"Jó csapat!"

„Jó csapat!” - mondja nagy vágyakozással a kis piros autó kisfiam egyik kedvenc meséjében (Verdák), de azt hiszem ez mindannyiunk egyik nagy álma. Főhősünk a film elején még csak azt látja, hogy van nagyobb, gazdagabb, úgy véli jobb csapat, mint az övé és gyakran arról álmodozik, hogy egy napon ő is ennek a csapatnak lesz a versenyzője. Érdekes, hogy a film végéhez közeledve azt látjuk, hogy valóban nagyon nagy lehetőséget kap a fiatal autó, meghívást ebbe a szuper csapatba.

De addigra már minden megváltozik, egy olyan jellemformálódáson megy keresztül, hogy megköszönve a lehetőséget, őszintén, szívből mondja: Köszönöm, de én a csapatomtól kaptam egy nagy lehetőséget és kitartok mellettük! Addigra megértette, hogy ha kisebb is és szegényebb is az öreg rozsdás verdák csapata, mégiscsak az övé, és ők azok, akik mindvégig mellette álltak, támogatták őt, kitartottak mellette. A film végére megváltozik a fontossági sorrend és a korábban magára oly büszke versenyautó kezdi belátni, hogy nélkülük soha nem tudott volna idáig eljutni.

Mit is akarok ezzel mondani? Sokszor panaszkodunk mi is, hogy nem jó a csapat, meg hogy nincs is igazán csapat, nincs aki segítene, nekem kell mindent csinálnom, de erről mi is tehetünk! Biztosan van a miénknél nagyobb, sikeresebb, gazdagabb csapat, nincs is ezzel baj. Szerintem azonban mindenütt van! Ahol nincs, ott pedig kialakulhat egy jó csapat. Igaz, hogy sok befektetett idő és energia mellett is lehet, hogy évek kellenek hozzá, hogy néhány munkatársat be tudjunk vonni és ők egy-egy szolgálati terület felelős vezetőjévé váljanak. Lehet, hogy olyan örökséget kaptunk, ahol már jól működő munkatársi csapat vesz körül minket, de olyan is előfordulhat, hogy egyáltalán nincs még csapat és ezt a szervezői munkát elölről kell kezdeni. Ne feledjük azonban, hogy a lelkipásztori szolgálat nem egyszemélyes vállalkozás, és a feladatunk a misszió sem. Magunk alatt vágjuk a fát, ha mindent mi akarunk egyedül csinálni. Egyre inkább kezdek rájönni, hogy bátran kiengedhetek a kezemből szolgálati területeket még akkor is, ha ez kockázattal jár és nemcsak nekem tehermentesítés ez, hanem a gyülekezet javára is van, sőt, aki így megtalálja a helyét, feladatát, szolgálatát a gyülekezetben, az igazán aktív tagja lesz a közösségnek és sokkal inkább sajátjának fogja érezni azt.

A kockázatok ellenére én azt tapasztalom, hogy Isten minden emberi gyengeségünk ellenére megáldja az ilyen bátran hitből tett lépéseket. Mi például azért kirándulunk olyan sokat, mert valaki a gyülekezetből örömmel vállalta ezeknek az alkalmaknak a szervezését, de a szeretetszolgálat is sokkal fapadosabb lenne, ha nem lenne néhány olyan elkötelezett gyülekezeti tagunk, akik szívvel lélekkel ütik a vasat és motiválják a gyülekezet egész közösségét. Ha csak én csinálnám, akkor fele ennyi kirándulás és fele ennyi diakóniai munka sem valósulhatott volna meg például az előző esztendőben.

Valljuk meg őszintén, nem könnyű teret adni, csapatot építeni, megtalálni a munkatársakat, de érdemes, és meggyőződésem, hogy keresni kell, mert valószínűleg mindenütt vannak segítőkész, aktív gyülekezeti tagok, akik elkötelezett munkatársakká válhatnak. Hol többen, hol kevesebben, de mindenütt lehet találni Testvéreket, akik szívesen állnak a szolgálatban a lelkipásztor mellé. De bátran tágíthatjuk a kört hiszen nemcsak helyi, gyülekezeti szinten, de 4-5 lelkipásztor és gyülekezet összefogásával kis köri, sőt egyházmegyei, kerületi szinten is van csapat, amit egyre jobbá, aktívabbá a közösség megélése és az együtt munkálkodás szempontjából egyre intenzívebbé tehetünk.

Az az ifi ahol hitre jutottam azért is működött olyan jól, mert nagyon sok mindent együtt csináltunk. Együtt sportoltunk és együtt kirándultunk, együtt szolgáltunk és együtt töltekeztünk fel lelkiképpen, egy csapat voltunk, és talán azért is működött olyan jól, mert nem egyikünk vagy másikunk volt a csapatkapitány, de egyre többen lettünk, akik Őt akartuk követni, hozzá igyekeztünk igazítani az életünket!

Miért ne lehetne ez így ma is kicsiben és nagyban. Ha nem is sikerül mindig egy ütemre és egyforma erővel, intenzitással, lendülettel csinálni, de mégiscsak egy hajóban evezünk, egy csapatban játszunk, nem farkastársai, hanem Testvérei vagyunk egymásnak! A csapat kapitánya pedig, ha Őt követjük, győzelemre vezet minket és segíti a hajónkat a biztos kikötő felé. De mi is kellünk ahhoz, hogy jó, hogy egyre jobb csapat legyen a miénk.

Az úton pedig, amelyen együtt vagyunk és munkálkodunk, Isten segítsen meg minket abban, ha különbözőek vagyunk is, hogy egyre inkább igazi közösséggé formálódjon a csapatunk.

Ő segítsen nekünk abban, hogy mi, gyülekezetben szolgáló lelkipásztorok is rácsodálkozhassunk a bevezetőben szereplő főhőssel együtt, hogy ez a csapat, ez a gyülekezet, amelybe helyezett engem az Úr, mellettem áll, sőt kitart mellettem, számíthatok rá, velem van, szeret, sőt sokkal jobb, mint amit érdemlek. Elégedjünk meg közösségünkkel, ugyanakkor tegyünk meg mindent azért Isten Lelkének segítségével, hogy egyre jobb legyen a mi csapatunk is!

Polgár Tibor