Egy dolgot emelnék ki. Kiderült, hogy a XXI. században a hűség már nem jog-kompatibilis fogalom, ugyanis kikerült a házasságról szóló részből, nincsen már benne. Igen, benne volt – eddig! Most vegyünk hát egy mély lélegzetet, eresszük el első megütközésünket, hisz való igaz, tényleg nehezen kezelhető jogi értelemben, régóta szemet hunytak felette. Az anyagi résszel, a gyermekek sérelmeivel lehet mit kezdeni, vizsgálható, kiszámolható. Hűség?!? Nem kézzelfogható, és különben is, a mai világban már, hűségről beszélni…
Helyette lett más. Együttműködési kötelezettség, így áll a törvényben. Értjük. Értjük? Ez mit jelent? Azt jelenti, hogy a házasságban kooperáció van. Hűség nincs.
Mondhatnánk, hogy magas labda, amit le lehet csapni. Lehet erről beszélni a szószékről, hogy megint ez a csúnya szekularizált világ, meg, hogy milyen korban is élünk! De ne tegyük. Most ne! Gondolkodjunk csak kicsit. Hisz máshol is észrevehetjük ezt a folyamatot – a kor, amiben élünk, együtt jár azzal, hogy nem mondják ki, kerülik a nehéz szavakat. Azokat, amik mögött tartalom van, amik következményekkel járnak, amik megkívánják az embertől, hogy mindenre kiható döntéseket hozzon.
Hisz mit látunk? A szeretetet hagyjuk, túl sok mindent megkövetel, maradjunk a toleranciánál. Áldozatról szó se legyen, túl veszélyes, beszéljünk inkább kockázatról. Értékek?! De kérem, értéksemlegesség a jelszó (lásd: tolerancia), legyen helyette profit, irányelv, bármi… Bármi, amit könnyen leválaszthatunk magunkról, ami kellően puha, hogy úgy alakítsuk, ahogy akarjuk. Ahogy nem szégyelljük.
Az egyház feladata nem a felszisszenés, nem a méltatlankodás. Azt már megtettük sokszor, úgysem ér semmit. Nem hallgatnak ránk. A feladat: újra kimondani a lecserélt nehéz szavainkat. Mert az embereknek valójában, kimondatlanul is hiányoznak. A házasságban a hűséget megtalálni, a biztonságot – a lelke mélyén senki sem kooperálni akar előre lefektetett pontok mentén, hanem biztonságban tudni magát és a másikat. Tolerancialufi helyett, üres elfogadás-szlogenek helyett tartalommal teli szeretetre vágyik mindenki, valódi kapcsolatra.
Egyértelmű a feladatunk. Kimondani a nehéz szavakat. Nem engedni belőlük. Kimondani, de nem kiabálva, kiüresítve, közhelyszerűen! Hanem tanítva és tanulva, hitelesen, erővel. Újra meg kell tanítani beszélni az embereket, és utat kell találni, hogy ezt megtegyük. Új utakat törni, ha kell, a meglévőket megerősíteni. Türelemmel, messzire nézve.
Nekünk, keresztyéneknek van egy nagy előnyünk. Jézus Krisztus. Aki valóban megtanított minket ezekre a nagy szavakra, és megmutatta, hogy a szavak mögött ott kell, hogy legyen az élet. Valahogy úgy kellene, ahogy Ő tette.
Valójában nem is annyira nagy baj, hogy kikerült a törvényből a hűség, a paragrafusok még elvannak e nélkül is. De kerüljön vissza a mindennapokba – ez már fontosabb dolog! Hisz onnan már régen kikopott. Kerüljön vissza a tettek mögé, a döntéseinkbe, nem jogi kényszerből, hanem belső igényeink szerint. Ahogy a többi nehéz szó is. Mert a könnyűek elfáradnak, elvesznek, ahogy telik az idő. Nekünk pedig az időtlent kell felmutatnunk, ha kell újra megtanulnunk, megtanítanunk.
Bella Péter
