Megoldást keresve

A Dunántúli Református Lap legutóbbi számát olvasgatva két különböző, és mégis egy problémára utaló cikk részleten gondolkodtam el.

Az egyik írás a magyaralmási gyülekezetről  tudósított, benne a következő megjegyzéssel „evangelizációnk helyszíne azért lett a faluház, hogy aki templomba nem járó, de érdeklődő, lelki kereső, ő is fesztelenül eljöjjön.”

Ez a mondat  nagyon szíven ütött. És most ezzel nem a magyaralmásiakat akarom bántani. Sőt, elismerem, és tudatában vagyok annak, hogy fontos, hogy az evangélium minél több emberhez eljusson. És ha egy gyülekezet úgy ítéli meg, hogy erre  a templom helyett megfelelőbb a faluház, vagy esetleg a szabadtér,  hát tegye azt. Jómagam is megtapasztaltam,-hisz mi szerveztük- hogy pl. a Magas–Bakonyi Gyülekezetek szabadtéri istentiszteletén 200-250 ember is részt vett. Mindezek ellenére zavar, hogy az emberek félnek(tartózkodnak,ódzkodnak stb,) templomba  járni. 

Különösen zavar  ha pl egy konfirmált egyháztagunkat hívunk konfirmandus találkozóra, és Ő megkérdezi, hogy hol tartjuk és aki ilyet kérdez az valószínű el sem jön. Pedig megnézhetné a közel 20 millióba kerülő felújított templomot, amiben már a hideg sem akadály, hisz a beruházásnak köszönhetően templomunk fűthető. De ez csak a külsőség, és ha még hátha hallana is valamit! De erről majd később.

Keressük az okokat-gondolom nem egyedül-hogy miért alakult ez így. És nem azért, hogy felelősöket találjunk, hanem azért, hogy megtaláljuk a megoldást.

1. Hivatkozhatunk az” elmúlt negyven évre”, de ez csak igen kis részben oka a jelenlegi helyzetnek. Ugyanis a templomtól magukat feszélyezve érzők főleg a mai 40 éves korosztályból kerülnek ki.   Őket az elmúlt 25 évben nem sikerült megszólítani.

2. Hivatkozhatunk arra, hogy talán a példamutatásunk (lelkészeké, presbitereké, gyülekezeti tagoké) nem igazán vonzó. Ui. ha pl. a presbiterek sem járnak templomba, miért várjuk el mástól.

3. Hivatkozhatunk arra, hogy az igehirdetés nem mindig olyan, hogy az éppen csak egyszer betérőket  megérintse.

Mi lehet a megoldás? Talán az, hogy  2. pontban megfogalmazott példamutatás szükségességét felismerjük, hogy a magát feszélyezve érző betérő lássa, érezze, hogy szeretettel vagyunk iránta, és egymás iránt is.

Nagyon fontos -a legfontosabb-, hogy a templomba betérő olyan igehirdetést halljon, ami megszólítja, és  ezzel elősegíti  azt, hogy még egy alkalommal, aztán még egy alkalommal –most már feszélyezettség nélkül- eljöjjön. És ez csak a kezdet. És hogy milyen ez az igehirdetés? Erre talán legjobban a bevezetőben említett másik  -Bella Péter tollából megjelent írás utal: ”Az életbűl,és a Bibliábul készült ez a prédikáció”…….”Életbül és a Bibliábul beszélve (értve és értetve) meg lehet mozdítani  a világot”

Ha a prédikáció rendszeresen nem ilyen akkor még az is előfordulhat, hogy a már templomba járók maradoznak el, és mást  választanak (esetleg egy szektát).

Javaslatom tehát,hogy minél több templomba illő rendezvényt vigyünk be a templomba, és ha az ilyen alkalomra betérő feszélyezett testvéreink közül csak egy is templomlátogató lesz, már megérte!

Befejezésül álljon itt Csiha Kálmán püspök úr egy vers  részlete 

Ne jöjjön, aki hűtelen,
de jöjjön, akinek van hite,
jöjjön boldogan, biztosan,
jöjjön Istenhez el ide
az ősök drága templomába.

És tegyen hitet itten állva,
hogy vérrel, könnyel és imával
és mindenekkel harcra szállva
és szembe nézve a halállal
megőrzi ezt a templomot! 

Balogh István gondnok