„A jelek igazságában én sohasem kételkedtem, Adso, egyebe nincs is az embernek, hogy a világban eligazodjék, mint a jelek. Hanem hogy miként függnek össze egymással, azt nem fogtam fel.” (Umbert Eco: A rózsa neve 677.o.)
Olyan korban élünk, amikor mindenkinek van véleménye, s ezt egyre több felületen meg is oszthatja a széles, vagy kevésbé széles nyilvánossággal. Ezzel párhuzamosan egyre inkább – így a református egyházban is – elszaporodtak a magukat véleményvezérnek gondoló emberek. Hovatovább úgy tűnik, mindenki érti azt, hogy miként is működik a világ, az ország, pláne az egyház. Én pedig hol kicsit feszengve, hol kicsit elképedve hallgatom ezeket a nagyon biztos talapzaton álló opinion leadereket, akik politika, társadalom, ízlés és egyház dolgában is nagyon magabiztosak. A következő bejegyzésem kevésbé áll biztos alapokon, inkább egyfajta gondolatkísérlet. Két problémája biztos van ennek a szövegnek. Bizonyos, hogy egy-két árnyalattal sötétebbre festem benne a képet a kelleténél, ahogy az is bizonyos, hogy az elemzés a még elolvasható terjedelem kényszere miatt szuper-leegyszerűsítő. Kérem, kezeljék ezekhez mérten!
