcsak a reformáció terjedésének magyar vonatkozásaira gondolhattunk ehelyütt, de ebben a közéleti blogban érthető, ha arra is különös hangsúlyt fektetünk. Érdemes visszatekintenünk a puritánokra (és persze példát vennünk tőlük) is, hiszen világszerte emlékezetükre ülik a takarékosság napját.

„Ez az egyik napot különbnek tartja a másik napnál, az pedig egyformának tart minden napot: mindegyik legyen bizonyos a maga meggyőződésében. Aki az egyik napot megkülönbözteti, az Úrért különbözteti meg… Mert közülünk senki sem él önmagának, és senki sem hal meg önmagának; mert ha élünk, az Úrnak élünk, ha meghalunk, az Úrnak halunk meg. Tehát akár élünk, akár meghalunk, az Úréi vagyunk. Mert Krisztus azért halt meg, és azért kelt életre, hogy mind a holtakon, mind az élőkön uralkodjék.” (Rm 14,5-9)

Az elhunytak emléknapjának előestéjén – mikoris az élők többsége szeretteihez, a temetőbe siet – az elmúlásról s az örökkévalóságról elmélkedtünk. Kilitin és Ságváron – a holtak városában – azon tanítók és lelkipásztorok síremlékeinél adóztunk méltán, emlékük előtt tisztelegvén, akik az elmúlt két évszázadban – évtizedek hosszú során át – terelgették-tanítgatták, pásztorolták a nyájat, Isten népét. Az Örökkévalónak adtunk értük hálát, hiszen a legnehezebb időkben is kitartottak: „… felemelt fővel, minden viszontagság közepette…”


Hogy mi történik a halál után a testtel, nem titok. De hogy mi lesz a lélekkel?!
Nálunk, magyaroknál, ezidőtájt szokás a kampányszerű sírhely-tisztítás; virágok, mécsesek kerülnek ismert és ismeretlen felmenőink, szeretteink sírjára. A folklór szerint azért is célszerű ilyenkor „kicsinosítani” a sírokat, hogy az elhunytak tényleg „szívesen maradjanak lakhelyükön”. A néphit szerint ilyenkor a régi otthonukban is vizitelnek a halottak. Ezért sokfelé szokás, hogy számukra is terítenek: kenyeret, sót, vizet tesznek az asztalra. A bukovinai magyarok még a temetőbe is vittek ennivalót az elköltözöttnek.

Sírni, temetni, emlékezni, hálát adni mindenért, ami volt… Istenben bízva, hallgatva az ő szavára, és keresni a továbbvezető utat – ezt kínálja nekünk ma is az élő Úr…

Hadd ajánljam becses figyelmükbe Ságvár szülöttének, a néhai nagyhatású prédikátornak, Vámosi Pap Istvánnak írásait (Különös halotti predikátziók), az elhalálozás tárgykörében!

Bozsoki-Sólyom János


Linkjegyzék

All Hallow Een

Reformáció

Magyar vonatkozásai

Érthető

Puritánok

Takarékosság napja

Ságvár szülötte

Írásai


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése