Hit jog erkölcs összefüggései a jogász munkájában

Élve a megtisztelő lehetőséggel, hogy a hit, és a jog a gyakorló jogász számára szövevényes kapcsolatrendszeréről szólhassak, megnyilvánulásom műfaját stílszerűen tanúvallomásban jelölném meg.

Megragadható-e, értelmezhető-e, ebben a kapcsolatrendszerben a keresztyén értékrend lényegi vonása a teleologikus irányultság?

 Két oldalról közelítem meg a kérdést. Nevezetesen, miként gondolkodik a keresztyén ember a jog lényegi tartalmáról, másfelől, mit jelent számára mindennapi jogalkalmazói gyakorlatában keresztyén hite?

Hit és jog

Nézzük az első felvetést.

A „demos” és a „cratos” így összefonódva vajon mindenható? Bármit tehet és akkor az már jog? Vagy netán vannak magasabb horizontú, a Teremtő törvénykönyvébe írt jogi őssejtek? A teremtmény természetéből következő, valamennyi ember viselkedésében, születésétől fogva benne rejlő, jogi és erkölcsi tartalmú érték axiómák, amelyek nem kerülhetők meg, amelyek nélkül a szabályok nem gyúrhatók az emberek és közösségeik által elfogadott és követett élő joganyaggá? 

Somló Bódog szerint: „A jog helyessége vagy helytelensége erkölcsi kérdés!” Az adott jogrend erkölcsi töltete az ember alapvető etikai érzékével, lelkiismeretével lényeges ellentmondásban nem lehet, ha nem tud azonosulni az ellentét kibékíthetetlen.

A keresztyén értékrendnek és jogfelfogásnak abból kell kiindulni, hogy az az egyetlen kéz amely a világot teremtette, törvénykönyvet is írt, a jogrend része a nagy egésznek. Ezt lehet  hinni vagy tagadni. Tercium non datur! Harmadik út nincs.

Nem kell visszamennünk a történelemben a Pilátus előtt lezajlott, formailag teljesen törvényes első koncepciós eljárásig. Elég, 1956-ra gondolni. Minden teljesen törvényes körülmények között történt. A halálra ítélt Mansfeld Péter kivégzésével is megvárták nagykorúságát, mert a törvény szerint kiskorú személyt nem lehetett kivégezni. Vagy nézzük a precedens értékű nürnbergi pert. Milyen sok fejtörést okozott a kiváló bíráknak, hogy miként ítéljenek el olyanokat, akik a hatályos, de erkölcstelen törvények szerint jártak el? Az így keletkezett feszültséget Gustav Radbruch  német jogtudós oldotta fel, a róla elnevezett formulával: az erkölcs a jog alapvető eleme, és ha egy törvény ezt alapjaiban sérti, akkor nem rendelkezik a törvényesség kritériumával, így nem válik alkalmazhatóvá. 

A keresztyén jogászi gondolkodásmód feltételezi és hiszi, hogy a jog céllal van, annak a méltányosságot, az igazságosságot, a közállapotok javítását a jónak és igazságosnak a kölcsönhatását,- felfogásunkban Isten országának megvalósítást - kell szolgálnia. Visszautalva a bevezetőben feltett kérdésre, ez a teleologikus kapcsolat köti össze a keresztyén módon gondolkodó jogász hitét és a jog lényegéről való vélekedését.

II.

Hit és jogalkalmazás

Most nézzük mit jelent a jogalkalmazó számára hite és keresztyén értékrendje?

Semmiképpen nem jelenthet kirekesztést és szembeállítást. Nagyon nagy hiba lenne, ha éppen egy keresztyén módon gondolkodó ember, mellét döngetve, magát e meggyőződése miatt másoknál többre tartaná.

Azért sem lehet erről szó, mert, a hit az Isten és az ember kapcsolatát jelenti, belső lelki perspektíva, amely tartalmánál fogva, nem emberek közötti értékviszony. Bizalmat vesztett korunkban, ahol a descartes-i „cogito ergo sum” gondolatát a „dubito ergo sum” a kételkedés, a bizonytalanság, „omnia venália”, az eladó az egész világ gondolkodásmód, a pénz túlzott fontossága, esetenként imádata jellemez, ez a belső lelki, lelkiismereti perspektíva egy másfajta, magasabb horizontra tekintő gondolkodásmódot jelent. 

Ézsaiás prófétát, akit Radnóti Miklós a rettenetes szavak tudójának nevez, idézem:

„Jaj, azoknak, akik azt mondják, hogy a rossz jó, és a jó rossz, és akik azt állítják, hogy a sötétség világosság és a világosság sötétség. Jaj azoknak, akik bölcseknek képzelik magukat és magukat tartják okosnak. Jaj azoknak, akik megvesztegetésért igaznak mondják a bűnöst, de az igazak igazát elvitatják.”

Pál apostol szerint, az erő a szeretet és a józanság lelkét kaptuk!(Pál Apostol Timóteushoz írott második levele, 2.6.) A Ti beszédetekben az igen legyen igen, a nem pedig nem (Máté evangéliuma 5.37.)- parancsolja Máté evangéliuma. Vagy mi a véleményetek erről?- kérdezi másutt (Máté ev. 21.28/ Fiam, menj dolgozz a szőlőben! –mondta az apa egyik fiának? Nem akarok, válaszolta, később azonban meggondolta magát és elment. A másik azt mondta „Megyek uram, de nem ment el.” Feltehetjük a kérdést naponta magunknak is, én vajon melyik fiú vagyok, amikor a hivatásunk szőlőskertjében való munkálkodásra hívatunk el?

A jogászi hivatás, méltóságával kapcsolatban a Magyar Curia 1901-ben fogalmazta meg, egy ügyvéddel szembeni ügyben, hogy „a jogásztól magasabb erkölcsi tartás kívántatik meg mint a közönséges állampolgártól”. A közvélekedés ma a „jó bíró” megnevezésbe feltétlenűl beleérti az erkölcsösséget, a „jó ügyvéd” megnevezésbe, automatikusan nem. Bár nem kizárt, de a jó ügyvéd alatt általában a kliens érdekeit eredményesen érvényesítőt értik. 

Ravasz László püspök a „Nemzeti lélek” című a magyarságra vonatkoztatott megállapításainak parafrázisával mondhatjuk: „Hivatásunk gyakorlása nagy méltóság, nehéz feladat. Nem lehet azt gyakorolni műveletlenül, becstelenül, savanyúan, átkozódva, csak magas rendű emberi minőségben.” 

Keresztyén értékrend szerint élni és dolgozni többletkövetelményt jelent, amibe az erkölcsösség értelemszerűen bele tartozik. A magasabb elvárások megfogalmazása nem méltánytalan, mert nincs fegyveregyenlőség, a hit ajándéka többleterőforrás. 

Mindennapi munkánk telis-tele van bonyolult döntési helyzetekkel. A jogos és jogtalan elhatárolása még viszonylag egyszerű. Ám nagyon sokszor a jogszerű de igazságtalan , a jogszerű ám szégyenletes a döntési alternatíva. A jog keretei közé be lehet szuszakolni a milliós végkielégítéseket, a kolontári ügyféltoborzást, de a szemérem, a jó érzés erről másként ítél. Vajon szabad-e mindent amit a jog nem tilt?

Hogyan reagálunk a kudarcainkra mert bizony az is akad bőven? A tárgyalóteremben, az üzleti tárgyalásokon? S ami talán még nehezebb, hogy éljük meg a sikereinket? Tudunk e kellő máltósággal ülni Fortuna szekerén? Vagy önmagunk nagyságától eltelve diadalittasan triumfálunk?

Képesek vagyunk- e az alázatra egy versengésre, állandó érdekellentétre és ütközésre épülő hivatás kapcsán? Ezek nemcsak az ügyvédi, hanem szinte minden jogászi hivatás jellemzői. Nincs ellentmondás! Az alázat, ebben az összefüggésben nem a tárgyalóterem másik oldalán vagy a pulpituson ülővel szembeni, hanem a hivatás iráni alázat. 

Milyen nagy fokú bizalmat és az ezzel járó felelősséget  követel az ügyvédi pályán például az un. önálló megbízás, amit a világ másik felén - az angol-szász jogterületeken - meg sem értenek, amikor érdekellentétben álló ügyfelek ügyében  egyetlen jogi képviselő jár el és mégis függetlennek, pártatlannak méltányosnak kell lenni? Vagy ott van a „Vállaljam?” „Ne vállaljam?” kérdés, amelynek eldöntése során a szakmai tisztesség és az emberben meglapuló „számító gép” szirénhangja ütközik? Aztán: milyen mélységben tárjam fel a valóságot az ügyfél előtt? Milyen mélységig kell kötelezően tájékoztatnom? Ha túl alapos vagyok, majd esetleg más fogja megkapni ugyanazt a megbízást?

Kinek akarunk tetszeni? Talán az embereknek akarok tetszeni? –teszi fel a kérdést Pál apostol a Galatákhoz írott levélben.(Galaták 1.10 ) Persze nekik is, de keresem- e egyben Isten kedvét? Hol húzódik meg, a farizeusi mindig másoknak való megfelelésre irányuló igyekezet, és a törekvés a független, a belső keresztyéni értékrend erkölcsi szabályainak való megfelelés között? Ne feledjük, a forráshoz, mindig ár ellen haladva lehet eljutni. Képes vagyok-e arra, hogy az eskümnek megfelelően a jog az erkölcs, a szemérem és a jó ízlés határain belül maradjak? Világít, pislákol vagy elaludt a lelkiismeret őrlángja?

Ezekben a helyzetekben van szükség az említett tágabb belső horizontra. Amikor Pilátus Krisztusra mutatott és azt mondta „Ecce homo!” ezt úgy is érthetjük, „Ő az igaz ember!” Igen ő a válasz minden kérdésre. Ő orientál! A szó etimológiailag a kelet felé fordulást – Jeruzsálemet jelenti.

A három ősi hivatás, az orvoslás, a jogászi és a papi hivatás középpontjában az ember áll. Alapja a kompetencia, a bizalom és a diszkréció. A hivatás etikus gyakorlása senkitől sem vitatható el, de a hívő ember belső perspektívája segít abban, hogy a tükör általi homályos látás helyett, a teljességre törekvés igényével munkálkodjék hivatása szőlőskertjében.

A hivatás középpontjában álló emberek szolgálatában, az adni tudásban, a mások javára és hasznára való cselekvés képességében, a hívő jogász számára az a másik, a tökéletes és igaz „Ember” életpálya modellként is felfogható. József Attila felteszi a kérdést „Két hexameter” című töprengésében: „Mért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgy is! Mért ne legyek tisztességes! Kiterítenek Úgyis!” A válasz világos és egyszerű, feltétlen tisztesség minden körülmények között.

A mindennapi gyakorló jogász életében és munkájában így válik a templom, az iroda segédhivatalává. Így ismerhető fel, hogy a szenvedő ember „orvosa”, a szabadságában veszélyeztetett, méltóságában megsértett, javaiban megkárosított ember „doktora”, s a lelki segítségre és iránymutatásra szoruló „lelkésze”, hivatásukban közeli rokonok, akiknek a „vocatio” esélyt és lehetőséget ad arra, hogy ha csak töredékesen is, de a Teremtő társául szegődve végezze munkáját.                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                     

S ha nekünk a tárgyalóterem laboratórium, Albert Einsteint idézem, aki a Los Alamos-i kutatótelep presbiteriánus temploma előtt mindig kalapot emelt, s azt a csodálkozó kíváncsiaknak azzal magyarázta, hogy az „oratórium és a laboratórium” nagyon közel állnak egymáshoz. 

Dr. Fekete László