2015. november 25., szerda

Megoldást keresve

A Dunántúli Református Lap legutóbbi számát olvasgatva két különböző, és mégis egy problémára utaló cikk részleten gondolkodtam el.
Az egyik írás a magyaralmási gyülekezetről  tudósított, benne a következő megjegyzéssel „evangelizációnk helyszíne azért lett a faluház, hogy aki templomba nem járó, de érdeklődő, lelki kereső, ő is fesztelenül eljöjjön.”

2015. november 13., péntek

Menekülnek az egyházak?

Pár nappal ezelőtt, pontosan a reformáció napján megjelent cikket jutattak el hozzám. Annak a címe ez volt: „Hová menekülnek az egyházak?” A cikk írója sok mindenben érintett olyan kérdéseket, amiken nekünk is el kell gondolkodnunk. Vajon valóban kiszolgálják az egyházak elvtelenül a mindenkori kormányzatot? Nem kellene-e jobban a krisztusi elveket hirdetni a sokféle látszat megoldás helyett? Nem az-e a feladata az egyházaknak, hogy az elnyomottak hangját képviseljék a hatalom felé? Az írás nagyon elgondolkodtatott. Éppen a saját küldetésünk, a saját feladat meghatározásunk megfogalmazása felé indított el.

2015. november 10., kedd

Az operett-faluban egy álló nap evangelizáltak

Sándor Frigyes miskolci evangélikus lelkész, Dr. Molnár Róbert kübekházi polgármester, Somodi Imre volt Pharmavit vezérigazgató, Pocsai Sándor kárpátaljai református lelkész, Bódis Miklós erdélyi református lelkész, Mike Sámuel kecskeméti baptista lelkész által szólt Isten igéje, a Szentlélek áldó jelenlétében.