Kormány

Érdekes ez a szó magyar nyelvünkben. Hiszen összekapcsolja az ország irányításáért felelős embereket azzal az eszközzel, ami a járművek irányításához kell. Sokszor nem is tudatosítjuk magunkban, hogy amikor a kormányról beszélünk, akkor nem csak egy embercsoportról van szó, hanem az irányítóinkról. A kormány pedig hozhat számunkra jó döntéseket, vagy éppen hátrányosnak látszókat, lehet számunkra szimpatikus, vagy éppen ellenszenves, lehetnek a tagjai olyanok, akikkel tudunk azonosulni, vagy éppen még a televíziót és rádiót is kikapcsoljuk, ha valamelyik tagja nyilatkozik, azt a jogát mégsem vehetjük el, hogy az ország irányításáért ők a felelősek.

Most már két évtizede figyelem az emberek hozzáállását a mindenkori kormányzathoz. Valahogyan azt veszem észre, hogy ezt a szót szinte pozitív formában senki nem ejti ki. Mostanára a kormány szó szinte szitokszóvá vált. Ráadásul a szerepét is egy kicsit eltorzította a köztudat. Nem irányító szervként gondolunk rá, aki megfelelő sodrásba helyezi az eseményeket, hanem parancsnokként, aki mindig megmondja, hogy mit kell tenni.

Azt hiszem, hogy rossz történelmi örökségként gondolkodunk így. Hiszen ha azt mondjuk, hogy az „első magyar minisztérium”, amely az 1848-as események kapcsán alakult meg, akkor annak a tagjait büszkeséggel soroljuk fel, a magyarság önállósodásának jelképeként tekintünk rájuk. A kiegyezés utáni kormányunkkal kapcsolatban már vegyes érzéseink vannak, hiszen nem tudjuk eldönteni, hogy azok az emberek megalkudtak, vagy egyességet kötöttek az osztrák hatalommal. Ahogyan pedig a királyság megszűnése utáni kormányokra gondolunk, akkor ott vagy a jobbra tolódás és a szélsőjobb veszélyét emlegetjük, vagy pedig a balratolódást és a szélsőbal megerősödését. A rendszerváltás sem hozott sok változást a gondolkodásunkban. A kormány a szükséges rossz, amelynek ott kell állnia az ország élén. Így aztán a XXI. századra semmi pozitívum nem maradt a kormány szóból.

Számomra ez a kisebbik baj. Sajnos ugyanezt a folyamatot látom akkor is, amikor a mennyei kormányzatról beszélünk. Istenre úgy tekint a modern ember, mint a kormányra, csakhogy még rosszabbnak tartja a lehetőséget, hiszen nem is szólhat bele a megválasztásába. Istent a nyakunkba ültette valaki, aztán nem tudunk tőle szabadulni. Keresztyén emberként szinte tragikusnak tartom azt a folyamatot, ami a mennyei kormányzattal kapcsolatban kialakult. Az emberek többsége nem is vesz tudomást róla, amikor pedig szembesül azzal, hogy valami náluk magasabb rendű erőnek is lennie kell, akkor az esetek többségében csak a negatívumokat hallom.

Mikor tudatosul bennünk az, hogy van egy mennyei kormányzat? Akkor, amikor elveszítünk valakit és megállunk a ravatal mellett. Akkor, amikor hirtelen és váratlanul halálosnak tűnő betegség ér el minket. Akkor, amikor elveszítjük az állásunkat. Mit tesz a kormányra csak szükséges rosszként tekintő ember? Szitkozódni kezd. Úgy gondolja, hogy Isten szándékosan akar neki rosszat, sőt kifejezetten ki akar szúrni vele, azért tette mindezt, ami éppen történt. Ilyenkor rögtön megtalálja mindenki a mennyei kormányzatot akkor is, hogyha előtte évtizedekig nem foglalkozott vele. Ha pedig valami olyan történik, amiért mi vagyunk a hibásak, még akkor is jön a kérdés, hogy miért engedi meg ezt az Isten? Nem véletlen, hogyha a mennyei kormányról van szó, akkor is az ellenérzések bennünk vannak. Ha nem lehet már mást hibáztatni, akkor pont kapóra jön a kormány. Azért kerültem ilyen helyzetbe, mert rossz döntéseket hozott, rossz irányba vezette az életemet. Végtére is nem én vagyok a hibás, hanem egyedül Isten.

Van egy elképzelt történet, amelyben vallási vezetők gyűlnek össze, hogy ítélkezzenek Isten felett. Összeszednek minden pozitívumot és minden negatívumot. Emberi szemszögből nézve felsorolják a borzalmakat. A háborúkat, amiben emberek milliói haltak meg. A járványokat, amely kontinensek jelentős részét kipusztították. A földrengéseket, árvizeket, vulkán kitöréseket, amelyek falvakat, városokat tettek tönkre pillanatok alatt. Végül a sok-sok borzalom hallatán kimondják, hogy Isten bűnös, mert nem gondoskodik eléggé erről a világról.

Mi a baj azzal, amikor Istenre így gondolunk? Az, hogy a felelősséget akarjuk elhárítani magunkról. A háborút nem Isten indította, hanem mindig az ember. Hatalomvágyból, vagy önzésből, esetleg kapzsiságból. A járványok nem azért terjedtek, mert Isten így akarta. Hanem azért, mert az ember nem figyelt oda a legalapvetőbb, egyébként a Bibliában is meglévő tisztálkodási előírásokra. A földrengés, az árvíz, a vulkán pusztítása pedig nem Isten miatt történt, hanem azért, mert az ember nem volt elég körültekintő, vagy nem rendelkezett megfelelő tudással, amikor a házait, épületeit veszélyes helyre építette.

Ez nem jelenti azt, hogy a veszteséget nem sajnáljuk. Minden egyes ember elveszítése csapás. Ezért azonban nem Istent kell hibáztatni, nem a mennyei kormányzatra kell mutogatni. Nem Isten a hibás azért, amit mi követtünk el, ami a mi életünknek a következménye. Nem Isten a hibás a tudatlanságért, a felelőtlenségért, a körültekintés hiányáért.

Van egy olyan pont, ahol látom a kiutat. Ahol az emberiség gondolkodó része érzi a felelősséget, ez pedig az a globális válság, ami a természeti környezetet veszélyezteti. Igenis érezzük a felelősséget, hogy miattunk pusztulnak ki fajok. Érezzük a felelősséget, hogy sok mindenben visszafordíthatatlan folyamatot indítottunk el. Ugyanakkor igyekszünk arra, hogy ami rajtunk múlik, azt megtegyük. A kiút minden nehézségből, problémából ez lehet. Észrevesszük azt, hogy mi is felelősséggel tartozunk a mennyei kormányzat felé, Isten felé és arra törekszünk, hogy a lehető legbölcsebben éljük az életünket.

A régi bencéseknek volt a jelmondata, hogy imádkozzál és dolgozzál. A sorrend pedig nem lényegtelen. Az embernek mindig figyelnie kell arra, hogy a mennyei kormányzat milyen irányba szeretné terelni az életemet, tehát imádkozom. Ami pedig az én dolgom, azt én teszem és nem várom, hogy helyettem Isten tegye meg, tehát dolgozom.

A kormány szónak tehát nem azt kell jelentenie, hogyha valami nem jó, akkor legyen kire mutogatnunk. Hanem azt kell jelentenie számunkra, keresztyén emberek számára, hogy felelősségünk van a mennyei kormányzat előtt mindazzal, amit Isten ránk bízott. Éppen ezért mi is úgy éljünk, ahogyan a Debreceni Református Kollégium falán olvassuk: imádkozva és dolgozva.

Szabó Előd