2014. augusztus 19., kedd

Vírus

Ha mostanában ezt a szót hallom, akkor egyből az Ebola szó jut eszembe. Amikor megjelent az első beteg Európában, akkor nyilatkozatokat lehetett olvasni arról, hogy ennek vajon milyen kockázata van a lakosságra nézve. Aztán több esetben az Ebola-gyanús eseteket is úgy kezelték, mintha az komoly veszélyt jelentene ránk nézve. Sokáig vezető hírként jelent meg a hírportálokon az a pár rövid cikk, amit ezzel kapcsolatban írtak.


Mi az, amit tudunk? Sajnálatos módon meghalt több, mint 2000 ember ebben a vírusban. A kiindulási pont Nyugat-Afrika, ahonnan a többi kontinensre is át-átkerült néhány beteg, akik közül van, aki már meghalt. Továbbgondoltam azt is, hogy vajon lehet-e egyáltalán világméretű járványról beszélni. A föld több mint 7 milliárd lakójához viszonyítva ez a szám elenyésző. Van-e akkora súlya ennek a vírusnak, mint amit akár csak én is tulajdonítok neki?

Nem akarom a vírus súlyát alábecsülni. Nem akarom azt mondani, hogy mindezzel nem kell foglalkozni. Sőt, én magam is foglalkoztam vele. Végiggondoltam, hogy vajon miért is tűnik félelmetesnek ez a vírus. Azért, mert csak kísérleti jellegű ellenszerünk van ellene. Azért, mert a lappangási ideje nagyon változó. Azért, mert teljesen le kellene zárni határokat, vagy éppen repülő járatokat kellene törölni ahhoz, hogy teljes biztonsággal kimondhassuk, sikerült megakadályoznunk a vírus terjedését.

A gondolataim azonban ennek kapcsán egészen más irányba mentek tovább. Van fizikai módon támadó vírus. Van virtuálisan, a digitális világban romboló számítógépes vírus. Amivel azonban keveset foglalkozunk, hogy van lelki vírus is. Olyan támadások, olyan hatások, amik a lelkünk védekező képességét ássák alá. Akkor ért el minket a lelki vírus, amikor nem látjuk meg a jót. Amikor nem hisszük el, hogy az imádság ereje fantasztikus energiákat szabadít fel. Amikor úgy gondoljuk, hogy a keresztyénség egy korábbi letűnt világnak a terméke, amelyiket itt még hagynak kimúlni, de aztán nincsen tovább. A lelki vírus akkor ér el minket, amikor nem tudunk védekezni a sötétség, a rosszindulat, a gonoszság ellen, amikor csak azt látjuk meg, ami nehéz és ami rossz.

Ez a vírus pedig globálisan terjed. Nem lehet karanténba zárni. Ott van az interneten, ott van a televízióban. Pár nappal ezelőtt, hosszú évek kihagyása után, ismét végignéztem egy kereskedelmi csatorna híradóját. Az elejétől a végéig nem volt más, mint katasztrófa híradás. Arról szólt, hogy hol volt baleset és hányan haltak meg. Felrobbant egy garázs, amiben éppen pálinkát főztek. Óriási vihar volt és annak milyen következményei lettek. A sorban pedig, fél órán keresztül nem volt egyetlen jó hír sem. Nem volt olyan, ami felemelhette volna a lelkünket, ami megmutathatta volna, hogy a szomorú és tragikus esetek mellett hála Istennek, vannak pozitívumok is.

Azt régóta tudom, hogy a jó hír, nem hír. Azt nem olvassák az emberek, az úgymond nem érdekel senkit. Ezért van, hogy az olyan emberek, akiket elkapott a lelki vírus, akik csak a rossz hírt hallják meg, mert azzal lehet foglalkozni, arról lehet beszélgetni másokkal, azok nem hallják meg a Krisztusról szóló jó hírt, az evangéliumot. A veszély pedig – ismétlem – globális veszély! Nem tudjuk elzárni ezt a vírust a gyerekeink elöl, nem tudjuk kizárni a saját életünkből. Körülvesz minket, hogy maga alá gyűrjön.


A végén mégis a jó hírrel zárom. Mi ismerjük az ellenszert. Mi tudjuk, hogy Krisztus mindent legyőzött. Akinek az életében ott van az evangélium öröme, azt nem győzheti le a lelki vírus, hanem imádságban, Isten felé fordulásban megmarad lelkében az öröm, a derű, a békesség. A mi feladatunk pedig az, hogy terjesszük az ellenszert, adjuk tovább az örvendetes jó-hírt, az evangéliumot.

Szabó Előd

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése