2015. január 27., kedd

"Jó csapat!"

„Jó csapat!” - mondja nagy vágyakozással a kis piros autó kisfiam egyik kedvenc meséjében (Verdák), de azt hiszem ez mindannyiunk egyik nagy álma. Főhősünk a film elején még csak azt látja, hogy van nagyobb, gazdagabb, úgy véli jobb csapat, mint az övé és gyakran arról álmodozik, hogy egy napon ő is ennek a csapatnak lesz a versenyzője. Érdekes, hogy a film végéhez közeledve azt látjuk, hogy valóban nagyon nagy lehetőséget kap a fiatal autó, meghívást ebbe a szuper csapatba.

2015. január 20., kedd

Az ökumenikus imahétben rejlő lehetőségeink


A világ hangos a párizsi eseményektől, s a véleményalkotók szekértáborokba rendeződnek. Sokan a szólás szabadsága mellett érvelnek, mint fontos meghatározó tényezőt említve , hogy az emberi egymás mellett élés / együttélés elviselhető legyen. Cikkek sora jelent meg annak érdekében, hogy egyik, vagy másik szekértábor igazságáról meggyőzzenek bennünket, s csatlakozzunk hozzájuk, szaporítsuk létszámukat.

2015. január 13., kedd

Mire tanít az aranylile?

A teremtett világban sok olyan dolgot megfigyelhetünk, amelyek igazolják, hogy egy hozzátartozó terv nélkül nem működhetnének. Werner Gitt professzor ezzel kapcsolatban megállapítja: "Egy példa, amely engem is mindig elkápráztat, az aranylile utazása, ahol a madár Alaszkából Hawaiiba repül, hogy átteleljen."