Krisztus, az Isten háta mögött... avagy széljegyzet egy napló margójára.

Az idei évre is kaptunk meghívást egy kedves családtól, barátainktól, hogy az ország másik felében, egy kicsiny faluban lévő takaros parasztházukban, Abaújkéren tölthessünk el néhány napot. 

A nagy tervezések ellenére mégis úgy alakult, hogy előbb indulhattunk néhány nappal és így a hétvégét nem kellett az utazással töltenünk, hanem már berendezkedve, otthonosan ért bennünket a vasárnap.

Konfirmálni vagy nem konfirmálni: ez itt a kérdés

Már a címből kiderül, nem új témát vetek fel. De nem szeretném soraimmal csupán szaporítani a konfirmációval foglalkozó írásokat. Nem a grafománia vagy az önközlés íratja velem ezeket a mondatokat, sokkal inkább egy dilemma, ami évek óta nem hagy nyugodni. Sőt, a tanévkezdéssel inkább felerősödik bennem.

Megfelelni, de kinek, minek?

Magánéletben és a munkám során is azt tapasztaltam, hogy gyakorlatilag alig van ember, akinek ne lenne valamiféle megfelelési kényszere: szülők irányába, család irányába, barátok irányába, társuk irányába, főnök irányába... 

Vírus

Ha mostanában ezt a szót hallom, akkor egyből az Ebola szó jut eszembe. Amikor megjelent az első beteg Európában, akkor nyilatkozatokat lehetett olvasni arról, hogy ennek vajon milyen kockázata van a lakosságra nézve. Aztán több esetben az Ebola-gyanús eseteket is úgy kezelték, mintha az komoly veszélyt jelentene ránk nézve. Sokáig vezető hírként jelent meg a hírportálokon az a pár rövid cikk, amit ezzel kapcsolatban írtak.

Gondolatok a presbiteri elhívásról… A média felhasználásáról…

Dr. Huszár Pál főgondnok Presbiter című könyve kerülvén kezembe, visszaidéződtek a gondolatok a tavaly őszi, azonos témájú egyházmegyei, presbiteri konferenciáról, fenti szerző, és Köntös László egyházkerületi lelkészi főjegyző média témakörben izzó átéléssel elmondott szavai nyomán.

Mint földbe vetett mag, avagy egy keresztyén édesanya tusakodásai

Három gyermeket nevelünk. Csodálatosak és tökéletlenek egyszerre. Látom bennük a tehetséget, látom az értékeket, de sokszor szembetűnőbbek a hibák, a rossz nevelés gyümölcsei, mert tudom, hogy sok mindent elrontottunk mi, a szülők is. Főleg első lányunknál, akinél még tapasztalataink sem voltak, mit is jelent gyermeket nevelni. Sokat sírok miattuk, hol azért mert boldog vagyok és hálás, hol azért, mert bosszankodom és fájdalmat okoznak. Kicsi fiam nem tud ezzel mit kezdeni, néz kutakodva, néha meg is kérdezi, most miért sírsz anya?

Nyitottság, elfogadás, befogadás

Egy anglikán lelkipásztor barátommal beszélgettünk, tőle hallottam, hogy náluk nyitva van mindig a templom ajtaja, igaz el is loptak már szinte mindent, ami mozdítható, de bárki bemehet bármikor és ez tetszik nekem. (Emlékszem még ifis koromban milyen sokat jelentett számomra, mikor egyik nyári hetünkön bemehettem az ottani református templomba elcsendesedni, Istennel kettesben lenni.) Elmondtam, hogy nálunk sajnos ez nem így van, a templomok általában zárva vannak, csak az alkalmakra nyitjuk ki az ajtókat. Bár én is nagyon fontosnak tartom a biblikusságot, és a református hitvallásosságot is, mégis azt gondolom, hogy részünkről sokkal nagyobb nyitottságra lenne szükség. Ki kellene tárnunk a sokszor bezárt, vagy csak résnyire nyitott templomajtóink mindkét szárnyát és beengedni, behívni, beszeretni az embereket a gyülekezeteinkbe, hogy nálunk, közösségünkben, Isten hajlékában ők is otthonra, békességre, elfogadó és befogadó szeretetre találjanak.