Karácsony, avagy látomás a globalitásról

A globalizáció valósággal szétveri a hagyományos struktúrákat életmódban, gondolkodásban, a viselkedésmintákban, az emberek egymáshoz való viszonyában, a közösségi formákban. Valami olyasmi történik körülöttünk és bennünk, amit alig lehet követni, s főleg értelmezni. Ez a félelmetesen gyors változás az emberek mindennapi életében inkább csak érzület, semmint tudatos alkalmazkodás. Inkább kényszer, semmint végiggondolt döntés. Kétségtelen, a globalizációnak sodrása van, fogyasztási kényszerpályák alakulnak ki, s egyre kevésbé vagyunk abban a helyzetben, hogy kívül maradjunk. Ma már nem választás kérdése, hogy birtokoljuk-e a globalizációnak olyan szignifikáns termékét, mint mondjuk az internet. Még ha egyéni értékrendünk szerint elutasítóak lennénk is, amennyiben részt kell vennünk a mai társadalmi életben, munkahelyen, iskolában, vagy akárhol, nem lehet nem élni vele. Kimaradni a globalizációból annyit jelent, mint kivonulni a társadalomból.

S a globalizációnak ezek a folyton megújuló technológiai fejleményei külső nyomásként és kényszerként nehezednek ránk. Nem úgy áll a dolog, hogy mi kitalálunk valamit, amit szeretnénk, hanem valahol, valakik kitalálnak valamit, s abból kényszeres fogyasztási igényt generálnak. Ezt ilyenkor, Karácsony táján láthatjuk igazán. Nem véletlen, hogy ez a külső fogyasztási kényszer sokakban, így bennem is sokszor valamiféle belső ellenállást szül, míg aztán sok esetben be kellett látnom, hogy nincs sok választásom: meg kell venni sokszor még azt is, ami ellen eredendően tiltakoztam, vagy amiről azt gondoltam, hogy nem lesz rá szükségem.

S ebben az egész folyamatban az a félelmetes, hogy miközben külsőleg pusztán technológiai jelenségekről van szó, mégis csak alapvető változásokat idéz elő az „emberi belsőben” is: új értékrendet teremt, s kikezdi és szétforgácsolja a hagyományosan keresztyén alapozású régi gondolkodást.

Nem véletlen, hogy a nyugati civilizációban a fogyasztás és a keresztyénség általános helyzete között szoros összefüggés mutatkozik, s ebben a relációban a keresztyénség rendre a vesztes fél. Innen   érthető az is, hogy keresztyénség a világ fogyasztásban megtestesülő technológiai globalizációjában gyakran csak veszélyes és fenyegető jelenséget lát, s a technikai eszközökben képtelen észrevenni Isten ajándékait. A kenyérért hálát tudunk adni. A notebookért nem. Nincs mulatságosabb, mint amikor, mondjuk, a Windows legújabb változatán írjuk globalizációellenes kirohanásainkat. Van tehát a technológiai fejlődésnek egy másik oldala is, mindaz a sok jó eszköz, ami az ember életét valóban kényelmesebbé teszi, ami új lehetőségeket kínál kommunikációban, információban. Ezekről keveset szoktunk beszélni, s még kevésbé szoktunk úgy gondolkodni róluk, mint Isten ajándékairól. Pedig hát, ha Isten a történelem ura, akkor talán köze van ahhoz is, ami ma történik velünk.

A globalizációval nekem alapvetően két problémám van. Az egyik az, hogy az új technikai eszközök nem maradnak meg az eszközök szintjén, hanem azt az illúziót keltik, mintha maga az ember változott volna meg ezen eszközök birtoklásával. A megváltozás iránti mindenkori belső emberi igény a fogyasztási mohóság motorja. De erről majd egy másik cikkben…

A másik alapvető probléma, hogy amit valakik nagyképűen globalizációnak neveztek el, az egész egyszerűen nem globalizáció. Legfeljebb a globalizáció töredéke. A globalizációból hiányzik a glóbusz. Igen, a glóbusz, Isten rendeléséből az emberi nemzetség lakóhelye.

Ebből a globalizációból, amit ma van szerencsénk megélni és átélni, hiányzik az emberiség egységének a gondolata. Az az alapvető igazság, hogy az emberi lényeg egy, teljesen függetlenül minden külső adottságtól. Így aztán ez a globalizáció nem több, mint hatalmi csoportosulások gazdasági expanziója, amely természeténél fogva igazságtalan, féloldalas, s lényegét tekintve nem az emberiség egységének gondolatán nyugszik, hanem alapjaiban törzsi gazdasági háború eredménye. 

Ennek következtében, míg a világ egyik része, köztük a nyugati keresztyén civilizáció is, dúskál a javakban, még ha sokszor fanyalogva is, addig a Föld más részein élő felebarátaink rabszolgasorban élve és éhezve a puszta fizikai létükért küzdenek nap mint nap, s a dúskáló „globalizáltak” szeme láttára halnak meg milliószámra.

A valódi globalitás Isten gondolata az emberről, amely a Szentírásban jelent meg és Jézus Krisztusban vált nyilvánvalóvá. Ez az üzenet az egész emberi nemnek szól, s az egész emberi nem Istenben szándékolt jövőjét jelenti ki. Ekként kritikusan meghaladja az emberiség töredezettségét és megosztottságát.

Ha úgy tetszik, a Karácsonyi üzenet Isten bejelentett akarata, igénye és mércéje a valódi globalitásra nézve. Ami azt jelenti, hogy a szó valódi értelmében vett „ember-tudat”, azaz a globalitás tudata csak az Istennel való kapcsolatban születhet meg.

Nem az az igazi kérdés, hogy ki vagyok én a szomszédomhoz képest. Hanem az, hogy ki az ember Istenhez képest. Ez a globalitás igazi kérdése. Ebben a mi mai globalizációnkban mindről szó van, csak magáról az emberről nem.

Az igazi globalitás az Istenben megtalált közös ember-tudat, amelynek az felismerés a tartalma, hogy mi emberek, „a világ”, mindnyájan Istenre utaltak vagyunk. Nagyon szépen mondja ezt Beythe István dunántúli püspök egyik karácsonyi prédikációjában (1584): „ Miért kellett a Messiásnak emberré lenni?” – „Hogy lenne oly személy az emberi nemzet között, kire a mi bűnünknek büntetése háramlanék. Annak utána, hogy az egész emberi természet el ne veszne, sőt ez egész világ, mely az emberért teremtetett vala.”

Köntös László