Ezzel a címmel olvastam a közeli múltban egy cikket egy észak amerikai keresztyén honlapon. A cikk tulajdonképpen egy vázolt beszámoló egy kérdőíves felmérésről. Én magam elkövettem azt a hibát, hogy nem rögzítettem az olvasmány helyét és így most csak az első jegyzeteimre vagyok utalva, amelyet a cikk olvasása után, egy előadásra felkészülvén, vázlatként lejegyeztem. De talán jobb is, mert a kérdések itt a lényeges szereplők, mármint, hogy egyáltalán kérdezünk-e egyházi életünk bizonyos jelenségeivel, tapasztalataival kapcsolatban, avagy elfogadottnak tekintjük a tényeket, amelyek következményei pl. sorvasztják vagy éppen emelik a mérőszámokat.
A kérdés felvetését, miszerint miért is hagyják el keresztyén egyházunkat, gyülekezeteinket a fiatallá cseperedő gyermekek, illetve miért távoznak megszomorodva, amolyan mai “gazdag ifjúként” sokan, akik érdeklődve, szintén kérdésekkel telve érkeztek a gyülekezet közelébe, mindenki a maga módján fogalmazza meg. Nos, én úgy tapasztalom, hogy az egyház jelenleg aktív tagjai, mondjuk, akik még mindig járnak templomba olyanok, mint egy önkiszolgáló áruház dolgozói, akik csak állnak és nem fordítanak elég figyelmet arra, hogy akik belépnek ebben a “boltba”, azok nem nagyon értik, tudják, hogy mi is rejtezik a polcokra rakott tetszetős csomagolásokban. Amikor valaki dolga végezetlenül, “vásárlás nélkül” távozik, vagy nem jön többet, akkor nagyon szomorúan megállapítják a templomosok, lelkészükkel együtt, hogy bizony már megint, ebben az évben is kevesebben vagyunk, mert meghaltak a régiek közül sokan és ránk is ez a sors vár, a Mennyei Atya kegyéből reméljük nem a közeli jövőben. Talán ez a tapasztalat tette az egyházakat túlzottan is védekezővé. A mai hatvanas, hetvenes éveiben járók túlnyomó többségének az a demoralizáló, félelmet keltő élménye van évről-évre, hogy bizony nagyon is aktuális az igei bíztatás: Ne félj te kicsiny nyáj... De azért belül mindenki fél egy kicsit. Hol ettől, hol attól. Máskülönben nem mondatott volna a bátrak közösségének: Ne féljetek.
1. Az egyház túlzottan védekező
Visszatérve az amerikai felmérés kérdéseire és válaszaira, azt azért elmondom, hogy Amerika messze van és talán egyre messzebb. Azt viszont állítom, hogy ami ott egyszer beköszön, az beköszön itt is Európában, még Magyarországon is. Ez a tapasztalat végigkísérte az én életemet is, vegyük példának a popkultúra megjelenését, a technológiai fejlődést, a lelki lerombolódást, vagy éppen a globális rendszereket. Ilyen módon gondolkozva, ha nem is ma de holnap bizonyosan itt is relevánsak lesznek azok a jelenségek, amelyekről ma még nem beszélünk.
A megkérdezett fiatalok 25%-a – állítja a forrás - azt mondja, hogy az egyház mindent demonizál, ami az egyházon kívül van. Mindent saját rendszerén belül akar megoldani és félelemmel tekint a külvilág aggasztó jelenségeire. A gonosznak tulajdonít minden negatív jelenséget és igyekszik kint hagyni az előszobában azt, amivel a tagok érkeznek, nem csak ernyőt és botot, hanem minden olyat, ami elvonhatná a figyelmet pl. az igehirdetésről. Eközben válasz nélkül hagyja a szívekbe mégisccsak becsempészett kérdéseket, amiket a fiatal igehallgatók ott rejtegetnek, titkos válaszokra várva. Mivel nem kapnak választ, máshol kérdeznek. Talán éppen egy olyan helyen, amelynek létezéséről éppen a templomban értesült, mint kárhozatos egyházon kívüli jelenségről.
Másik 22% azt mondja: az egyház ignorálja a valódi világ problémáit. Ez egy nagyon nehéz döntés eredménye. Abban a nagyon is limitált hatókörben, ami pl. egy szórványkörülmények között élő gyülekezet istentiszteletét illeti, arra a fél, vagy egy órára magunkról beszéljünk vagy Istenről? Elgondolásom szerint mindkettőről, úgy hogy az egyház és a világ fölötti Úr elé visszük kédéseinket és erre megtanítunk másokat is.
18% szerint az egyház túzottan aggódik a mozi, a video játékok és a zene hatásai miatt. Hát igen, a popkultúra óriási konkurrencia. A hatásai ma még teljes egészében beláthatatlanok.
2. Gyakran sekélyes az egyházi stílus
31% szerint “uncsi” az egyház megjelenése. Hát igen. Elfogadottságunk mérőszámai Magyarországon a klasszikus zene rajongóival állnak párban. Talán sok a személyes egyezés is, aki koncertre jár, jár templomba is, és viszont. Milyen útak vezetnek és merre és persze ma már ez is kérdés: milyen áron? A felfelé menő út az akadémiai magasság. Ebben már jó hírek vannak, hiszen a teológiai és lelkész képzés akkreditált része a felsőoktatásnak, a tudományos minősítő szinteket innen is veheti, aki képes rá. A teológiai tanárok, egyetemi tanárok, akár MTA tagok is lehetnek. Az alapokhoz szintén egyre szélesedő elérés kínálkozik a közoktatásban résztvevő iskolafenntartó egyházak és intézmények területén. Már csak néhány nemzedék és az egyházi iskolák igazi minőséget képviselnek, és ismét elfogadottá válik, hogy a “papok”-hoz iskolába járni jó dolog. A középmezőnnyel van talán még egy kis probléma. Az egyházi felnőttoktatásban talán az a probléma, mert hitet akarunk oktatni, hasznos, evilági ismeretek helyett. A népfőiskolai rendszer nemcsak egy országot, hanem a képzést szolgáltató egyházat is elfogadottabbá tenné éppen azokban rétegekben, ahol jelenleg teljesen irreleváns.
Az a hely ahol olyanokról beszélgetnek, amiről fogalmam sincs az valóban uncsi.
24% szerint nem karrier kérdése az egyházhoz való tartozás. Sokan mondják, hogy nem is lenne jó. nem is kéne erőltetni, meg nem is lenne biblikus így tenni kötelezővé, vagy legalább is elvárhatóvá az egyháztagságot. De, mondjuk az önkéntesség tanulására, gyakorlására jó teret nyújthatna az egyház. Ahol megteszik, ott ez működik.
20% szerint a Biblia nem érthető és ez talán a legfájóbb: Isten hiányzik az egyházból! Ez majdnem az a jelenség, amikor jelszóvá lett: Istent igen az egyházat nem. Kicsiben kezdjük és megfelelő időben a képzéseket, hogy érthető legyen minél több ember számára a Szentírás. Ezt teszik és gyakorolják a bibliatársulatok. Sikerük éppen abban van, hogy nem felekezetként, hanem az Üzenet továbbítóiként lépnek fel. Hogy Isten hiányzik az egyházakból? Mit lehet erre az állításra felelni? Semmiképpen sem kéne hangsúlyozni miszerint téves az a feltevés, amely szerint nincs ott Isten az egyházban, hanem rámutatni, hogy valójában hol van és honnan szólít meg bennünket, embereket.
3. Az egyház a tudomány ellenségeként lép fel
35 % -a az amerikai fiataloknak úgy véli, hogy az egyház túl biztos a dolgában és minden kérdésre tudja a választ, 29 % mondja, hogy az egyház tudományellenes, 23% a teremtés és/vagy evolució vita miatt távolodott el, pedig sok közülük keresné a megoldást.
Ez azt jelenti, hogy jobb önkritikusnak lenni időben, mint nevetségesen későn megváltoztatni egy dogmát. Reformatizálni és erről a lehetőségről többet beszélni.
Ezek a fentebb említett kifogások, illetve azok a területek, amelyekről szólnak, mindig is, ma is az ifjúi érdeklődés középpontjában vannak. Én például nagyon érdekesnek tartanék egy olyan sorozatot, ahol a teológia tudomány szolgálólányaiból kifejlődött önálló tudományok, most elfogadnák, helyére tennék a teológiát, mint pl. a fizika, vagy a matematika segédtudományát.
4. Az egyház ítélkező a szexualitással kapcsolatban
17% szívesen beszélgetne ezekről az életkérdésekről, de tévedéseit szégyellené, ezért nem osztja meg ebbéli gondjait egyházával, annak képviselőivel. A szexualitás, vagy röviden sex iránt, amivel ma bármit el lehet adni, a figyelmet föl lehet kelteni, ez nem maradhat érinthetetlen, illetlen tematika az egyház számára, semmilyen szinten.
A házasság előtti és belüli életjelenségekről, a magánbűnökről és közerkölcsökről, az azonos neműek vonzalmáról, készségesen és képzetten állást foglalni tudó lelkész, de méginkáb egy dikónus, ifjúsági vezető páratlanul sok embert ér el.
Az amerikai fiatalok 40% szerint az egyház tanítása a születésszabályozásról és a szexről ódivatú. Hát meglehetősen. Bár azt gondolom itt római katolikus tanítás van a célkeresztben. De nekünk, akiknek lelkészeik, ha nem is kötelezően, de házasságban, családban élnek.
Volt már a kezemben olyan könyv, ami a szexről szólt keresztyén szempontokból, nos ha ebbe beleolvas egy fiatal, hát nyerítve kacag rajta. Még nincs megírva ez a könyv, de valaki már látta volna és hetedikeseknek, nyolcadikosoknak is alkalmas, akkor szóljon, kérem.
5. Vívódnak a keresztyénség ama dogmájának elfogadásával, hogy magát egyedül üdvözítőnek tartja
29% azt mondja, hogy a keresztyén egyház azért tesz így, mert fél a máshitüekkel foglalkozni. 22% mondja, hogy a keresztyénség olyan, mint egy countryclub: "csak beltagoknak". Ez a meghasonlás éppen a kálvini predestináció tan hirdetői számára egy kiváló terület lehet a meggyőzésre, a hit szárbaszökkentésére.
6. Barátságtalan a kételkedőkkel
36% ezért nem tud,/ nem mer rákérdezni életkérdéseire, 23% mondja: intellektuális kétségeim vannak, valamint az egyház nem segít depressziómban és érzelmi kérdésekben.
Óriási tömegek vágynak valakivel beszélgetni úgy, hogy a partner rendelkezzék befogadókészséggel, ne legyen ítélkező és ne legyen barátságtalan azokkal, akik kételkednek a válasz hitelességében. Mivel még a nyugati világban is csak a felső középosztály engedheti meg magának a pszichológust, a tömegek egyszerűbb és nem mellékesen olcsóbb megoldások felé keresnek. Ahol azért van valami interakció is, de persze szabályozható mértékben.
Az ismerkedési oldalak látogatói nem csak ismerkedni akarnak, hanem elsősorban magukat megmutatni. (lásd Ady E.) Tanítványaim szinte mindegyike fennt van ezen a bizonyos oldalon és “kétpofára fogyasztja” az adott lehetőségeket, bugyutábbnál bugyutább kérdéseket válaszolnak meg, feladatokat oldanak meg, önként elmesélik titkaikat ( Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek: Karinthy). Ezek elsősorban érzelmi töltésűek, de azért marketing értékük ezeknek is van. Az összes többi értékes adataikat pedig önként és dalolva adját át a “nagy testvérnek” aki majd tudja, hogy mi kell nekünk fogyasztóknak.
Nincsen ezeknek a gyerekeknek szüleik? Egyházuk, lelkészük?
A mai legnépszerűbb közösségi oldalakon automata modulok adnak generált választ a lelki életet érintő kérdésekre. A pogány jósdák jámbor műintézetek voltak ezekhez képest.
Mindenki szidja ezt az oldalt, de mivel barátságos és a lényegre szorítkozik, senki nem hagyja el, vagy ha mégis, akkor később visszatér.
Van mit tanulnia az egyháznak? Van. Vannak-e jó példák? Vannak. Be kell vallanom, hogy az egyházi médiakommunikáció új igehirdető műfajait én már nem nagyon élvezem, persze nem is nekem írják. De ahogy látom nem is sikertelenül teszik dolgukat a digitális univerzum igehirdetői.
A +1 alcím: Persze vannak, akik maradnak!
Ez az én magyar alcímem, mert én is tudom és tapasztalom, hogy a maradék mindig megmarad és nem csak “kikonfirmálók” vannak. Van olyan volt hittanosom, aki ma már kitünő, fiatal, családos lelkész. Nem kell Amerikáig elmenni a tapasztalatokért. Iskoláink páratlan lehetőséget adnak az egyház számára. Nem kevesebbet jelent ez, mint megtépázott renoménk újraépítésének lehetőségét, és azt hogy mi az egyház is rengeteget tanulhatunk közvetlen élményekből, a tanítások fogadtatásából, a korosztályok befogadóképességének változásából, a gyermek által megközelíthető már eltávolodot, vagy inkább soha itt sem volt szülők megközelítéséből.
Publicisztikailag itt már a vége felé kéne jönni valami bíztatásnak is. Merthogy az egész cikk azért íródott, hogy idáig eljussunk. Amerikában körülbelül ezek miatt a fentebb felsorolt okok miatt távoznak a fiatal egyházelhagyók. De nem mennek messze, ott maradnak a közelben, abban a világban ahová az egyháznak a küldetése szól.
Talán picit változik az egyház módszere, ahogy az idők során többet és többet tapasztal. De a természete nem, mert az nem tőle származik, hanem Istentől, aki tudvalévő nem változik. Reménységünk így szerencsére nem az egyházban, annak tagjaiban, papjaiban, érkezőiben és távozóiban van, hanem benne, az Örökkévalóban, aki uraknak Ura.
Dusicza Ferenc, Csajág
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése