„Maga pedig a békesség Istene szenteljen meg titeket teljesen, és őrizze meg a ti lelketeket, elméteket és testeteket teljes épségben, feddhetetlenül a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére. Hű az, aki elhív erre titeket, és Ő meg is cselekszi azt. Testvéreim, imádkozzatok értünk is. Köszöntsetek minden testvért szent csókkal. Nyomatékosan kérlek titeket az Úrra, hogy olvassátok fel ezt a levelet minden testvérnek! A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme legyen veletek (1 Tessz 5, 23-28).”
Kedves Testvéreim! Jézus igéje és örömüzenete megszentel és megőriz minden körülményben (1 Tessz 5, 23)! A 2011-es elszomorító népszámlálási adatok tudomásulvétele után is. Feltevődött a hitvallásos keresztyén életre mutató kérdés: valljalak vagy tagadjalak Istenem (József Attila)? A Sátán sok mindent felajánl, (kisért: v.ö Mt 4. részt), azt is, hogy tagadjuk meg Jézust. De tudjátok, hogy bármi, ami a Sátántól jön, megkötözöttséget, Istentől való eltávolodást, bűnt és bűntudatot, rossz lelkiismeretet hoz. És önvádat, küldetésünk és Istenünk elhagyását jelenti. Végül pedig a halál marad számunkra és az örök gyötrődés, szenvedés. Pedig lehet életünkben Jézus a legnagyobb ajándék és a vele való közösség is, amely számunkra mindig a legfőbb jó. Jézus Istennek a legszebb, legáldottabb, legszentebb, legfontosabb ajándéka. Felfoghatatlan és gyönyörűséges ajándék az Ő hűsége is! Feltehetjük a kérdést újból és újból, mint József Attila, hogy valljalak-e, vagy tagadjalak a népszámlálás után? De a Jézus kereszten való hűsége arra késztet, hogy megvalljuk az Urat, ahogy Ő is elfogadott és hűségesen, utolsó csepp vérével is szeretett! És értünk imádkozott a keresztfán is („Atyám, bocsásd meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek” Lk 23, 34.). Jézussal nem a tagadás a mi jövőnk, sem nem küldetésünk! Sem a Sátán hazug incselkedése. Hanem „Láttam az Urat magam előtt mindenkor…, azért vidul fel a szívem és ujjongott a nyelvem, még testem is reménységben fog nyugodni, mert nem hagyod lelkemet a halottak birodalmában…megismerteted velem az élet útját” (Ap csel 2, 25, k.). Egyrészt Dávid népszámlálása jut eszünkbe, amely Isten szemében nem volt sem jó, sem megáldandó, hanem büntetendő magatartás (1Krón 21). Másrészt néhány fontos különbségre figyeljünk a hitvallásosság terén:
- A hitélet nem a van kedvem/nincs kedvem cselekvési kategóriába tartozik, hanem a hűségről és az Isten akaratának megcselekvéséről szól! A fenti ige alapján nem az „Uram, Uramozóké” a jövő, hanem azoké, akik engedelmeskednek Isten cselekvő akaratának! Nagypéntek előtt vagy után sokan elegánsan elhagyják és megtagadják Jézust. „Legyünk gyorsan és elegánsan, de főleg könnyedén az Isten ügyén túl…” Akkor is, ha ezt csak úgy tudjuk megcselekedni, ha Jézust megtagadtuk? Nem valljuk meg az Ő nevét, sem azt, hogy hozzá tartozunk, sem azt, hogy reformátusok vagyunk, mert ez a könnyebb út? Ki választotta még az evangéliumban a könnyebb utat? Aki megtagadta és elhagyta Jézusát? De nem a könnyebb útról, hanem a békesség és hűség útjáról beszél az Ige, amelyet járnunk kell!
- Fiatalok kétértelmű, el nem köteleződött élete nagy gond számunkra: Sokszor tapasztalom családlátogatás alkalmával, hogy a fiatalok nem hajlandók lejönni az „emeletről” (sem kijönni a szobájukból) és szüleikkel együtt imádkozni, igét hallgatni. „Péter! Gyere le, mert vendégünk érkezett”- mondja a szülő. A fiatalok alig hallatják a hangjukat: „dolgom van”. Lehet, hogy feladat is van, de a facebookozás helyett értékelni kellene Isten igéjét és az imádságot! Ez pedig sok családban teljesen nóvum. Rég leszokták már, ha egyáltalán valaki elővette rég a Bibliáját, hogy jó azt kinyitni és jó elolvasni a Testvérnek az Isten Leveleit, amelyek nekünk és szeretteinknek szólnak, ahogy az ige is kéri: „Nyomatékosan kérlek titeket az Úrra, hogy olvassátok fel ezt a levelet minden testvérnek (27.vers)”. Ez azt jelenti, hogy a családtagoknak, fiataloknak, gyerekeknek is fel kell olvasni az igét! Hadd ismerjék meg a gyerekek is, hogy a szíveket is összehozza az ige és az imádság! Válni se kell, mert van Jézusunk, új szívünk, reménységünk, hitéletünk! Ez azt jelenti, hogy a szomszédomnak, presbiterkörzetemnek, gyülekezetemnek is jó felolvasni! És akkor a fiatalok is tudni fogják, hogy van Jézusuk, akire számíthatnak. Van gyülekezetük, lelkipásztoruk és tudják, hogy ők is reformátusok!
- „Kettő az egyben, három az egyben mentalitás” a hitélet terén is. Akárcsak a Nescafé esete mutatja, 3 az egyben, azaz sűrítve legyen minden? Jellemző a hitélet terén is az alkalmak, szolgálatok lealkudása, elhagyása, összecsapása, sűrítése. Egy fiatal házasságra készülő hölgy úgy nyilatkozott, hogy ő jár jegyes oktatásra, miért lenne szükség konfirmációra? Lelkipásztor testvérem meséli, hogy keresztelőkor mond egy áldást az össze nem házasodott ifjú párra. Mert máskor úgy sem jönnek már templomba! Végül már annyira liberális lett a társadalom, amelyben az egyének „majd később eldöntik” azt, amit már sokszor nem lehet, mert már késővé vált! Mert elaludt a lelkiismeret és a hitélet? Az ige pedig ezt írja: „Hiszen, valamennyien a világosság és a nappal fiai vagytok, nem vagyunk az éjszakáé, sem a sötétségé. Akkor ne is aludjunk, mint a többiek, hanem legyünk éberek és józanok!” (1 Thessz 5, 4-6)”. Azért is ingadoznak az ifjú generációk, és nem vallják meg hitüket, mert a szombat esti éjszakázásra „kell menjenek”. Vasárnap „hadd pihenjenek”, mondja a szülő! Egyesek pedig mutogatnak a fiatalokra (hol vannak a fiatalok?). Isten igéje adja a megoldást: mindent szépen és alaposan kell megtanulni és elvégezni, Isten igéje szerint „feddhetetlenül”, mert eljön az Úr és el kell számolni a fiatalságunkkal, életünkkel, szolgálatunkkal!
- Agresszió engedelmesség helyett. Az agresszió öntörvényűséghez, akaratoskodáshoz vezet. Sajnos általános lett az erőszak a társadalomban, a közutakon, a közösségi életben. Individualistává tett: én, én és csakis én a törvény! És halál-út lett a 81-es út, amely mellett lakom. Pedig még a damaszkuszi út is jobb lenne, mert ott egy lihegő, gyűlölködő Saulus is megtérhetett Jézus megjelenésével. Persze ez a mi reménységünk is. Hogy lesznek megtérések a Jézus megjelenésével, üzenetével. De van, aki már nem ér haza, sem a templomba, mert útközben autóbalesetben meghal. Mert fáradt, rohan, sok energiaitalt iszik és megtörténik a baj! Helyette tegyük fel a kérdést: mi az Isten akarata? Ne relativizáljuk Isten akaratát! Istennek nem akarata, hogy kijátsszuk az igét, a törvényt, kijátsszuk a lelkipásztort, kijátsszuk Jézust, kijátsszuk egyházunkat! Mert én, én, én lennék a fontos? Az én akaratom, és semmi más nem fontos! Ami jó az egyházamnak, Krisztusomnak, az engem nem érdekel? Nem akarják azt cselekedni, ami nem kötelező? Mégis el kell néha mondani, ami nem kötelező, de építő és áldott lehet: itt állok, másként nem cselekedhetek, mert Krisztusé vagyok, neki adtam a szívem! És el lehet mondani a számlálóbiztosnak, hogy igen én Krisztushoz tartozom! Mert ez által is erősödne a hit és a gyülekezet! Erre van időm, van hitem és van kedvem, mert Jézus akarja, hogy kövessük Őt! És ez ajándék, ez esély, ez áldás. Nem a statisztika kedvéért, hanem Jézusért! Pillanatnyi életcélok helyett, kövessük az Isten Bárányát, Jézust, aki hitvallásra, cselekvésre és örök életre hívott el minket.
- Imádkozzatok értünk (25. v) és velünk. Sajnos elmarad az imádság sok családban, akárcsak a gyerekbibliából való felolvasás, a családi áhítat, a hittan és az istentiszteletre való járás. Elmarad a hit hagyományozása. Bevásárló mentalitás jutott uralomra a hitéletben: itt egy kis akció, túl egy kis engedmény, de sehová se tartozom! Főleg, ha valamit kell tennem a gyülekezetért! Akkor már nem is vagyok református! Sokszor vesszük észre, hogy a temetési ügyeinknél, a keserves gyászban se igénylik az imádságot! Ha imádkozni kell, akkor gyorsan kirohanunk. Mert sietni kell? Pedig az imádságban nyerünk hitet és vigaszt. Így vagyunk együtt Jézussal, aki által megsegít Isten minden körülményben! Az egyházban a viszonyok sokszor jól indulnak, de sokan nem jutnak el a felelős cselekvésig és az elköteleződésig. Könnyebb eljutni az agresszivitásig! Nem becsülik meg azokat, akik fáradoznak, akik elöljárók az Úrban (1Tessz 5, 12), pedig az Ige erre figyelmeztet. Az Úr uralma helyett emberi „indulatok” maradnak? Azt kéri az ige, hogy tiszteljük azokat és imádkozzunk azokért, akik az Úrban fáradoznak értünk! Nem a hívők és lelkipásztorok leuralása, kicselezése, elnyomása az Isten akarata. Hanem a Krisztus követése és szolgálata, mégpedig Isten ereje és cselekvő akarata szerint! Lelkünkkel mennybéli csoda történik, ha megszeretjük Jézus szolgálatát. Mert a szolgáló Jézussal akkor lehetünk, ha neki szolgálva megmaradunk az Ő közösségében. „Aki naggyá akar lenni közöttetek, az legyen a szolgátok” (Mt 20, 26), mondja Jézus. Mert nincs más nagy közöttünk, nincs más akinek növekednie kell, csak Jézusnak. Nekünk pedig alább kell szállnunk (az emeletről, az agresszióból, másik kicselezeséből), ahogy Keresztelő János is mondta, az érvényes ránk is. Jézus az Úr és neki kell engedelmeskednünk!
- Mikor térnek meg közösségeink és pénzügyeink (pénztárcánk)? Mikor térnek meg a közéleti beszélgetéseink? Testvéreim, nagy gond a közélet ateizmusa! A pénzügyeink, egyházfenntartásunk és járulékaink befizetése is hálaadás nélkül történnek? Isten nélkül? Ez látszik a népszámlálási adatokban? Nem vallom meg, hogy református, hívő keresztyén vagyok, mert mit mond a biztos? Mit mond az utca embere, ha kiderül, hogy én református vagyok? Pedig semmi baj se lesz abból! Csak mennybéli áldás származik ránk, mert Jézus is azt mondta, hogy „ha valaki vallást tesz rólam az emberek előtt, az Emberfia is vallást tesz arról az Isten angyali előtt” (Lk 12, 8-9). Aki megtagadja Jézust az emberek előtt, azt Jézus is megtagadja az angyalok előtt! A gyülekezet nem a templomban, hanem a hétköznapokban él, ezért a hétköznapokban is Úr a Jézus. Őt kell megvallanunk minden körülményben. József Attila írta „se Istenem, se hazám”, s ez a poszt-ateista közéletre is érvényes, amely a hitetlenség összes fekete gyümölcsét megtermi! Kérdés, hogy mikor fog a közéletben élő ember, vagy gyülekezeti tag gyümölcsöt teremni? Annyira mindent tagadó emberek lettünk már ateizmusunkban, hogy már semmi alapja az életünknek? Akkor már csak egy lépésre vagyunk attól, amit ugyancsak József Attila írt: „ha kell embert is ölök!” Isten megtagadásával elromlik a közélet és a közbiztonság is! Már semmi gát, semmi határ, semmi védelem, semmi reménység! Csak egy kis határvonal, egy betű választja el az igazságot a gazságtól (az i-betű). Csak a Jézusnak való engedelmesség szabhat határokat. Jézussal és igéjével a Szentlélek átjárja a szíveket és csodákat cselekedhet, ha segítségül hívjuk Őt. Minket tanít, és mindörökre velünk marad.
- Hitünk megvallása az örökkévalóság megvallása is. Testvéreim! Mi nemcsak földi életre hívattunk el, hanem az örök életre („aki hisz a Fiúban, örök élete van”, Ján 3, 36)! A feltámadott és örökkévaló Jézussal az örökkévalóság része lehet a mi identitásunknak! Aki megtagadja Jézust, saját örök életét tagadja meg! Mint a gazdag és a Lázár példázata is mutatja (Lk. 16, 20-31)! Nagy közbevetés van az örök életbe került Lázár és az örök szenvedésbe került gazdag között. Akkor veszi észre, hogy Őt becsapták vágyai, és átverték, mert nem juthat már örök életbe. De akkor már késő volt. Pedig Jézus és a próféták és a lelkipásztorok is azért vannak, hogy figyelmeztessenek, mint a gazdag és a szegény Lázár példázata. Késő lehet számunkra is, ha nem hallgatunk se Mózesre, se a prófétákra! Ne hagyjunk mindent menni a maguk útján, hanem Jézust szolgálva, valljuk meg Jézusunk a hétköznapokban. 1937 októberében József Attila által írt verstöredék így kezdõdik: „Az Isten itt állt a hátam mögött / s én megkerültem érte a világot”? A hitvallás is lehet olyan kegyelem, amely által Jézus embereket szólít meg, ment meg, ragad ki a halálból! Hisszük, hogy a közéletben is velünk van és az Úr, aki Úr mindenek felett. Ámen
Jakab Sándor lelkipásztor Sárkeresztes-Moha Társegyházközség
2013-04-12
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése