Sokszor intenek bennünket a táplálkozás szakértői, hogy figyeljünk oda arra, hogy mit eszünk. Modern világunk paradoxonjainak egyikével találkozunk ezen a területen is. Egyik oldalról egyre többet fogyasztunk, és túlsúlyossá válik a lakosság ennek minden negatív körülményével, másik oldalról pedig a bevitt élelmiszerek tápértékhiánya miatt valósággal éhezik szervezetünk. Egyszerre eszünk egyre többet, üres kalóriákat, közben egyre inkább sejtjeink, megfelelő táplálékért kiáltanak. A bevitt üres kalóriák eltöltenek ugyan, élvezetet is adnak (ó, egy nagy tábla mogyorós csoki!!! vagy egy jó karéj friss puha kenyér a pörkölt mellé!!!), egyre lomhábbá tesznek, külsőleg és belsőleg is deformálnak. Sunyi módon rászoktatnak bennünket az üres kalóriák tömkelegét tartalmazó ételekre és italokra, és egyre többet kívánunk belőlük, egyre több kell a jóllakottsághoz. .
Amit tapasztalunk ételfronton, megláthatjuk annak jeleit a mai magyar társadalomban is. Üres kalóriák sokasága kerül a tányérunkra. Üres kalória, hogy két oldala van a világnak, s attól tartozunk egybe, hogy minél jobban utáljuk a másik tábort. Üres kalória az állandó növekedésről szóló mantra, melyet ma fenntartható fejlődés csomagolásban lehet csak eladni. Üres kalória az, hogy tárgyaikon és pénzükön keresztül értékeljük a másik embert. Üres kalória, hogy mindennek a csomagolása a fontos, mert jó csomagolással, megfelelő marketinggel minden ócskaság eladható. Mert ugye a polcokon ezek vannak szemmagasságban, ezek vannak a legkönnyebben elérhető, megragadható helyen, ezeket reklámozzák folyamatosan. Ki fog hajladozni a másik megértéséért? Ki fogja 3-szor is végigvizsgálni a kínálatot, hogy valódi tartalmat is találjon? Ugyan melyik sarokba dugták a megelégedettséget, a nemet mondani tudást az agresszív „Cseréld le, dobd el!” szlogenekkel szemben? Egyszerűbb elvenni azt, ami szemünk előtt van. Aztán egyre csak hízunk az acsarkodástól, egyre éhesebbé tesz a már befalt önmegvalósító chipsek sokasága (adóval vagy adó nélkül) Hízunk, hízunk, és egyre szűkülnek a keretek, amik között még mozogni tudunk. Lassan eljön az a pont, amikor ha akarnánk, se tudnánk már lehajolni, mást, valami értékesebbet keresni. A börtönajtó bezárul!
Eltöprengtem, hogy vajon egyházi életünkben lévő visszásságok egy részét lehet-e modellezni a táplálkozásból vett képpel. Vannak-e üres egyházi kalóriák? Hiszen annyian teszik a dolgukat, annyian munkálkodnak a lelki kenyér előkészítésén, szervírozásán és elfogyasztásán ebben az egyházban. Karácsony táján különösen is egyik alkalom, egyik rendezvény a másikat éri sok gyülekezetben. Érezzük, a fennmaradáshoz enni és táplálni kell. De van-e abban elég tápanyag, amit elfogyasztunk, amit felkínálunk, vagy amit olykor igyekszünk ilyen-olyan árukapcsolással letolni egymás torkán.
Milyen üres kalóriákra gondolok?
Vallásos kliséink, bejáratott, de kiüresedett gyakorlataink szép sorára. Néhány példa:
- A kánaáni nyelvre, amikor a kegyelem irgalma az irgalom kegyelmével megszenteli az új ember Krisztus vérében megmosott kegyességét. Ismerjük a szavakat, egymásmellé tesszük, variálgatjuk őket, talán még jól is hangzik, de tessék már nekem megmagyarázni, hogy akkor most mit is jelent?
- Evangélizáció! - hirdetik nagy hanggal egy-egy gyülekezetben: eljön valahonnan egy lelkipásztor (lehetőleg ne túl messziről, mert akkor sok a költség!), a szokott formák szerint megtartja az igehirdetést, ott vannak azok, akik egyébként is. Szerencsés esetben a hallgatóság számára valami frissebb, új megvilágításba kerül, elgondolkoztat, de egy fia embert nem értünk el. Aki benn volt, jó esetben benn is marad, aki kinn, az meg ott. De zajlik az evangélizáció! Valóban? Üres vagy nagyon kis tápértékű kalória.
- Gyűlésezünk és szavazunk közgyűléseken testületekben. És közömbösen „meszelünk”. „Megszavazzuk? Meg persze.” Kéz föl, kéz le. „Ha ez az előterjesztőnek jó? Úgyis majd nekik kell megvalósítani! Közünk egymáshoz?” És ott voltunk, és meghallgattunk és megszavaztunk mindent, és belefáradtunk. Ugye nem én vagyok az egyetlen, aki jött haza úgy különféle gyűlésekről, hogy leszívva érezte az energiáit, csak éppen sok értelmét nem látta a dolognak. Bevettünk egy újabb üres kalóriát.
- Vagy amikor színvonaltalanok a megnyilvánulásunk és színvonaltalan dolgokat karolunk fel. De ugye az egyházban az is jó lesz!? Töltse ki a 40-45 percet a prédikátor az istentiszteleten, és ne mondjon botrányosat. Nem baj, ha nem tud beszélni az illető, a retorika legelemibb szabályaival sincs tisztában. Aztán nem baj, ha a gyerekek belesülnek, mert nem gyakorolták be a szereplést, nem készítették fel megfelelően őket! Milyen jó, hogy egyáltalán vannak! Nem baj, ha az előadó a konferencián csak beszélt és nem mondott semmit, nem baj, ha csak önmagát ismételgeti. Mi udvariasak vagyunk, meghallgatunk mindenkit, mert ő is/ők is, mi is jó reformátusok vagyunk. Hopp, egy újabb üres kalória! Nem akarom folytatni a sort, sőt szívesen veszem mások véleményét is.
De még néhány szót, hogy hova vezetnek az üres kalóriák? Az üres egyházi, hitéleti kalória következménye: fáradékonyság, lustulás, egyre kisebb igény és képesség a mozdulásra. Belterjesség, lemaradás a körülöttünk és bennünk zajló folyamatok értelmezésében, befolyásolásában. Elég, ha csak önmagunkkal foglalkozunk. Aztán már a szomszéd gyülekezetig sem, végén már a magam gyülekezetéig sem, csak nagyünnepeken. Aztán majd, ha visznek, még egyszer utoljára.
Pesszimista kép? Igen, ha nem lenne más az üres kalóriákon túl. Ha az Isten nem adna éltető, tápértékkel bíró lelki eledelt. Olyan táplálékot, melyre igazán szüksége van a szervezetnek, ami külső-belső szépséget és mozgékonyságot biztosítana. Csak ehhez radikális életmódváltás kell: átszokni a teljes tápértékű táplálékra. Elég radikális például: „legyen a ti igenetek igen, a ti nemetek nem”? „Senki sem szolgálhat két úrnak”? A változást szigorú következetességgel kell végi vinni, míg vérünkké nem válik az új életmód.
Amikor valaki áttér a zöldségekben, gyümölcsökben gazdag, egészséges táplálkozásra és adagokra, a sült krumpliról, pizzáról, csokiról, kóláról, pacalról stb. először a kínok kínját állja ki. Működnek a régi beidegződések, akkora a kísértés, hogy a kisebb ellenállás felé, a megszokott, könnyen elérhető, mások által is fogyasztott felé forduljon az ember. De ha elcsábul az ember, ha elkezdi önmagát becsapni és megmagyarázni a dolgokat, hogy most miért tesz kivételt, akkor minden lemondása, áldozata fölösleges lesz, nem lesz eredmény. Nem lesz sem belső egészség, nem lesz külső szépség, nem válik mozgékonnyá a szervezet, nem lesz egészséges.
Nézzük már meg, mit tálalunk fel, mit eszünk, és el az üres kalóriákkal!
Pálfi Zsuzsanna
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése