Teljes mértékben aktuális kérdést tesz fel a jól ismert népdal-sor, hiszen ebben az évben egymást követik a választások hazánkban: április elején parlamenti választások lesznek, majd Európa-parlamenti képviselőket választunk, ősszel meg önkormányzati választások lesznek.
Egyáltalán nem mellékes, hogy kik képviselnek bennünket Budapesten és Brüsszelben. Mint ahogyan az sem mellékes, hogy kik vezetik az országot a következő négy esztendőben, és kik lesznek azok, más országok képviselőivel együtt, akik az Európai Unió politikai arculatát meghatározzák. És ha fontos nekünk az a hely, ahol élünk, akkor az sem lehet közömbös számunkra, hogy egy-egy faluban és városban kikre bízzuk a döntések jogát és felelősségét.
Választások idején mindig megsokasodnak a jelöltek, de megsokasodnak az önjelöltek is. Ez különösen is így van ezen a tavaszon: a rendszerváltozás óta soha annyi pártlista és soha annyi egyéni jelölt nem állt elő, mint a mostani parlamenti választásokon. Újra előjöttek arcok és nevek, amelyeket már évtizedek óta ismerünk (egyiket-másikat évekig nem látjuk, ilyenkor azonban mindig újra felbukkannak), és vannak egészen újak is, amelyekről meg nem tudtunk semmit. És természetesen mindenki azon van, hogy „eladja magát”, valamilyen módon megnyerje a választók bizalmát. Óriásplakátok, fizetett hirdetések igyekeznek meggyőzni, befolyásolni bennünket. Mindenki szebb jövőt, felemelkedést és gazdagságot, igazságosságot és jogosságot ígér, hiszen ha az ellenkezőjét tenné, alighanem senki sem figyelne rá!
Olyanok is vannak, nem is kevesen, akik nem állnak meg a saját ígéreteiknél, hanem mindent megtesznek azért, hogy lejárassák, bemocskolják ellenfeleiket. Dúl a harc! Olykor nemtelenül, durván, hazugul!
Nincs ebben semmi új, és semmi különös. A világ, amely körülvesz bennünket, amelyben élnünk kell, az ilyen. Akkor is ilyen, amikor nincsenek választások, csak akkor talán nem ennyire töményen önti ránk mindazt, amit ugyan nem szívesen hallgatunk és tapasztalunk, de ami elől ilyenkor szinte nem tudunk elrejtőzni! Mert dől egyfolytában és mindenünnen…
Mi meg, egyszerű magyar polgárok, törhetjük a fejünket, és újra meg újra feltehetjük magunknak a kérdést: „Hát én most már kit válasszak?”!
Természetesen nem tudjuk előre, hogy valaki, aki a szavazógombot a következő években akár a Parlamentben, akár Brüsszelben majd a kezében tartja, hogyan fog egy adott kérdésben igennel vagy nemmel szavazni. Azt azonban tudjuk-tudhatjuk, hogy vannak-lehetnek olyan nagy ügyek, amelyekben azoknak, akiket megtiszteltünk a bizalmunkkal, szilárdan kell állniuk! Hogy csak kettőt, a számomra legfontosabbakat említsem:
Látásom szerint, és remélem, nagyon sokunk látása szerint ilyen „nagy ügy” a hazánk, a nemzetünk ügye! Akik képviselnek bennünket, azoktól elvárjuk, hogy számukra – akár Budapesten, akár Brüsszelben – ne idegen, globális érdekek szolgálata, hanem Magyarország és a tizenötmilliós nemzet szolgálata legyen mindennél fontosabb. Talán nem ósdi, nem elavult, és nem is haszontalan ma sem ebben a dologban Kölcseyt idézni: „Négy szócskát üzenek, vésd jól kebeledbe, s fiadnak hagyd örökül, ha kihúnysz: A HAZA MINDEN ELŐTT”!
A másik ilyen, bizonyára sokunk számára „nagy ügy” a keresztyén-bibliás értékek komolyan vétele és képviselete úgy Európában, mint itthon. Ne történhessen meg, hogy a keresztyén kultúra talaján felépült Európában nevetségessé váljék az, aki a keresztyén értékekre mer hivatkozni, de ne történhessen meg itthon sem, hogy valaki megkérdőjelezheti, negligálhatja, kigúnyolhatja azokat az alapértékeket, amelyek évezreden át meghatározták, de legalábbis befolyásolták a magyarság lelki-szellemi fejlődését, és amelyek milliók gondolkodásában és értékrendjében érhetők utol ma is!
Egy szó, mint száz: remélem, senki nem vádol meg túlzással, ha azt mondom, hogy a református keresztyén embernek – csakúgy, mint életének bármely más döntését – ezeket a választások által elénk hozott döntéseket is csak bibliásan, Istenre figyelve és imádkozva szabad meghozni! Csak remélni tudom, hogy ilyen megalapozottsággal döntünk akkor, amikor április elején megválasztjuk parlamenti képviselőinket, és bizakodom abban, hogy az előttünk lévő két további választás során is nem a szirénhangokra, nem is önmagunk vagy mások gondolatára figyelve, hanem Isten előtt állva és Istennek engedelmeskedve hozzuk meg döntéseinket.
/Bellai Zoltán/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése