2010. december 30., csütörtök

Vörösiszap katasztrófa keresztyén szemmel

Sándor József

Mint azt a híradásokból tudjuk, és nyomon követtük, 2010. október 4-én az Ajka melletti Kolontárnál megtörtént, amire senki nem mert gondolni, az elszabadult vörösiszap sok ember életét döntötte nyomorúságba. Ha pedig baj van, mindig feltesszük kérdéseinket. Egy volt hittanosom, középiskolás diák kérdezte egyből: „Hol volt Isten, amikor ez történt? Miért történt ez meg?”
Van, amikor rossz kérdéseket teszünk föl, mint az előbbi kettő is. Vannak kérdéseink, amikre nem tudunk felelni, de vannak, amikre Isten Ígéjében feleletet találunk. Az ember minden tudása semmivé lesz, ha Isten titkos terveit akarja önerejéből kifürkészni, de az Úr kijelentéséből tudhatjuk azt, amit feltétlenül szükséges ismernünk.

Nem minden dologért Isten a felelős, de minden az Ő engedélyével történik, mégpedig mennyei okkal, és mennyei céllal. Egyszer egy képeslapon a következő mondatot láttam: „Előbb Isten elé kerül minden, ami téged ér!” Hiszem, hogy ez így van, és Isten soha sem követ el hibát. Csak az ember. Már a kérdések felvetésében is. A „hol” és a „miért” kérdéseknél talán azt kellene kérdezni: „Hol volt az ember, amikor Isten annyiszor hívta, kereste, szólította?” „Miért süket sok ember szíve az Isten szeretetének meghallására?” „Vajon miért nem keresi az ember az Urat, amíg teheti?”
Sok gyülekezeti taggal együtt gondolkodtunk a városunk határában történt katasztrófáról, és megdöbbenve látjuk, hogy a várt lelki hatás elmaradt. Jób könyve azt mondja: „A nyomorultat a nyomorúság által menti meg, és a sanyargatás által nyitja meg fülüket az Isten.”(Jób 36,15)
2001. szeptember 11-e után zsúfolásig megteltek New York templomai, imaházai, mert elkezdték keresni az Urat fájdalmukban. Nálunk nem hogy nem teltek meg a templomaink, de még csak nyomát sem tapasztaltuk az emberek Krisztus felé fordulásának. Ez az igazi katasztrófa! Nem a vörösiszap, hanem az, hogy a magyar ember még a nyomorúságban, a mélységben sem válik megszólíthatóvá az Úr számára.
Az ajkai református gyülekezetben évek óta imádkozunk ébredésért, a környék lelki megújulásáért. Reménykedünk, hogy Isten kegyelme ezt a tragédiát is fel tudja használni sok ember megmentésére.
Hatalmas megmozdulás volt egyházunkban is, ahogy az egész országban. Sok ember szíve megmozdult, és kereste a módját, hogyan segíthet. Jó volt látni az összefogást, az áldozatkészséget, a segítő jobbokat. Sajnos a hatalmas segítség nyújtás mellett a katasztrófa után pár héttel tapasztalhattuk az emberi jellem alantasabb vonásainak megnyilvánulásait is. Egyesek szemében felcsillant a nyerészkedés lehetősége, és üzletet csináltak mások tragédiájából, például a segélyszervezetek által a károsultak számára bérelt albérleti díjak, és a korábban eladhatatlan, olcsó ingatlanok árai is a magasba szöktek.
Mit tehet az egyház, a hívő ember ott, ahol sokan megjelentek, hogy segítsenek? Vajon tud-e többet adni a keresztyénség a segélyek szétosztásánál? Hiszem, hogy igen. A keresztyén embernek van valami többlete, mint a világi segélyszervezeteknek. Ez a többlet maga Krisztus személye, szeretete, evangéliuma. Nekünk többet kell adnunk annál, ami csak a testről való gondoskodás: ruhaadomány, élelmiszer, orvosi ellátás. Ezek is nagyon fontosak, ezek nélkül nem lehet csak az evangéliummal előhozakodni. De a diakóniába, krisztusi szeretetbe „csomagolt” evangélium hitelessé lesz a bajba jutott emberek előtt. Akinek házát, vagyonát, esetleg gyermekét, családtagját vitte el az iszap, nem adhatunk csak szavakat: „szeret téged az Isten”. De ha felkaroltuk, körül vettük szeretettel, befogadtuk, meglátogattuk, együtt sírtunk vele, segítettük adománnyal, utána és közben már mondhatjuk neki: „ha ez történt is veled, akkor is szeret téged az Úr! Ő egyszülött Fiát, az Úr Jézust adta érted, hogy te élhess örökké.”
Úgy vélem, hosszú távon sok feladatot, de még sok drága lehetőséget is ad az Úr ezáltal a katasztrófa által, hogy az Ő szeretetét, váltságát sokan megismerjék. Egyházunknak, református népünknek pedig – bár sokszor megfáradunk, erőtlenek vagyunk, tüzünket vesztjük –, nem szabad elfelednie a Biblia üzenetét:

„Ha a nyomorúság idején gyenge vagy, kevés az erőd. Mentsd meg azokat, akiket halálra visznek, és ne fordulj el azoktól, akiket a vesztőhelyre hurcolnak! Ha ezt mondanád, hogy erről nem tudunk, az, aki a szíveket vizsgálja, beléd lát, és aki a lelkedet őrzi, ismer. Ő megfizet az embernek cselekedete szerint.” (Példabeszédek könyve 24, 10-12)




A szerző lelkipásztor, Ajka

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése