Felejtés nincs – bocsánat van

A közelmúltban nagy visszhangot váltott ki az Európai Bíróság „felejtéshez való jog”-ról szóló döntése, melynek lényege, hogy az internetes keresőmotorok (pl. a Google) kötelesek törölni a keresési eredményeket (linkeket), ha azok olyan weboldalakra mutatnak, amelyek a kérelmező természetes személy tekintetében „elfelejtendő” információkat tartalmaznak. Vagyis kérésre eltüntethetők olyan képek, videók és egyéb tartalmak, melyek kínossá, kompromittálóvá vagy időszerűtlenné váltak.  Erre nyilvánvalóan valószínűleg szükség volt az internetes adatvédelem szabályozása szempontjából, mert a vélt anonimitásból fakadó nagyobb szabadság-érzés meglehetősen nagy káoszt okozott. A kérdést továbbgondolva eljátszhatunk a gondolattal, hogy miért is ne legyen jogunk a felejtéshez? Milyen megnyugtató abba belegondolni, hogy ilyen létezhet, hiszen kinek nincsenek olyan lapok az élete könyvében, melyeket legszívesebben kitörölne vagy ki is tépne, hogy se ő, és leginkább mások se emlékezzenek a ma már vállalhatatlan dolgokra. Azonban higgadtan és biblikusan gondolkodva azt kell mondani, hogy nem lenne jó, ha a felejtéshez való jog beszivárogna az emberi alapjogok közé. Miért?

Haiku versek az evangélium tükrében

Megjelenik – e, s  ha igen, hogyan jelenik meg az élő evangélium a magyar kortárs irodalomban? Hogyan jelenik meg egy közel keleti versstíluson keresztül?
Ezt a kérdést hivatott az alábbi írás boncolgatni, fejtegetni, Fodor Ákos, ma élő kortárs költőnk haiku költészetén keresztül.

A keresztyén ember lelki depressziója

Lehet-e depressziós lelkületű a hívő keresztyén ember? Van-e valamilyen specialitása a keresztyének lelki depressziójának, s van-e hatékony megelőzése és gyógyítása ennek az állapotnak? E kérdésekre próbálnak választ, megoldást keresni az alábbi gondolatok. 

„Mária szülte Krisztus Urunkat, a világ Megváltóját…”

„Mária szülte Krisztus Urunkat, a világ Megváltóját…”

A „hosszúhétvégén” Kárpátalján kirándultunk. Számos kedves emlék elevenedett meg: egykori ifjúkorom, mikor teológustársaimmal – félannyi idősen, mint ma – karöltve bejártunk Ungot-Bereget… Mit sem törődtünk akkor az ukrán nacionalista erők létezésével! Le Trianonnal! – éreztük és hittük: ez így nem maradhat!