2015. november 13., péntek

Menekülnek az egyházak?

Pár nappal ezelőtt, pontosan a reformáció napján megjelent cikket jutattak el hozzám. Annak a címe ez volt: „Hová menekülnek az egyházak?” A cikk írója sok mindenben érintett olyan kérdéseket, amiken nekünk is el kell gondolkodnunk. Vajon valóban kiszolgálják az egyházak elvtelenül a mindenkori kormányzatot? Nem kellene-e jobban a krisztusi elveket hirdetni a sokféle látszat megoldás helyett? Nem az-e a feladata az egyházaknak, hogy az elnyomottak hangját képviseljék a hatalom felé? Az írás nagyon elgondolkodtatott. Éppen a saját küldetésünk, a saját feladat meghatározásunk megfogalmazása felé indított el.


A cikkben csupán egyetlen apróság zavart. Az általánosítás. Az érvek és ellenérvek magabiztos megfogalmazása. Azt az érzetet keltette bennem, hogy az egyházaknál alapvetően minden teljesen rossz. Vannak, kivételek, de ezek is inkább csak erősítik a szabályt. Az egyházak menekülnek, hogy ne kelljen a valódi küldetésükkel szembenézni.

A gondolataim kiindulópontja egy olyan alaptétel, amit határozottan állítanunk kell. Lehet, hogy mi itt a földön sok egyházat ismerünk, de valójában csak egy van, Jézus Krisztus egyháza. Amikor az egyházakról írnak rosszat, akarva-akaratlanul Jézus Krisztusról alkotnak véleményt. Amikor arról beszélnek, hogy az egyházak elvétették az irányt, már az összes úgy ahogy van, akkor Jézussal kapcsolatban mondanak elmarasztalót. A mi felelősségünk, egyházi emberek felelőssége, lelkészeké és gyülekezeti tagoké, hogy olyan vélemény legyen rólunk, ami szép, ami mások számára is vonzó. Olyan képnek kell kialakulnia, ami a jeruzsálemi ősgyülekezetről is kialakult, és ezt mondhatták: „kedvelte őket az egész nép”. (ApCsel. 2.47)

Mi tehát a küldetésünk? Minden korban Krisztus evangéliumának hirdetése. Kimondani, hogy ezt a világot mi elrontottuk, abban nincsen semmi jó, de van Valaki, Jézus, aki ezt az elromlottat mégis képes kijavítani, a tönkretett utat Isten felé képes helyreállítani. Mindaddig, amíg azzal a gőggel állunk meg, hogy mi jók vagyunk, hogy mi tudjuk az igazságot, addig nem oldódik meg semmi. Amíg csak a hibakeresés zajlik, de nem a hibamegoldás, addig nem jut előrébb semmi. Amíg azt gondolják a körülöttünk lévők, hogy „a keresztyén értékek hirdetése gyakorlatilag a haladás teljes megtagadását jelenti”, addig nem tettünk semmit.

Én hiszem, hogy a leghaladóbb gondolat Jézus Krisztus tanítása. Hiszem, hogy a világot, tehát nem csak Európát, egyedül ez mentheti meg. Jézus azt hirdette, hogy a gyermekek, az asszonyok értékesek előtte. Jézus élete arról tett bizonyságot, hogy észrevette azokat, akik a közelében voltak és segítségére szorultak. Meghallotta azoknak a hangját is, akiket a körülöttük lévők el akartak hallgattatni. Jézus azt mondta, hogy meg kell tartani Isten törvényét, a szeretet nagy parancsát. Ami nem csak annyit jelent, hogy szeretem a felebarátomat, mint magamat, hanem először azt jelenti, hogy szeretem Istent teljes szívvel, teljes lélekkel és egész értelmemmel.

Mi akkor a feladatunk? Felhívni a körülöttünk élők figyelmét arra, hogyha Isten nélkül beszélünk a felebarát szeretetéről, akkor megcsonkítottuk Krisztus törvényét. Fel kell hívnunk a körülöttünk élők figyelmét arra, hogy a keresztyén alapértékekből nem fogunk engedni, mert akkor a hitünket is meg kell tagadnunk. Mi csak arról beszélhetünk, hogy a házasság, férfi és nő kapcsolata, ami a teremtési rend része. Mi csak arról beszélhetünk, hogy a család, mint a legkisebb gyülekezet, vagyis a legkisebb imádkozó közösség megmaradása nélkül nem marad meg a társadalom sem. Mi csak arról beszélhetünk, hogy a társadalmi egyensúly csak akkor marad meg, hogyha először a kötelességeinkről beszélünk, utána pedig a lehetőségeinkről és a jogainkról. Lehet, hogy ez a mai világban tényleg nem haladó gondolat. Lehet, hogy az azonos nemű kapcsolatok hangsúlyozásával nem értünk egyet. Lehet, hogy a családok szétesésének nem örülünk és nem tapsolunk hozzá. Lehet, hogy a keresztyén etikának nem csak a lehetőség oldalát ismerjük, hanem a kötelesség oldalát is. Mégis azt mondom, hogy csak ez mentheti meg a világot.

Menekülnek az egyházak? Igen, bizonyos értelemben menekülünk. Menekülünk a túlzott szabadosság elöl és menekülünk attól, hogy mindent el kell fogadnunk, úgy ahogyan mások mondják nekünk. Van saját véleményünk és van saját hangunk. Ez pedig Jézus Krisztus evangéliuma, aminek mindazok részesei lehetnek, akik elfogadják az Ő megváltását. Mi csak ezt a megváltást hirdethetjük, ahogyan Krisztus maga is mondta: „mert úgy szerette Isten ezt a világot, hogy egyszülött fiát adta, hogy aki hisz Őbenne el ne vesszen, hanem örök élete legyen”. (Jn. 3.16)


Szabó Előd

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése