1942. szeptember 20.-án mondta el Joó Sándor az alábbi igehirdetést, mely a Számadás című kötetben jelent meg. (Budapest, 2012.) Amíg a második felét begépeltem, azon gondolkodtam, hogy mennyi jó szándék és akarat, kísérlet és próbálkozás……és mi változott 70 év alatt, vagy miért is csodálkozunk a népszámlálási adatok felett? A megfogalmazott gondolatok ma is aktuálisak.
„Nem ott van-e a hiba, nálunk is, mint a Skéva fiainál? Miben hibáztak ezek az ifjak? Hiszen egészen úgy hívták ők is Jézus nevét azokra, akikben gonosz lelkek voltak, mint Pál tette. Ugyanúgy mondták ők is, mint az apostol, hogy „kényszerítünk titeket Jézusra… menjetek ki ez emberből”. Talán még a mozdulatait, a hanghordozását is ellesték az apostolnak, egészen lemintázták az előttük álló példát, ha vizsgázniok kellett volna, jelesre feleltek volna belőle, ha színpadon kellett volna bemutatniuk az apostol gyakorlatát, megtévesztésig hű utánzóknak, kiváló színészeknek bizonyultak volna – mégis megjárták.
Az történt velük is, ami Mikszáth egyik regényében a szabómesterrel, aki hűen lemintázta a törökök előtt nagy tisztességben tartott, csodatévő beszélő köntöst, annyira, hogy senki emberfia meg nem látta volna a különbséget az igazi és az utánzás között, és mégis, amikor kivonult az ellenség elé, hátán a bűvös köntössel, mely előtt a töröknek térdet kellett volna hajtania, a janicsárok rárohantak és megölték.
Skéva fiai Pálnak csak a szavait tanulták el – Pál hite nélkül. Csak másokban akartak valamit elérni, amit Pálnál megéreztek – magukban azonban nem engedtek szabad folyást ennek az erőnek. Jellemző rájuk az a mondásuk:” Kényszerítünk titeket a Jézusra, akit Pál prédikál…”
Jézus nevére hivatkoznak, anélkül, hogy hittek volna benne, anélkül, hogy személyes közösségben lettek volna vele, sőt, anélkül, hogy ismerték volna Őt igazán. Krisztus szent nevével akartak eredményeket elérni másokban, anélkül, hogy nekik maguknak valami közük lett volna Krisztushoz.
Értitek már, hogy miért nem tudunk mi is a magunk keresztyénségével hatással lenni a környezetünkre? Miért ne tudjuk a keresztyénségben rejlő hatalmas erőforrásokat felszabadítani, és annak a segítségével megtisztítani a családunkat, megeleveníteni az egyházi életünket, megszentelni az egész közéletet? Azért, mert ehhez nem elég a jó szándék, az emberi igyekezet, mert addig nem hat a Krisztus neve, amíg magunk személyesen nem kerülünk mindenestől a Krisztus hatása alá.
Nem elég a keresztyénséget emlegetni, nem elég a Krisztusra hivatkozni, nem elég az ő nevét cégérül felhasználni, mert a Krisztus neve nem olyan varázsszó, ami mágikusan hatna, embereket megváltoztatna, keresztyénné tenne, megtisztítana – hanem a krisztusnak kell élnie bennünk ahhoz, hogy az Ő hatalmának az eredményeit a magunk nyomán lássuk.
Az a bajunk, ami Skéva fiainak, hogy a keresztyénségnek csak a szókincsét, csak a frazeológiáját tanultuk el, és azt hangoztatjuk, azt ismételgetjük. Színészek vagyunk, mégpedig jó színészek vagyunk, akik nagyszerűen tudjuk utánozni a keresztyén élet mozdulatait, külsőségeit, formáit. Még magunk is valóságnak vesszük a magunk színjátékát, és panaszkodunk, csodálkozunk, hogy mégis minden igyekezetünk, minden jó szándékunk sikertelen, nincs semmi eredménye fáradozásainknak.
Ez az Ige nagyon komoly figyelmeztetés, arra tanít, hogy Krisztust csak úgy adhatod tovább, ha Te magad egészen az Övé leszel. Igen, ahogy az előbb mondtam: előbb nekünk kell mindenestül Krisztus hatása alá kerülnünk. Hogyan? Aktív engedelmesség által.
Az igaziról lemásolt keresztyénség, vagyis keresztyén színezet, utánzat éppen úgy nem ér semmit, mint a valódi beszélő köntösről lemintázott ál-köntös. Nem lehetett megtéveszteni a török hadat vele.
Restvéreim, a bibliai történet szerint az ördög rögtön észrevette, hogy Skéva fiainak beszédében nem az elő Jézus személyes hatalmával, hanem Jézus nevének puszta, üres emlegetésével áll szemben. Pál szavára az ördög, mint megkorbácsolt eb, elmenekült. Skéva fiaira rájuk ugrott, legyőzte őket, megsebesítette és megszégyenítette őket.
Nincs gyávább és szánalmasabb valaki, mint az ördögi, a sátáni lény, ha az élő Krisztust érzi a közelében. De nincs erősebb, vakmerőbb és bosszúállóbb erő, mint a sátáni hatalom, amikor észreveszi, hogy csak mutatják azt, hogy ott van Krisztus. Akinek csak a száján van a Jézus neve, akiben nincs Krisztus lelke, attól nem fél a Sátán, azt tesz vele, amit akar.
Emlékeztek: múlt vasárnap azt mondtam, hogy az a mozdulat, amellyel egy áldozatos hát alatt összegyűjtött adományunkat letesszük ide az Úrasztalára, ez a szívbeli mozdulat azt fejezi ki, hogy íme, így tesszük bele egész életünket az Úr kezébe. – Most elhoztátok, letettétek: igazán szívbeli mozdulat volt-e ez? Valóban annak a jele, hogy a szívedet, egész életedet is így adod az Úrnak? Valóban annak a jele, hogy a szívedet, egész életedet is így adod át az Úrnak? Jézus ezekben a borítékoknak szívünket keresi. Benne találja-e?
Ha igen, akkor majd lenyűgöző hatással lesz az életed a családodra, a környezetedre. Akkor majd vonzani fog másokat is életed példája, és akkor hatása lesz a szavadnak, a munkádnak, lesz ereje a keresztyénségednek.
Krisztus hív: Légy egészen az enyém! S ez a téged körülvevő világ öntudatlanul is sóvárogva kér, hogy légy egészen a Krisztusé!”
Pungur Béla lelkipásztor
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése