Egy anglikán lelkipásztor barátommal beszélgettünk, tőle hallottam, hogy náluk nyitva van mindig a templom ajtaja, igaz el is loptak már szinte mindent, ami mozdítható, de bárki bemehet bármikor és ez tetszik nekem. (Emlékszem még ifis koromban milyen sokat jelentett számomra, mikor egyik nyári hetünkön bemehettem az ottani református templomba elcsendesedni, Istennel kettesben lenni.) Elmondtam, hogy nálunk sajnos ez nem így van, a templomok általában zárva vannak, csak az alkalmakra nyitjuk ki az ajtókat. Bár én is nagyon fontosnak tartom a biblikusságot, és a református hitvallásosságot is, mégis azt gondolom, hogy részünkről sokkal nagyobb nyitottságra lenne szükség. Ki kellene tárnunk a sokszor bezárt, vagy csak résnyire nyitott templomajtóink mindkét szárnyát és beengedni, behívni, beszeretni az embereket a gyülekezeteinkbe, hogy nálunk, közösségünkben, Isten hajlékában ők is otthonra, békességre, elfogadó és befogadó szeretetre találjanak.
Én kívülről jövök, a szüleim igyekeztek mindent megadni nekünk, de én nem keresztyén családban nőttem fel. Emlékszem, milyen jó volt először átélni azt a krisztusi, feltétel nélküli befogadó szeretetet, amit még hosszú hajjal tapasztalhattam meg 20 évvel ezelőtt a kunszentmiklósi református ifjúsági csoportban, mikor az első alkalomra elmentem. Úgy szerettek és fogadtak el, ahogy voltam és ez nagyon sokat jelentett! Később szintén az otthoni gyülekezetben egyik esti alkalmon egy idős gyülekezeti tag lépet oda hozzám, csak megszorította a kezem és ezt mondta: „Örülök, hogy itt vagy!” Isten szeretete áradt ebből az őszinte köszöntésből.
Néhány éve, mikor adventi koncertet tartottunk, a fehérvári baptista fiatalokat hívtuk meg. Meglepetés volt nekem is, sőt megvallom őszintén, hogy egy kicsit szokatlan is, mert ők új stílusban dicsőítették Istent. Amikor még én voltam az otthoni ifjúsági csoport tagja csak egy-két gitár és sok éneklő fiatal vett részt a dicsőítésben, de ez valami egészen más volt. Mégis nagyon örültem ennek az alkalomnak és ezzel nem voltam egyedül!
Hadd idézek néhány gondolatot egyik testvérünk beszámolójából: „A református templom nyitott ajtaja felekezettől függetlenül várta kis falunk minden érdeklődő lakóját. A székesfehérvári baptista gyülekezet ifjúsági csoportja adventi meglepetést tartogatott számunkra ezen a különleges délutánon. A találkozóra egész héten várakozással készültem, s a koncertre igyekezve a templomból kiszűrődő hangokat meghallva még jobban szaporáztam lépteimet. A zenekart meglátva – ekkor még hangoltak, próbáltak a fellépők- azonnali jóleső érzés töltött el, s a legelső gondolatom az volt, bárcsak minél többen eljönnének erre a rendezvényre. A templom hátsó részébe, a konvektor mellé ültem, s minden ajtónyitásnál megörültem egy-egy újabb belépőnek... Jól látható nyomai voltak, hogy a zenekar tagjai jól érezték magukat így együtt. A két énekesnő, s a négy ifjú fiatalember lénye teljes harmóniát árasztott. Az örömből fakadó énekszó, az előadók közötti teljes összhang, s az egymás iránt minden pillanatban megmutatkozó figyelmesség is kihatott az előadás magas színvonalára. A hangszerek is - hegedű, gitár, szintetizátor, dobfelszerelés - érdekes módon jól megfértek egymással. Az egyházi dalok kellemes dzsesszelőadásban való megjelenítése a padokban ülők arcára mosolyt hintett. Az előadásmód - helyszínhez méltó- visszafogottsága mellett is áradt az Istent dicsőítő dallamokon keresztül a béke, melegség, nemcsak az épület magas mennyezete, hanem a szívek felé is. A röpke egy órányi idő történése a várakozásomat felülmúlta, s kifelé menet a templomból - egy-egy tekintetet, hangfoszlányt elkapva- a legeslegjobb érzés az volt számomra, hogy ezt nemcsak én gondolom így. A szívemben mély nyomot hagyó örömöt, a koncert üzenetét magammal vittem, igazi lelki táplálékban részesültem. Hazaérve, az adventi koszorún, a soron következő rózsaszínű gyertyát gyújtottuk meg, s nemcsak a gyertya színe, lángjának ragyogása is kifejezte, hogy aznap örömvasárnap volt.”
Nemcsak a koncertnek örültem, még jobban örülök annak, hogy ezek a fiatalok a saját gyülekezetükben nem kitaszítottak, megtűrtek és megvetettek, hanem elfogadottak és befogadottak. A gyülekezetükben otthon érezhetik magukat, kibontakozhatnak és teret kapnak, hogy fiatalként, ha kicsit másként is, de megéljék a hitüket.
Én is hasonlót élhettem át az otthoni református gyülekezetben: nyitottságot, elfogadást és befogadó szeretetet tapasztaltam, és azt hiszem, erre van szüksége a ma emberének is.
Polgár Tibor Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése