Farkas József igehirdetéseinek egyik alapgondolata a 2Korintus 3,6-al foglalható össze: „A betű megöl, a Lélek pedig megelevenít”. Vallja, hogy a kijelentés több, mint a Biblia. Mi a Szentíráson keresztül találkozhatunk igazán a kijelentéssel, de ahogy az önmagát kijelentő Isten nincs kiszolgáltatva az embernek, ugyanúgy nincs kiszolgáltatva a Szentírás 66 könyvének sem. Hangsúlyozza, hogy a Szentírás Isten Igéjének egy formája, de nem az egyetlen. A Szentírás a konkrét eszköze Isten kijelentő munkájának, amely által emlékezhetünk az Ő egykori, és az első igehirdetők által hirdetett (majd lejegyzett) kijelentésére, és várakozhatunk az Ő mai kijelentésére. Vallja, hogy a Szentírás Isten Igéjének írott formája, de hangsúlyozza, hogy ez nem azt jelenti, hogy a Szentírás egyenlő Isten Igéjével, vagy hogy a Szentírásban teljesen benne van az Isten Igéje, és hogy az Íráson kívül nem létezik az Isten Igéje. A Szentírás nem burka, börtöne, korlátja az Isten Igéjének. A Szentírást Igévé nem előállásának módja, hanem tartalma teszi. Ezért nem a betű, hanem a Szentlélek által megelevenített betű, az üzenet számít.
Ebből a meglátásból további fontos tézisek következnek, amelyek minden igehirdetésben tetten érhetők.
Farkas József bátran hangsúlyozza, a Szentírás kettős természetét, így nemcsak az isteni természetét, hanem annak emberi természetét is, hiszen a Szentírás isteni és emberi mű egyszerre. Mindig kitér a kortörténeti háttérre, hangsúlyozz a Szentírás előállásának folyamatát, a kijelentés fejlődésének útját, nemcsak Krisztusig, hanem még tovább, éppen abban, hogy mi jobban értjük Krisztust ma, mint Pál. Minden igehirdetésben küzd a Szentírás egyoldalú értelmezése ellen, amely csak a Biblia isteni oldaláról akar tudni, amely teológia épen ezért zárt rendszereket hoz létre, és ez alapján ítél meg mindent, el egészen odáig, hogy átvéve Isten jogkörét, a saját teológiája alapján üdvözít és kárhoztat. Küzd a Szentírás egyoldalúan fundamentalista értelmezése ellen, és az ebből következő kegyesség ellen, amely csak egyes szám első személyben tud beszélni a hitről: az én Uram, az én Krisztusom, az én örök életem és üdvösségem. Farkas József vallja, hogy nem a Biblia van Jézus Krisztus felett, hanem Krisztus van mindenek középpontjában, így a Szentírás középpontjában, így Krisztus van az Írásban és az Írás felett és minden tan és írásértelmezés felett is. Mindenféle zárt rendszert elvet, legyen az dogmatika, ortodoxia, kálvinizmus, fundamentalizmus, nacionalizmus, bármiféle izmus. Ezek csak ugródeszkák valami jobb és több és tökéletesebb felé.
Mivel Farkas József hangsúlyozza a Szentírás emberi oldalát is, és azt a tényt, hogy a Szentírás nem börtöne az Isten kijelentésének, ezért tágas nyitottsággal fordul más keresztyén felekezetek teológusainak meglátásai felé (Teilhard de Chardin), a világi teológiai segédtudományok (lélektan, szociológia, pedagógia, filozófia) felé, a művészetek felé, sőt a világvallások igazságai felé is. Vallja, hogy minden szépben, jóban, nemesben tovább folytatódik az Isten kijelentése. Van olyan igehirdetése, amelyben az Ige csak a végén kerül elő, fel sem olvassa, hanem egy buddhista író Buddháról szóló novelláját olvassa fel a textus helyett, és abból indul ki, bár határozottan megérkezik az adott ponton felolvasott textushoz, és a novella csupán egy szemléltető anyag volt, ez a módszer ma mégis nagyon vitatható, félreérthető. Sokan vádolták ezért eretnekséggel, amit ő maga is kimond igehirdetéseiben: „lehetséges, hogy ez egy eretnek gondolat”. (1974.12.19 - Pókfonál). Tehát Farkas Józsefnek határtalanul tágas a horizontja. Nem választja ketté a világot vallásos és nem vallásos részre. Hite szerint Isten az egész világ ura, így mindenütt megtalálhatjuk Őt. Ezért szabadságot, felszabadulást, tágasságot, nyitottságot hirdet és munkál.
Farkas József igehirdetéseinek legfőbb kérdése az, hogy hogyan lehet az evangéliumot a mai modern embernek továbbadni, aki az egyház fogalomrendszerét nem ismeri: A régi evangéliumot hogyan lehetne új módon mondani, hogy a ma ember is értse. Hogyan lehetne új edénybe tölteni a régi tartalmat. Ez ma is lényeges kérdés. Számos prédikációja csak ezzel a kérdéssel foglalkozik, legklasszikusabb példája ennek az 1974.03.31-án elhangzott, „Mivel ilyen főpapunk van” című, a Zsidókhoz írt levél 4,4-6 alapján mondott igehirdetése. Néhány gondolatot említek ebből az igehirdetésből. Kicsoda Jézus Krisztus? Erre a szentíró úgy felel, ahogy abban a korban értetették ezt a képet: Jézus Krisztus főpap? Ma ez a kép keveset mond, ezért felvetődik a kérdés, hogy vannak-e új képek, amelyek a mai ember számára kifejezik Jézus Krisztus személyének páratlan titkát?
„A progresszív keresztyénség – és tudjátok, hogy én magamat szeretem oda sorolni –, a progresszív keresztyénség, én úgy gondolom, úgy gondolkozik, hogy Krisztus után 80-ban egy kiélezett helyzetben egy új fogalmat vezettek be, hogy a Krisztus-titkot újra – hogy úgy mondjam – aktualizálják. Ez arra kötelez minket, hogy a mostani bonyolult helyzetben megint bedobjunk valami olyan nevet, olyan fogalmat, ami ma aktualizálja a Krisztus-misztériumot. Érzitek, mi a különbség a konzervatív keresztyénség és a progresszív, a szó legnemesebb értelmében vett progresszív keresztyénség között?”
Farkas József hangsúlyozza, hogy „Több az élet”. „Ezért mondom nektek: ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek, és mit igyatok, se testetekért, hogy mivel ruházkodjatok. Nem több-e az élet a tápláléknál, és a test a ruházatnál? (Máté 6,25; Lukács 12,23). Az ember arra törekszik, hogy az élete boldog legyen, még pedig minél könnyebben és gyorsabban, az Isten gondolatai azonban mások, mint a mieink, Ő az élet teljességét akarja nekünk adni, amelyhez az Ő útját járva jutunk el (1974.12.15). Ezzel a jézusi többet hirdeti meg. Több az élet, mint amit mi „élet” címén megélünk. Több az Isten kijelentése, mint ami a Szentírás betűiben benne van, és több az igazság, mint ami gyarló, szimplifikáló értelmünkbe belefér.
A jelen, az ember, a mai problémák, és valós kérdések, és ebből következően a jövő inkább foglalkoztatják, mint a múlt értékes hagyományai. Szerinte erre kell koncentrálni, ebből kell kiindulni, és az emberek hétköznapi, valós kérdéseire kell választ adni. Az Egyháznak is erre a feladatra kell megújulnia. Ez a megújulás mindig időszerűbb, mint régi dicsőségünk emlegetése.
Steinbach József
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése