Meditáció a bicikliről

Annyi biciklit összezsúfolva, egymásra szórva soha életemben nem láttam, mint a minap Amszterdam utcáin. Az európai egyházi könyvtárak nemzetközi konferenciáján voltam kint, de - mi tagadás - , bennem maradandó élményt mégis a biciklik látványa okozott...

Először is, ha Amszterdamban közlekedsz, meg kell tanulnod, hogy mindenütt bicikliutak vannak, s mi több, azokon még közlekednek is...Nem csak úgy, hébe-hóba, egy-két mániákus biciklis, hanem tízezrével...Nem számoltam, de egy autóra biztosan jut vagy harminc bicikli. Autós forgalom egy átlagos napon alig van,olyan, mint mondjuk itthon Budapesten, vasárnap reggel. S nem arra kell jobban figyelned, mikor jön az autó, hanem arra, hogy mikor jön a bicikli. S bizony, nem egyszer megesett velem, hogy egy biciklistának csöngetnie, vagy fékeznie kellett, nehogy elüssön, mert a bicikli utat járdának véltem... Nekem, a „modern” magyarnak, aki a bicikliről azt gondolja, hogy idejétmúlt eszköz, nem állt rá rögtön a szemem, mert csak az autókra figyeltem...

Hit, hitel, hitelesség

Harmadik éve, hogy megingott a világgazdaság: elveszett a végtelen fejlődésbe vetett hit, kipukkadt a lufi, hogy munka és termelés nélkül is lehet sok pénzt csinálni. Kalandorkodni egyéneknek, olykor még vállalatoknak is lehet, de ha tömegessé válik a kalandorkodás és netán még államok is beállnak a sorba, nem lehet következmények nélkül megúszni.

Magyar fúga - Vallomás zsoltárral és eperrel

Petrőczi Évát a refdunantul blog olvasóinak nem kell bemutatni, hiszen a Pécsen született költőnő számos szállal kötődik a Dunántúli Református Egyházkerülethez, publicisztikáinak helyet adott a honlap közéleti blogja. Az Ünnepi Könyvhétre jelent meg legújabb verseskötete, A patak éneke a Kálvin Kiadónál.

EGYHÁZUNK SPIRITUALITÁSÁRÓL

Írásomban röviden szeretnék felvetni egy problémát. Ennek kifejtésére most nincs lehetőségem, csak utalni tudok rá, de amelyet nemcsak egyre több helyről hallok, hanem a problémát én magam is tapasztalom. Ez a probléma egyházunk spiritualitásával kapcsolatos.

Drezdálás (2)

(a folyópart és a híd)

A jóság, a keresztyén öröm át és átjárja az egész várost. Részeg embert sem látni, a főpályaudvar környékén délután néhány punkos, pírszinges fiatalember viaskodik az egyensúllyal, ők a közeli településről vagy a külvárosból lehetnek. Aki kirchentagos, valamiféle azonosítót hord magán: nyakba akasztott kulcstartót a hüvelyk és mutató ujjal szívet formáló logóval, amin éppen a közlekedésre jogosító bérlet lóg, vagy egy stílusos, három euróért kapható sálat. Mindenki igyekszik az odatartozást valami módon demonstrálni. A napok áhítattal kezdődnek és végződnek. Közöttük minden megtalálható a klasszikustól a táncosig, a meditációtól a rockosig. Némelyik meredeknek tűnik a magunkfajta embernek: a kivágott dekoltázsú hölgy lenge tánclépései valahogy nem az áhítatot mélyítik el az emberben, bármennyire is a zsoltár szövege jön a hangszóróból.

Drezdálás (1)

(a város és az emberek)

Krisztusi korba érkezett az idén a németországi protestánsok nagy fesztiválja, az Evangelischer Kirchentag, amelynek Drezda adott otthont. Sajátos német rendezvényről van szó, amelynek eredete a 19. századra nyúlik vissza, de új lendületet a második világháború után kapott, amikor a milliószám szülőföldjükről elűzött németeknek, katolikusoknak és protestánsoknak fórumot teremtett. Éves váltásban rendezik ma is a Kirchentagokat. Lehetne magyarítani a szót, de a lényegét fejezi ki így eredetiben: az egyház nagy ünnepéről van szó.

„…a teljes szeretet kiűzi a félelmet”

- Bolyki Jánosnak, János apostol lelki rokonának

Az alábbiakban következő néhány sor nem nekrológ, nem búcsúztató, még csak nem is laudáció, s nem is most eltávozott, nem mindennapi jóságú és szellemi teljesítményű atyai barátunk érdemeinek lajstromozása akar lenni. Mindössze egy rövidke életbe-visszaszólítás, annyi, amennyi egy ember erejéből telhet, addig is, amíg a Teremtő megadja Bolyki Jánosnak a boldog feltámadást.