Kisiskolás voltam, mikor először hallottam a böjtről. Nem értettem. „Mi a böjt? Miért nem esznek ilyenkor az emberek?” - kérdeztem a nagymamámtól. Nagymamám ennyit mondott, miközben a levest kavargatta: „Az katolikus dolog. A református böjt az, amikor nincs mit enni.” Sokáig én is ezzel a lenézéssel tekintettem a böjtre. Az olyan katolikus dolog, mi szabadok vagyunk ettől. Különben is csak külsőség az egész, akkor meg minek böjtölni?
Ma máshogy tekintek a böjtre. Számomra a böjt az imádsággal kapcsolódik össze. Rengeteg féle imaforma van, még a személyes imán belül is sok-sok stílust lehet megkülönböztetni. A böjt a test imádsága. Amikor nemcsak szavaimmal, gondolataimmal, érzéseimmel vagyok benne az imádságomban, vagyok jelen Isten előtt, hanem teljes testi valómmal. Odaszánom a testemet is az imádságra.
A Heidelbergi Káté első kérdésére adott válaszban valljuk, hogy testestől-lelkestől Krisztuséi vagyunk. A hitünket, vallásunkat azonban túlságosan intellektualizáljuk. A fejünkben élünk és a fejünkben hiszünk. A test másodlagossá vált. Bár mai korunkban a testkultusz egyre nagyobb teret hódit, keresztyénségünkben a test még mindig háttérbe van szorítva. Mintha a test nem lenne fontos vagy valamiféle hamis prüdériából nem beszélünk a testünkről, nem foglalkozunk vele. Esetleg sajátos, szinte középkori elveket vallva azt gondoljuk, hogy a test csupán csak a bűn melegágya, a hit ellensége, és ha minél jobban kiszorítjuk az életünkből a testet és mindent, ami hozzá tartozik, annál jobban megóvjuk magunkat a testiségtől. Közben nagyokat eszünk, iszunk – akár mértéktelenül. Megfertőz bennünket a korszellem túlzott, mindenhol jelen lévő szexuális ingerlése. Kettős életet élünk. Nem beszélünk a testről, nem foglalkozunk vele, közben olyan erők munkálkodnak a testünkben, amikről sokszor nem is tudunk.
Azt is elfelejtjük, hogy a nap huszonnégy órájában a testünkben létezünk. Sőt a testünk nélkül nem is élnénk. A testünk ajándék Istentől. A megromlott állapot már következmény, de Isten jónak alkotott meg bennünket, a testünket is. Meg merem kockáztatni, hogy istenarcúságunk nem csupán abban nyilvánul meg, hogy Isten szeretete, szentsége, jósága jelen van bennünk, hanem testi valónkban is kiábrázolódik.
Mindig rácsodálkozom egy-egy ismeretterjesztő csatorna műsorára, mikor az emberi testet mutatják be. Olyan precíz, összetett, bonyolult és csodálatos testünk van, amit nem is gondolnánk! És mindezt ajándékba kaptuk Istentől. Az érhálózatunk hosszúsága a Holdba vezető út fele. A tüdőnk teljes felülete beterítene egy fél focipályát. Az ujjlenyomatunk és a bélflóránk is egyedi, nincs két egyforma a világon – pedig több mint hét milliárdan élünk ezen a bolygón! És ez csak pár kiragadott információ a testünkről.
A böjt a test imája. Amikor a testemet is beviszem az imába, ezt a csodálatos, nagyon jól megformált, megalkotott részét az életemnek. Máshogy is bevihetem a testemet az imába, imádkozhatok sétálva, leborulva, térden állva, kezemet az ég felé emelve és még rengeteg módon. A böjt kiemelkedik ezek közül, mert nem csupán az imádság idejére, hanem egy hosszabb időtartamra vonatkozik. Ebből következik, hogy ha a böjt a test imája, akkor a böjtölés teljes ideje imádság.
A böjtölésről legelőször az étkezés és ezen belül is a hús nélkülözése jut eszünkbe. A második, hogy a böjt valamiféle méregtelenítés, tisztítókúra a testnek. A böjt azonban sokkal több a húsmentes, méregtelenítő kúránál. Máshogy is böjtölhetünk. Bárhogy böjtölhetünk. Ebben nagy szabadságunk van. Elengedhetjük a fantáziánkat és bármiről lemondhatunk, ami fontos, amit naponta megteszünk, de le tudunk mondani róla. Nem nézek tv-t, nem nassolok, nem telefonálok vezetés közben vagy az utcán sétálva, kihagyom a kozmetikust, nem veszek magamnak élvezeti cikkeket, csak a legfontosabbakat, lemondok a panaszkodásról, önteltségről, stb.*
A böjt, a fókuszált imádság egyik formája. A lemondással lehetőséget adok magamnak arra, hogy másra figyeljek. Elengedek valamit, hogy mást meg tudjak ragadni. A felszabaduló időt, energiát, erőt Istenre fordítom, rá figyelek. A böjt így visz közelebb Istenhez. Ha a böjt csak a méregtelenítésről, külsőségekről, a másoknak megfelelésről, gőgről szól, akkor célt téveszt. Ha az Istenre figyelésről, a megszentelődésről, akkor célba ér.
Egy szerzetes barátom nemrég elmondta, hogy egy nehéz helyzetben lévő emberért böjtölnek. Amint ezt a mondatot meghallottam, máris felhorkant bennem a nyakas kálvinista, mert arra gondoltam, a böjttel valamiféle isteni segítséget akarnak megidézni, kikényszeríteni és ez merő istenkáromlás lenne. Aztán megértettem, hogy a böjttel az odaszánásukat, a másikkal való együttérzésüket, a teher közös hordását, az Isten előtt való közös könyörgést fejezik ki. Annyira fontos nekik az az ember, hogy még böjtölni is képesek érte. Még a testüket – ezzel önmagukat, teljes valójukat is – háttérbe szorítják, hogy minél inkább tudjanak érte imádkozni. A böjtölésük az édességről való lemondás. Nem nagy ügy. Mégis testtel-lélekkel könyörögnek nehéz élethelyzetben lévő társukért. Ez számomra a legnemesebb imádságok egyike.
Szakács Gergely
* http://www.magyarkurir.hu/hirek/70-otlet-mirol-mondhatsz-le-nagybojtben
Ma máshogy tekintek a böjtre. Számomra a böjt az imádsággal kapcsolódik össze. Rengeteg féle imaforma van, még a személyes imán belül is sok-sok stílust lehet megkülönböztetni. A böjt a test imádsága. Amikor nemcsak szavaimmal, gondolataimmal, érzéseimmel vagyok benne az imádságomban, vagyok jelen Isten előtt, hanem teljes testi valómmal. Odaszánom a testemet is az imádságra.
A Heidelbergi Káté első kérdésére adott válaszban valljuk, hogy testestől-lelkestől Krisztuséi vagyunk. A hitünket, vallásunkat azonban túlságosan intellektualizáljuk. A fejünkben élünk és a fejünkben hiszünk. A test másodlagossá vált. Bár mai korunkban a testkultusz egyre nagyobb teret hódit, keresztyénségünkben a test még mindig háttérbe van szorítva. Mintha a test nem lenne fontos vagy valamiféle hamis prüdériából nem beszélünk a testünkről, nem foglalkozunk vele. Esetleg sajátos, szinte középkori elveket vallva azt gondoljuk, hogy a test csupán csak a bűn melegágya, a hit ellensége, és ha minél jobban kiszorítjuk az életünkből a testet és mindent, ami hozzá tartozik, annál jobban megóvjuk magunkat a testiségtől. Közben nagyokat eszünk, iszunk – akár mértéktelenül. Megfertőz bennünket a korszellem túlzott, mindenhol jelen lévő szexuális ingerlése. Kettős életet élünk. Nem beszélünk a testről, nem foglalkozunk vele, közben olyan erők munkálkodnak a testünkben, amikről sokszor nem is tudunk.
Azt is elfelejtjük, hogy a nap huszonnégy órájában a testünkben létezünk. Sőt a testünk nélkül nem is élnénk. A testünk ajándék Istentől. A megromlott állapot már következmény, de Isten jónak alkotott meg bennünket, a testünket is. Meg merem kockáztatni, hogy istenarcúságunk nem csupán abban nyilvánul meg, hogy Isten szeretete, szentsége, jósága jelen van bennünk, hanem testi valónkban is kiábrázolódik.
Mindig rácsodálkozom egy-egy ismeretterjesztő csatorna műsorára, mikor az emberi testet mutatják be. Olyan precíz, összetett, bonyolult és csodálatos testünk van, amit nem is gondolnánk! És mindezt ajándékba kaptuk Istentől. Az érhálózatunk hosszúsága a Holdba vezető út fele. A tüdőnk teljes felülete beterítene egy fél focipályát. Az ujjlenyomatunk és a bélflóránk is egyedi, nincs két egyforma a világon – pedig több mint hét milliárdan élünk ezen a bolygón! És ez csak pár kiragadott információ a testünkről.
A böjt a test imája. Amikor a testemet is beviszem az imába, ezt a csodálatos, nagyon jól megformált, megalkotott részét az életemnek. Máshogy is bevihetem a testemet az imába, imádkozhatok sétálva, leborulva, térden állva, kezemet az ég felé emelve és még rengeteg módon. A böjt kiemelkedik ezek közül, mert nem csupán az imádság idejére, hanem egy hosszabb időtartamra vonatkozik. Ebből következik, hogy ha a böjt a test imája, akkor a böjtölés teljes ideje imádság.
A böjtölésről legelőször az étkezés és ezen belül is a hús nélkülözése jut eszünkbe. A második, hogy a böjt valamiféle méregtelenítés, tisztítókúra a testnek. A böjt azonban sokkal több a húsmentes, méregtelenítő kúránál. Máshogy is böjtölhetünk. Bárhogy böjtölhetünk. Ebben nagy szabadságunk van. Elengedhetjük a fantáziánkat és bármiről lemondhatunk, ami fontos, amit naponta megteszünk, de le tudunk mondani róla. Nem nézek tv-t, nem nassolok, nem telefonálok vezetés közben vagy az utcán sétálva, kihagyom a kozmetikust, nem veszek magamnak élvezeti cikkeket, csak a legfontosabbakat, lemondok a panaszkodásról, önteltségről, stb.*
A böjt, a fókuszált imádság egyik formája. A lemondással lehetőséget adok magamnak arra, hogy másra figyeljek. Elengedek valamit, hogy mást meg tudjak ragadni. A felszabaduló időt, energiát, erőt Istenre fordítom, rá figyelek. A böjt így visz közelebb Istenhez. Ha a böjt csak a méregtelenítésről, külsőségekről, a másoknak megfelelésről, gőgről szól, akkor célt téveszt. Ha az Istenre figyelésről, a megszentelődésről, akkor célba ér.
Egy szerzetes barátom nemrég elmondta, hogy egy nehéz helyzetben lévő emberért böjtölnek. Amint ezt a mondatot meghallottam, máris felhorkant bennem a nyakas kálvinista, mert arra gondoltam, a böjttel valamiféle isteni segítséget akarnak megidézni, kikényszeríteni és ez merő istenkáromlás lenne. Aztán megértettem, hogy a böjttel az odaszánásukat, a másikkal való együttérzésüket, a teher közös hordását, az Isten előtt való közös könyörgést fejezik ki. Annyira fontos nekik az az ember, hogy még böjtölni is képesek érte. Még a testüket – ezzel önmagukat, teljes valójukat is – háttérbe szorítják, hogy minél inkább tudjanak érte imádkozni. A böjtölésük az édességről való lemondás. Nem nagy ügy. Mégis testtel-lélekkel könyörögnek nehéz élethelyzetben lévő társukért. Ez számomra a legnemesebb imádságok egyike.
Szakács Gergely
* http://www.magyarkurir.hu/hirek/70-otlet-mirol-mondhatsz-le-nagybojtben
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése