Nagyon nehéz manapság ünnepek idején a válogatott ünneprontásokról, köztük a szeretetlenségről, igazságtalanságokról, mikrofonba gagyogott, sosemvolt, eredetieskedő, kegyesnek szánt szófordulatokról (egy példa a sok közül: Istengyermek vagy gyermek Jézus helyett – „Jézusgyermek”) megfeledkezni. A gyermek Jézus – maradjunk az Ő elnevezésében bátran hagyományőrzők – azonban mindig készít vigaszt a megszomorítottaknak, ünnepükben megzavartaknak. Ilyen karácsonyi ajándék, ilyen karácsonyi vigasz volt 2010 decemberének megszentelt napjaiban a Pápai Református Gyűjtemények látszólag teljesen dísztelen, mégis mindennél ékesebb karácsonyi üdvözlőlapja.
Ezen a lapon nincs semmiféle édeskés-harsány vagy visszafogott-ízléses karácsonyi „csendélet”, csupán néhány, a Heidelbergi Kátéból vett mondat, a valamikor Pápán munkálkodó Huszár Dávid, e jeles „könyves ember” szövegének jól olvasható, tiszta betűképet mutató másolata, amely mai magyar helyesírással így hangzik: „Mi hasznát vészed a Krisztus szent fogantatásának és születésének? FELELET. Ezt, hogy minekünk Közbenjárónk, aki az ő ártatlanságával és tökéletes szentségével az én bűneimet, mellyekben fogantattam, el fedezze, hogy Isten elébe ne menjenek.” Azaz: Jézus születése olyan megtisztulást kínál számunkra, amelynek oltalmában az eredendő bűn és életünk során összegyűlt vétkeink nélkül, megtisztulva léphetünk Isten ítélőszéke elé. Ez a szerény kis lap nem idézi fel a mai „céges karácsonyi bulik”, tartalmatlan munkahelyi ünnepelgetések, gyomorszorító eszem-iszomok üres és felszínes világát, nem ígér semmi „kellemes”-t, semmi csillogót, de hitelesen „áldott”-at igen, olyan áldást, amelyre nagyon nagy szükségünk van, gyengeségeinkben, űzöttségünkben megerősítő útravalóként, az Úr 2011 esztendejében éppúgy, mint életünk minden további karácsonyán és év-fordulóján. Egyben ékes példa ez a puritán üdvözlőkártya arra is, hogy az ajándék nem akkor nagybetűs, ha sokba kerül. Jómagam például az elmúlt karácsony legbecsesebb ajándékának tekintem ezt a néhány sort, amely „karácsonyfás” szobánkban már ádvent utolsó napjaiban is világított.. Szürkés alapon, fekete betűkkel, a régi idők írásmódját követve, mégis minden mulandó bóvli-fénynél, sisteregve meghaló csillagszórónál fényesebben. Igen, az emberi rosszakarat karácsony táján gyakran felerősödik. Sokakat sok lelki és tárgyi értéküktől, gyakran még az emberi méltóságuktól is igyekeznek tőlük minden morzsányi örömet elirigylő ellenségeik megfosztani. De elég egy ilyen, józanságában, szigorú és tiszta logikájában is költői párbeszéd-töredék ahhoz, hogy mindenki, akit megszomorítottak és megaláztak, felemelje a fejét és azt mondja. „Istenem, ezzel a pár sorral nekem is üzentél. Köszönöm értünk tett áldozatod, emberré születésed tőlünk el nem vehető drága hasznát, amely maga az Ajándékok Ajándéka.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése